lnpeters blogja

Atlantisz országútjain
Pihen az Idő;
Bárhogy kitépik a Múltat,
Mindig újra nő.

Atlantisz országútjain
Hallgatag a szél,
Néma idők holt dalnoka
Lelkünkben regél.

Atlantisz országútjain
Nem halad szekér
Aki arrafelé sétál,
Öröklétben él.

Atlantisz országútjain
Kátyúk sincsenek,
Csak az idők kezdetén járt
Arra hadsereg.

Atlantisz országútjain
Nincsen kövezet,
Mégis összetartja őket
Az Emlékezet.

Atlantisz országútjain
Nem virít a fű,

A Hazám a lelkemben él,
Amíg szívemben ver a vér.

Tőlem kérdez,
Nekem felel;
Senki sem csatolhatja el.

Végigkíséri életem,
Ahová megyek, jön velem.

Nem csak terület, lelkiség;
Területen kívüliség.

Én mindenütt magyar vagyok,
S amíg élek, az maradok.

Amíg szívemben ver a vér,
A Hazám a lelkemben él.

 

Fegyverek korából
Immár kifelé,
Vagy a "modern" pusztulásba,
Vagy egyszerűbb,
Értelmesebb,
Jobb Jövő elé.

Látjuk, a harc nagyon bamba,
S a globális kardcsörtető retorika
Gyatra;
Szemünk előtt vált át gügye,
Véres bohózatba.

Fegyverek korának
Lassan vége van,
Tank, bomba, harci repülő
Mind haszontalan.

Pénz és média ura
Hiába kesereg,
Nem hozhatnak többé már
Döntést
A fegyverek.

Vagy a világ arcára fagy
Az atomvigyor,
Vagy értelmesebb

Isten bennünk és általunk.
Az Ő gyermekei vagyunk.

Hogyha meginog a hitünk,
Ő sír helyettünk és értünk.

Mindig közvetlen, egyszerű,
Nem modern, csak időszerű.

Az Ő gyermekei vagyunk,
Bennünk él, míg meg nem halunk.

 

Identitásom - én vagyok.
A Föld nekem ezért forog.

Az Idő személyes felén
A Történelem - az
Egyén.

Magam számára befele
Vagyok a világ közepe.

Addig, amíg meg nem halok,
Értem felelős - én vagyok.

Identitásom - én vagyok.
Túlerőnek nem hódolok.

Lelkileg nem köthet járom,
Bent a magam útját járom.

Minden döntésem sajátom,
Intézményre nem ruházom.

Tisztelem, aki elfogad,
Nem tisztelek kánonokat.

Identitásom - én vagyok,
Míg élek, az is maradok.

Minden színnek van visszája,
Ami titkait feltárja.

Ahol gonoszság téblából,
Kitűnik a visszájából,

S ahol igazat beszélnek,
Hátul is látszik a lényeg.

Minden jelen néma katlan;
Csak az Isten változatlan.


 

Istennek nincs pártprogramja,
Szeretetét ingyen adja.

A Hit
A Szeretet
Szava;
Nem "szegénység ópiuma".

A kufár örökké téved,
Hogy csak fogyasztás az Élet.

Hit vagy nemhit;
Ínség,  bőség -
Emberé a felelősség.

Istenek nincs pártprogramja
Szemét sohasem forgatja.

Soha nincs kezében fegyver,
Bűn vagy szeszély miatt nem ver.

Csendben megfigyelni is mer,
Eretnekeket nem ismer,

Nem méricskéli a Hitet,
Elég neki a Szeretet.

Nem ad előre írt álmot,

Mindig emberek maradunk,
Élünk,
Hiszünk,
Szeretünk;
Esztelen doktrínákat a
Nyakunkra nem ültetünk.

Sose leszünk gépezetek,
Csak emberek maradunk,
Nem alakul semmiféle
"Eszméhez" a tudatunk.

"Komunizmust építettek"
A doktrína-fababák,
A vége "osztály nélküli"
Rettenetes nagy GULAG...

Anyagelvű nemzethalál,
Élenjáró ravatal;
Istent is betiltotta az
Egyházügyi hivatal.

Mindig emberek maradunk,
Élünk,
Hiszünk,
Szeretünk;
Kommunista doktrínákat

Atlantisz érzelmi síkja
Méltó barátait hívja.

A Múlt köde mögé nézni,
Régmúlt Létet felidézni,

Állni az Öröklét vállán,
Lovagolni Titkok hátán,

Félig alva, félig ébren
Megmártózni a
Rejtélyben,

Belépni a
Holt Örökbe,
A régi
Életeinkbe,

Tapintani Múlt lábnyomát,
Hogy a Teremtés járjon át,

Hogy Lelkünkig bizsergessen,
Hogy
Hitünk
Újjászülessen,

S átölelhessen a
Credo;
Élmény - királyokhoz méltó...

