lnpeters blogja

Haldoklik a vén keselyű,
Csapkod a farkával,
Végső döglődésében is
Hazugsággal házal.

Még hatalmas, förtelmes, bár
Közel a halála,
Dollár-karmú túlerejét
Még mindig használja.

Most is bármikor megölhet,
Akár egy perc múlva,
Repülőnk szélvédőjén át
Az ölünkbe hullva.

Haldoklik a vén keselyű,
Sivalkodva károg,
De még most is a csőrében
Tartja a világot.

A világra a keselyű
Csak felülről nézne,
Kevés az empátiája,
Tömérdek a pénze.

Mindig fentről vizslatott le

A Béke
Maga az Élet;
Vele semmi fel nem érhet.

Túltesz akármennyi kincsen,
Alternatívája nincsen.

Normális hétköznap apja,
Minden Tisztesség alapja.

Legyen igaz Béke végül,
Minden bitangságok nélkül.

Rossz diplomata suskusok,
Területrablási mocsok

Hadisarc-mohóság nélkül,
Igaz Béke legyen végül...

Azzal semmi fel nem érhet;
A Béke
Maga
Az Élet.

 

Ha egy ajtót Isten bezár,

Egy másikat szélesre tár.

Ő teremt

Lelket és

Hitet;

Mi meg a körülményeket.

Mindig van út,

Van folytatás.

A csüggedés: önfeladás.

Ha egy ajtót Isten bezár,

Egy másikat szélesre tár.

Amerika ukrán mezben

Küzd az orosz medve ellen.

Példát erre Róma adott:

Barbárokat harcoltatott,

Saját légiói helyett,

S minden győzelmet zsebre tett.

Félkegyelmű cézárokat,

És nemtelen háborúkat

Nemcsak az ókor láthatott...

A mi világunk mitől jobb?

Egyik uszít, másik uszul,

Mindkettő egyre rosszabbul,

Ez provokál, amaz támad,

Egyre nagyobb a gyalázat,

A félnótás szankciót gyárt,

Leginkább önmagának árt,

Trianoni szellem-jószág

Árasztja el Európát.

A kontinenst marcangolja,

Életerejét apasztja,

Gonosz füstfelhőt ereget,

Ostobaság-tömkeleget

Állít a Múltak helyébe.

Vajon mi lesz majd a vége?

Trianoni szellem-jószág;

"Posztmodern" öngyilkos kórság...

Ott kezdődött - alattomban,

Egykor régen...

Trianonban...

A franciák és a britek

Akkor a becsületüket

Ott végleg elveszítették,

De úgy, hogy észre se vették...

Emlékek ezüst ködében,
Temetői csendességben

Megint élnek, akik -
Voltak;
Megszólítanak
A Holtak.

Hétköznapoktól nem félnek;
Amíg élünk - velünk élnek.

Test, elmúlás - csupán anyag;
Ők mindig bennünk maradnak.

Az emlék homályos lepel,
A gyász soha nem múlik el.

Szemük a mi szemünkkel lát.
Jönnek velünk
Mindig
Tovább.

Temetői csendességben
Emlékek ezüst ködében.

 

Utópia-selejtező
Kárpát-medencei mező...

A Kárpátok rejtekében,
A világ ütőerében,
Ki tudja, mennyire régen
Elhullanak utópiák,
Világboldogító dogmák,
Botcsinálta birodalmak.
Itt buknak - a nagyhatalmak.

A Kárpátok rejtekében,
A világ ütőerében,
Ki tudja, mennyire régen
Magyarok, s nem magyarok...
Itt minden hamis "világrend",
Meg álságos utópia
Elbukott, és ezután is
Bukni fog.

Utópia-selejtező
Kárpát-medencei mező...

A Kárpátok rejtekében,
A világ ütőerében,

Ősz rítusa halkan pereg;
Szürkén hallgatnak az Egek.

Ünnepi köntös a fákon,
Legtöbb levél még az ágon,

A szél ős igéket hadar,
Vastagodni kezd az avar,

A szertartás lassan halad,
Halál suhan,
Élet fakad...

Érteni, sejteni véljük,
De csak képzeljük, hogy értjük.

Őszi ködből téli csöndbe,
Onnan a tavaszi zöldbe...

Kisebb és nagyobb zavarok
Mérges csordája vicsorog,

A Rítus működik mégis...
Rítus tán maga a Lét is...

Korszakok,
Terek,
Emberek...

Ellopott Jövők csarnoka;
Néma, vén terem
Az Idő-holtágban, ahol
Atlantisz pihen.

Ellopott jövők csarnoka;
Szomorú mező;
Mindig volt, és most is akad
Tolvaj túlerő.

Akkor lesz csak igazából
Gonosz a világ,
Ha nem lesz élő Jövő,
Csak holt utópiák.

Ellopott Jövők csarnoka
Nyugszik csendesen,
Az Idő-holtágban, ahol
Atlantisz pihen.

