Kis Gyöngyeim a színpadon
Hétköznapi ünnepnapon.
Mennyi csodálatos
Gyerek!
Fénylő, tiszta
Tekintetek!
A cselekmény szinte rohan;
Szeretnivalóságosan.
Hit lobog,
Borzong
A Lélek;
Most ezerszeresen élek.
Hétköznapi ünnepnapon;
Kis Gyöngyeim a színpadon.
Végsőkig fáradt világban
Talán éppen kora nyár van.
Mindent profán ész vezérel,
Technikával, pénzzel, vérrel.
Kora nyárra kívül-belül
Ateista fátum terül.
Áll az isten egymagában;
Végsőkig fáradt világban.
Még mindig bennünk a
Méreg;
Csúszik-mászik
Határokon kívül-belül,
Szidalmakban dagonyázik,
Érvel, érzelmekkel játszik
A Trianon-féreg.
Még nem tiszta az
Ég,
Nincs vége még.
Asztalhoz ült a sok diplomata,
Brit, amerikai, olasz, francia,
Nem béke volt,
Béke-paródia,
Területrabló konferencia...
Vicsorított a sok éhes agyar...
"Nem számít néhány százezer magyar..."
Csatlósok nyála folyt,
Utak,
Hidak,
Nyersanyag,
Vasutak;
Nagy fosztogató fekete mise;
Drága Születésnaposom!
Nagyon boldog légy ma!
Te vagy életem
Legnagyobb,
Legszebb
Ajándéka!
Drága Születésnaposom!
Rólad szól
Az Élet;
Addig élek,
Amíg magam mellett tudlak
Téged!
Te vagy az én életemnek
Értelme és
Célja;
Drága Születésnaposom,
Nagyon boldog légy ma!
Szférák áradó zenéje
Hömpölyögve szól,
Egyedül Isten hallgatja
Csendben
Valahol.
Sok millió új világban
Alakul
A Rend;
Életet csak
Harmónia,
Szeretet
Teremt.
Nem muzsikál gazdaság, se pénz,
Se ráció,
Nem tud zenét szerezni az
Evolúció.
Szférák áradó zenéje
El sosem akad;
Az Isten konzervatív, és
Mindig az marad.
Itt nincs atonalitás, se
Disszonancia,
Az életnek mindig van
Ritmusa,
Dallama.
Szférák áradó zenéje
Hömpölyögve szól,
Vén magányos kuvikmadár
Posztmodern önérzetre száll.
Evolúciós képzetek
Hűtőházban képzelegnek,
S minden mű-végzet tovaszáll,
Amikor az áram leáll.
Az örökség elkártyázva,
Liberális ronggyá ázva.
Virtuális könyvégetés,
Vége most is: fegyverkezés.
Nem hallják,
Pedig kiabál -
Vén magányos kuvikmadár.
Avalonba nem megy vonat.
Luxusszállója sem akad.
A kollektív tudattalan
Távoli ködében suhan
Fennkölt, szomorú emléke;
A múlt: harc,
A jövő: béke.
A Földön
Az Élet
A Rend;
Hősöket az Idő teremt.
A Múlt
Mindenkit
Befogad;
Avalonba nem megy vonat.
Jogeljátszó Habsburg-mesék
Történelmünkben szerteszét.
Hadszíntér-ország királya
Kötelességét nem látta.
Zrínyi Péter a vérpadon,
Alföld és Dunántúl - vadon...
Jogeljátszás-propaganda
Az önkény magyarázata.
Ampringen-bohóckormányzat
Forralta a kuruc lázat.
Caraffától Haynauig
Telve volt a pohár csurig.
Legvégén a Habsburg család
Eljátszotta - saját jogát.
Kant vitatkozni merészel
Mindenféle öntelt ésszel.
Mert az örök igazságok
Nem természettudományok
Szabályaiban rejlenek,
A világ másképpen kerek,
Nem végzet, ami csak testcsel,
S az Isten nem órásmester.
Kant vitatkozni merészel
Minden dogmatikus ésszel.
Igazi Hit sosem vész el,
Minden divatot átvészel,
Mert a rész akármit képzel,
Nem azonos
Az Egésszel,
Számokat az ember teremt,
De Isten
Békéje
A Rend.
Kant vitatkozni merészel
Árpád-kori kérdőjelek;
Titokőrző, néma sereg.
Ficamodott történelem
Gunnyaszt kopár, fiktív hegyen,
S nyáladzó antimítoszok
Pervez serege toporog
Hivatali tankönyvekben;
Működök műfátyla lebben.
Árpád-kori kérdőjelek;
Minden valóság - átmenet...
Pöfög a történet-vonat
Krónikáktól mind távolabb,
Mesterséges őstörténet...
Őseink?
Talán a rének...
Északra caplat a kánon
Fagyott jegesmedveháton.
Nagyhatalmi finnugratás,
Volt hatás,
Van ellenhatás.
A vers ne legyen cirkalmas!
Az egyszerű szó hatalmas,
A mesterkélt meg csupa lom,
Mint a kontessz-irodalom
Sallangokkal cizellálva,
Grófkisasszonyok számára.