Atlantisz érzelmi síkja;

Minden egyes

Érintésed

Lélekig hat,

Tovább éltet.



Minden egyes

Kedves

Szavad,

Meghitt, teremtő

Pillanat.



Itthon,

Vagy a telefonban,

Szavadban

Élet-láng

Lobban.



Hit,

Szerelem,

Béke,

Élet

Minden

Szavad,

Érintésed.

Névnapomon,
Névnapomon,
Sok munka az asztalomon.

Anikómat hazavárom,
S lovagolok betűháton.

Szeretnék dolgozni sokat,
Enyhe napsütés támogat.

Szent Lászlóról kapott nevem
Egyre büszkébben viselem.

Szeretek még élni nagyon;
Névnapomon,
Névnapomon....
 

Ma még hallgat a bronzkorunk,
Egykor hangos lehetett,
Vad viharok cikáztak a
Kárpát-medence felett.

Nem tudjuk még, ellenségtől
Védett-e az ősi Hring,
Akik a falon küzdöttek,
Ők voltak az őseink.

Talán a legnagyobb földvár
Gazdája volt itt az úr,
Nem tudjuk, hogy beszéltek-e
Termeiben magyarul.

A magyar nyelv nem lóháton,
Nem Urálból érkezett,
Innen ered, a bölcsője
Valahol itt lehetett.

Ha az ősi szót hallanánk,
Ha múltból szólna felénk,
Talán a vogulhoz képest

Egykori földi világok;
Lélekben mindenki látnok.

Tudjuk, hogy előttünk
Voltak;
Ma nem élők,
Nem is holtak.

Emléküket is elmossák
Az evolúciós dogmák.

Nem szeretnénk hosszú
Múltat;
Inkább becsapjuk magunkat.

Egykori földi világok;
Lelkünkbe süllyedt talányok.

Csöndes déja vu érzések
Mélyén pislákol a lényeg,

Vagy magányos múlt-forgácsok
Gyújtanak röpke világot,

De aztán dörög a kánon:
"Csak mi voltunk a világon,

És előttünk nem volt ember!"

Múlt és Jövő Balatonja
Hívásait egyre ontja.

Gyermekkori szép nyarakon
Ott volt nekem a Balaton.

Jelenkori szép nyarakon
Itt van a házam Sarkadon.

Jövőbeli szép nyarakon
Majd újra Bogláron lakom.


 

Szerelemben újra
Ketten;
Korosabban,
Csendesebben.

Bő harminc év ölel körül,
Minden napnak velünk örül.

Túl hatvanon mind a ketten,
Szerelemben,
Szeretetben.

Kéz a kézben -
Mindhalálig.
Élünk, amíg él
A Másik.

Szerelemben újra
Ketten;
Korosabban,
Csendesebben.


 

Humortalan lett a világ,
Fegyverkezik a butaság,

Bár hülyeség akad bőven,
Viccmesélés kiveszőben,

Mindenféle miniszterek
Ökör módra bömbítenek:

Gyilkos fegyverből nincs elég,
"Totális orosz vereség!"

Európa Bolondokház
Dühödten rakétákat ráz,

Atomról visít a tahó,
S kezébe fakard se való...

Humortalan lett a világ,
Nincsenek meghitt adomák,

Kiürül a retorika,
Porrá omlik a logika,

Ostoba monomániák
Torz haláltáncukat járják,

Apró mécs Idő-homokban,
Hol halványul, hol fellobban.

Nap hevíti, szél csitítja,
Míg lángját tartani bírja.

A közönyös vén homokban
Valami néha megdobban,

Csillámlik valami fényfolt,
Néha közel jön az égbolt.

Apró mécs - Időt keresztel...
Végül majd kialszik egyszer...

 

Trianon sem tart örökké,
De amikor tetemére
Gyűlnek majd a varjak,
Maradjunk
Tisztességesnek,
Embernek,
Magyarnak.


Trianon sem tart örökké,
De lehetett, vagy lehet még
Akármilyen hosszú,
Nekünk akkor sem lehet majd
Kenyerünk
A bosszú.

Trianon sem tart örökké,
De mikor a bitorlókra
Majd az Idő
Rágyújtja a házat,
Bennünk legyen hübrisz helyett
Béke és
Alázat.

Trianon sem tart örökké,
De mikor a volt haragos
Földön látjuk majd,
Arcra borulva,

Nem szobatiszta doktrínák
Maguktól nem adják alább.

A ráfogásos "haladás"
Lába csámpás, szeme csipás.

A világ már azon remeg,
A hülyék ne sértődjenek...

Dogma-kertben dudvát szedve,
Szakadékba lelkesedve.

Saját lábunk alá aknák...
Nem szobatiszta doktrínák..