 

Félelmetes őszi ködben

Szélvédőre eső csöppen.

Egymásba omlott föld meg ég,

Mindenütt rideg szürkeség.

Szélvédőre eső csöppen,

Szürke ködben,

Szürke ködben.

Kanyar jön?

Semmit se látok...

Valahol fenn varjú károg.

Szürke ködben,

Szürke ködben,

Félelmetes őszi ködben...

Félelmetes őszi ködben

Jövendő  vagy veréb röppen.

Alaktalan veszedelem

Gubbaszt valahol odafenn.

Jövendő vagy veréb röppen.

Hatvanadik októberem
Sok örömöt szerez nekem.

Utamat nyugodtan járom,
Velem az én
Drága Párom.

Öntudatos, szelíd
Létben,
Csöndes esti
Békességben

Szépen telik az
Életem;
Hatvanadik októberem.

 

Abszurditások korában

Érték lett a butaság,

Tartalmatlan lózungokra

Hallgat a mai világ.

Abszurditások korában

Üldözötté lesz a Hit,

Elvtelen bohócokból áll

A nagy "globális elit".

Abszurditások korában

Pénz-végzet kásája fő,

Vár bennünket programozva

Az Orwell-féle jövő.

Abszurditások korában

Halad a profán szekér,

A pénz nemhogy a bőrébe,

A Naprendszerbe se fér.

Abszurditások korában

Vad propaganda pereg,

Mélabús őszi éjszakán
Kinéz Isten az ablakán.

Nosztalgikus őszi ködök
Lebegnek a világ fölött,

S a nappali színorgia
Éjjel csak - dekadencia.

Hallgat a királyi fenség,
Hangoskodik az üresség,

S mint malom körül a szamár,
A világ megint körbejár...

Néz ki Isten az ablakán
Mélabús őszi éjszakán.


 

Szép nyelvet adott az Isten,
Élni kell vele - tömören.

Nyúlós-nyálkás prózatömeg
Hiába fut rossz köröket,

És alja söpredék követ
Trágár moslékos vödröket.

Szép szóval,
Szépen,
Higgadtan;
Ritkán hat, ami csak csattan...

Szép nyelvet adott az Isten;
Használjuk - bölcsen és frissen.

Vitapartnernek
Tisztelet;
Indulat helyett -
Érveket.

Akinek van, érvet hozzon,
Akinek nincs - gondolkozzon.

Személyeskedni az szokott,
Aki az érvből kifogyott.

Ötvenhat emlékezete;

Mint valami régi zene...

Lendületes ütemeket

Gyász-akkordok sora követ...

Még nem láttunk,

Még nem éltünk...

Mégis tilos elfelednünk.

Bár vad szelek megtiporták,

Mégis feltámadt az ország...

Mégis feltámadt az ország,

Egy magára hagyott ország...

Ötvenhat emlékezete

Kőkemény daccal van tele.

A nép itt túl sokat látott,

Nem tűri a szolgaságot,

Idegen hatalom jármát,

Saját bitangok uralmát.

Szeles őszi idő járja,
Most indulunk Tél-irányba.

Válaszfal nő minden Múltra,
Mint a versben a cezúra.

Új döntések születőben,
Megújulunk Ősz szelében.

Ránk zúdul az Idő árja;
Szeles őszi idő járja.

 

Lehull az őszi falevél,

Sok beszédben kevés Hit él.

Deresedik a fakéreg;

Nem alkudnak a Remények.

Szélben hajladozik az ág,

Panaszkodik a kapzsiság.

Távol profán lárma hangja;

Fegyver az - vagy propaganda.

Hold pihen távoli hegyen;

Nem lett jobb a világ ma sem.

Holnap látjuk, a ma mi ér...

Lehull az őszi falevél.

Önjelölt Nostradamusok
Bajlátó hada vicsorog.

Ezerféle kataklizma
Ömlik bőszen a bajszukra.

Gázról az atomra térve
Alakul a világvége.

Még vállat sem mindig vonok;
Legfeljebb belepusztulok.

Mit sem érnek a jóslatok;
Önjelölt Nostradamusok.

 

Hetyman-generalisszimusz
Atomháború felé húz.

Globális fegyver-pénznyelő;
Tökfilkóból lépett elő.

Nyitva van a végzet-kapu,
Régesrégen tök az adu.

Elvetélt burleszk-géniusz...
Hetyman-generalisszimusz.

 

Európa Kamunió;

Álom volt -

Ma már vízió...

Vonzereje semmivé lett;

Idegen nyáj után tévedt.

Hagyomány elől elhátrál,

Nem integrál - 

Degenerál...

Lila ballaszt,

Pénzhatalom,

Semmibe vesző

Tartalom.

Európaiság helyett

Hontalan butaságtömeg.

Felültünk műanyag lóra...

Szegény, szegény Európa...

Zsákutcában addig "halad",

Míg a végén meg sem marad.

Ha a szél el mégse fújja;

Egyszer