Csatahajó - temetőben,
Tengerfenék mély ölében.
Darabjai szerteszéjjel
Nyugszanak az örök éjben.
Egykor maga volt az erő,
Most - katonai temető...
Csatahajó - temetőben,
Óceán hideg vizében.
Egykor úszott a víz felett,
Sűrű füstöt eregetett.
Ágyúi tüzet okádtak,
Aztán a pokolra szálltak.
Csatahajó - temetőben;
Közönyös algamezőben.
Amíg erőszak acsarog,
Erőnél mindig lesz nagyobb,
Atlantisz emlékezete
A lelkünkbe van ültetve.
Átragyog az Időn, ködön,
Mohaként tapad a kövön.
Létét ezer nyom mutatja,
Csupán a profán tagadja.
Vastag, néma idő-kéreg,
Alatta csillog a Lélek...
Isten örökös követe
Atlantisz emlékezete.
(A holt Hektór szózata az élő Akhilleuszhoz)
Követni fogsz hamarosan
A halálba, mürmidón,
Holtan heversz nemsokára
Trója alatt valahol.
Gyalázhatod a tetemem,
Te dühöngő ostoba,
Isten-támogatás nélkül,
Le nem győzhetnél soha!
Nem mindegy, hogy köpenyen, vagy
Becsületen lesz redő,
Hullagyalázó vagy te is,
Mint az összes túlerő.
Istennő, pénz, meg túlerő
Hiába a pártodon,
Nem életbiztosítás a
Protekció, mürmidón.
A holt idő temetője
Nincs keresztekkel jelölve.
Nemcsak múlt van azon helyen,
A sírok közt több a jelen....
Minden fölösleges salak;
Zsarnokságok ott nyugszanak.
Profán hübrisz hitvány őre
A holt idő temetője.
Ameddig vagyunk egymásnak,
A világ fejére állhat...
Bőgheti a média, hogy
Egyenes a kör,
Osztogathat bölcsességet
Ezer hatökör,
Grasszálhat a kékcédulás
Világhatalom,
Dicsérheti félcédulás,
Rossz sokadalom,
Bömbölhet globál vérmedve,
Ide közénk nem juthat be.
Ameddig vagyunk egymásnak,
Az ördög is citerázhat.
Akármilyen haláltánc van;
Sose leszünk szem a láncban.
Akármilyen "új világrend"
Maradjon ott kint,
Levélhullás dandárja van,
Őszünk a Tél felé rohan.
Hervadó Jelen mezején
Szomorú a lírai Én.
Kérdésekre nincs felelet;
Szél ígérget kemény telet.
Levélhullás dandárja van;
Tán senki sem vírustalan...
Vakcina drónfelhők szállnak;
Tudjuk, hogy manipulálnak...
Feszültségdús, hamis béke,
Talán soha nem lesz vége...
Levélhullás dandárja van;
Hamisjövő-falka suhan.
Utópia-fergetegek
Sötétítik el az eget.
Hideg novemberi éjjel
Levél röpül szerteszéjjel.
Kijárási tilalomba
Bőg a szél, a vén goromba.
Pénz-erkölcsű globál sereg
Folytat vírus-kísérletet.
Hideg novemberi éjjel,
Mindig újabb Remény ég el.
Alattomos szörny kóborol,
Háború zajlik valahol...
Trancsírozott embriókat
Árul a vakcina-szózat.
Távolban vulkán pöfékel;
Hideg novemberi éjjel.
Isten jár az éjszakában,
Örökkévaló magányban.
Látogat idő-kerteket,
Kigyomlálgat végzeteket.
Univerzumok recsegnek,
Ujjai között peregnek.
Sok évezred múlttá mállik,
Míg a világ szentté válik.
Isten jár az éjszakában,
Örökkévaló magányban.
(Zrínyi Miklós halálának évfordulóján)
Zrínyi Miklós,
Költő és hadvezér...
Gyásznótát zeng
A novemberi szél.
Harangszó a novemberi ködben,
Ágyú dörren,
Búsan kondul az ég,
Mindent belep
A feketeség...
Komoran szürkéllenek az egek...
Gyász-esőt könnyeznek a fellegek...
Harangszó a novemberi ködben...
Marad a könny,
A Múlt tovaröppen,
És úgy vigyázz ránk
A Tradíció,
Mint tollas csibékre
A tyúkanyó...
Isten nem ül harckocsiba;
A Történet nem paripa.
Hamis tükör a ráció;
A "haladás" csak fikció.
Jövő széles Múltból ered.
Propaganda?
Nem Bölcselet.
Profanizál minden hiba;
Isten nem ül harckocsiba.
Esküszegő
Novemberben
Csípni kezd a dér,
Vidám nyári lombok útja
Lassan
Véget ér.
Növekszik
A feszültség
És fogy a türelem,
Csupán
Egyetlen menedék van
A Szerelem.
Esküszegő Novemberben
Enyészet
Csahol;
Lemondás és
Nosztalgia
Jajgat
Valahol.
A néhai Tutanhamon
Élt egy ősi idő-ágon.
Amarna-korból kifelé,
Újabb Ámon-végzet felé...
Nofretete kicsi fia
Korán hanyatlott a sírba.
A néhai Tuhanhamon
Lovagol média-háton.
Egyiptom médiasztárja,
Az egész világ csodálja.
Állítólagos átkai
Hírét bőgi modern gagyi.
A néhai Tutanhamon,
- Korábban még Tutanhaton -
Apja örökébe lépve,
Majd arról mégis letérve,
Az Amon-papok markában,
Alulmotorizált ének
Szól a Jónak,
Szól a Szépnek.
Darabokra szakadásban
Hirdeti: csak egy világ van.
Szubkultúra-morzsatömeg
Nem is nagyon értheti meg...
Alulmotorizált ének;
Nem a köznek - csak a népnek...
Korlátozzák az Életet
A rossz profán szemléletek...
A Lét kommersz felé szalad,
Szerelemből csak szex marad.
Alulmotorizált ének;
Igaz Hitek ma is élnek.
A varjú hiába károg:
Vannak Örök Igazságok.
Szomorú, novemberi szél;
Minden ember csak egyszer él.
Reinkarnáció-sarok...
Nem maradunk ugyanazok.
Hullik a sok Élet-morzsa;
Vágyakban a világ sorsa.
Ha élünk, elmúlik a Tél;
Szomorú novemberi szél.
Novemberi nyirkos hideg;
Tanácstalanok az egek.
A világ semmibe szalad,
Vagy visszaút mégis akad?
Lét csimpaszkodik felhőbe;
Ködös Isten szélvédője.
Tanácstalanok az egek;
Novemberi nyirkos hideg.
A vírus poétikája
A vén Naprendszer titkai
Egyhamar nem derülnek ki.
Elpárolognak a Múltak;
A Lét sokkal bonyolultabb.
Egy sárgolyó Földdé érett;
Zsebre tesszük, hogy van Élet.
A vén Naprendszer titkai...
Csak az Idő fürkészi ki...
Mindig elérhetetlenek,
Ameddig az ember - gyerek.
A Galaxis egy szelete
Sem utópiák díszlete...
A vén Naprendszer titkai...
Az ég számos csillagai...
Életet hordtak - hordanak,
Mindig profán, ami salak...
Szent Örömnek nincs mértéke.
Fáradt napok, fáradt percek...
A vén Idő lassan perceg.
Hatezer évig tartó hét
Issza energiám levét.
Göndör hajú vén November...
Hallgatag ködben az ember...
Bolond, aki búval henceg;
Fáradt órák, fáradt percek...
Atlantiszból nem jön vonat;