A tönkre díszített forma
Legfeljebb szellemi torna,
Csupán a nyelv bűvölése,
Nem a világ szívverése.
A vers ne legyen cirkalmas!
Erőteljes, vagy fájdalmas,
Érzékeny, de sose puha,
A forma nem uralhatja.
Csak eszköz a poétika,
Az Erő: a vers
Dallama,
Szívvel dobogó zenéje,
Ami
Élet,
Tavasz-flotta
Kifeszített
Vitorlával
Érkezett,
Ontják már a meleget a
Nehéz napfény-ütegek.
Izzad a föld,
Levél kókad fenn a fán,
Megkezdődött az idei
Első sortos
Délután.
Megszűnt a minimáltavasz,
Felszáradt a sok eső,
Vidám májusi kikelet,
Visszatér
A friss
Erő.
Bárányfelhők
Vidítják
A halványkék
Eget;
Itt van már
Dagályos, túlírt világban
Sűrű szellemi homály van.
Rossz, pártos filozófiák
Harapdálják egymás nyakát,
"Modernizált" őrültségek
Birka légiója béget,
Sötét tábortüzek égnek,
Karanténban az
Értékek.
Dagályos túlírt világban
Fortélyos álszabadság van,
Blőd pályázik igazságra,
A konkrét meg elvontságra.
Talapzatra bálvány kerül,
Varjúhadak köröskörül.
Végzet jön kutyafuttában;
Dagályos, túlírt világban.
Diluvium prelúdium,
Esik az eső.
A gizgaz a nagyvilágon
Lassan égre nő.
Diluvium herbárium,
Fogyasszunk gyomot;
Ha lesz jövő, a számára
Ne hagyjunk nyomot.
Diluvium gimnázium,
Sebaj, gyerekek,
Legyetek mind erőszakos,
Kis szörnyetegek.
Diluvium kollégium,
Nincs többé mese,
Ne legyen most már a Földön
Béke sohase.
Diluvium esztétikum,
Éljen a ratyi,
Az élenjáró művészet
Legyen csak gagyi.
Diluvium fantasztikum,
Volt-e vízözön?
Bodzaillatú estéken
Sétál Isten szép kevélyen.
Ébred a Hold,
Arca kerek,
Lement a Nap,
Már nem liheg.
Az örök
Ősi Kezdetek
Lebegnek a világ felett.
Valami hallgat a mélyben;
Bodzaillatú estéken.
Kétfejű sas a pokolban,
Baziliszkusszal egy sorban.
Fekete-sárga tollazat
Verdesi a nemlét-falat.
Feledés-iszapba fúrja
Saját tetteinek súlya.
Jéghideg az örök verem,
Nincs remény és nincs kegyelem.
Kétfejű sas a pokolban,
Örök sírban,
Haló porban.
A gonosz emlékű madár
A Léthe partjára se jár.
Nem alkotott semmi nagyot,
Lélek-utódot nem hagyott,
Semmibe röppent az erő,
Nyakára szorult az idő.
Kétfejű sas a pokolban,
Nem fészekben,
Nem akolban.
Gazdag, kincses Emlékezet,
Számon tartja
A Lényeget.
Az ocsú rendre kihullik,
Ami Igaz, sose múlik.
Pezsgő, zsongó évtizedek
Keresnek maguknak helyet,
És a kedves Emlékezet
Őrködik a Lélek felett.
Szolgálatát addig tartja,
Míg szemünket le nem fogja...
Tart, amíg az Élet pereg;
Gazdag,
Kincses
Emlékezet.
Platón ideavilága
Zene süketek számára.
Titokteljes világnézet;
Magasra teszi a lécet.
Az idea nem látható,
Nem is profanizálható,
Ábránd-zsákutcának vélik,
Nem értik, ezért lenézik.
Platón ideavilága
Vizet visz lét-pusztaságba.
Nem béklyózza dogma-járom,
Sohasem csak puszta álom,
Hanem a valóság épen,
Erőben és
Teljességben,
Szépen és erőteljesen,
Elrendeléstől mentesen.
Platón ideavilága
Nem rág doktrínát a szájba.
Igen, vannak korok,
Amikor az értelem csikorog,
A józan ész nyugdíjba sompolyog,
S az Istent elhagyni akaró ember
Az infernó felé
Támolyog.
De akkor se feledjük el,
Hogy egyszer majd újra
Élni kell,
A futó jelent elborítja majd
A múlt doha,
Az Érték
Nem lesz relatív
Soha.
Az ember látszólag előre megy,
De szintet szinte
Sose lép;
Sosem lesz fogalom rá,
Mi
A Szép.
Igen, vannak korok,
Amikor
Törlődik minden értelmes szabály,
Minden igazság a fejére áll,
Gondfergeteg közepében
Ahogy mindig,
Ahogy régen...
Most a probléma adogat,
Teker rajtam egyet,
Sokat...
Új meg újabb démon köszön;
Reménytelenség a köbön...
Ha még akad bennem lélek,
Megoldom,
És tovább élek...
Hétköznapi rémmesében;
Gondfergeteg közepében...