Isten ül az Idő partján;
Remény jobbján,
Gond a balján.
Profán gének, szellem-mémek
Néhanapján átkelnének,
De az Időn nincsen gázló,
Csak új,
Meg újabb fiaskó...
Isten ül az Idő partján...
Ami komor, sose pajzán.
Amiben még él az Élet,
Végzet-vízbe sose téved.
Ami kicsit sem zavaros,
Nem élő - csak hivatalos.
Mindegy, lapu vagy bojtorján..
Isten ül az Idő partján.
Rekedt vén Január regél,
Fegyverkezni kezdett a Tél.
Vén Remények bottal járnak,
Fagydárdák falanxba állnak,
Vad fellegek sereglenek,
Széllel száll a hadüzenet.
Páncél-mellét veri a Tél...
Rekedt vén Január regél...
Ős bánatok januárja
Alkony-kapuját kitárja.
Pislákoló emlékezet
Felé sötét ösvény vezet.
Örök-távol köd-végeken
Rejtőzködik a Sejtelem.
Ős bánatok januárja
Útját szünet nélkül járja.
Ködbe csábított tudatok
Fonnyadt elmeváza ropog...
A sötétlő nemlét-vizek
Sosem érik el a Hegyet.
Profán Hamletjeit várja
Ős bánatok januárja.
Eső hull a tegnapokra,
Fázik az emlékek bokra.
Híg, locspocsos, lanyha télben
Emlék örvénylik a szélben.
Rossz, álruhás tél támogat
Nosztalgia-magányokat
Eső hull a tegnapokra;
A Múlt: Pillanatok csokra.
A Boldogság Pillanatok
Villámfényeiben dobog.
A Lét: tűnő dimenzió,
Múlt, Jelen, Jövő -
Fikció.
Fogjuk a Jövőt marokra;
Eső hull a tegnapokra.
Új esztendő caplat velünk,
Egykedvűen néz az egünk.
Idő apó ballag szépen,
Szürke, téli békességben.
A Remény újra kelendő;
Jót hozhat az új esztendő.
Isten Bennünk és felettünk...
Új esztendő caplat velünk.
Egész nap frissít a gépem,
Örömöm dühre cserélem.
Újévi programnak pocsék...
Szürkén vigyorog rám az ég.
A fél délután sem elég,
Még mindig csak húsz százalék.
Egész nap frissít a gépem,
Zúg az agyam,
Forr a vérem.
Már alkony kúszik az égre,
S a frissítésnek nincs vége...
Nem tudok, csak halkan nyögni,
És szeretném összetörni...
Egész nap frissít a gépem,
Lehet, hogy mégis túlélem...
A számítógép esendő...
Az óév sárban fuldokol;
Jövő születik valahol.
Tolakodó Covid-sereg
Ömbölyög a világ felett.
Kijárási tilalomba
Durrog egy-két házi bomba...
Az óév sárban fuldokol;
A világ nagy, poshadt akol...
Sáros, esős, pocsék idő,
Nagy tócsányi múlt-temető...
Izzadnak az égi falak,
Fatörzsekig csap a latyak.
Az óév sárban fuldokol;
És kiút nem látszik sehol.
A Lét sötétben bujdokol,
Vagy sírva Hit után lohol,
Időfolyam - hegyszorosban;
Közöny-sziklákon víz csobban.
Égbenyúló hegyvonulat,
Vége távol ködben marad,
Komoran húzódik messze,
Idő vize forr közötte.
Időfolyam - hegyszorosban;
Száz nehéz pillanat csobban...
Mindenre hó vagy sár tapad,
A kiutak nem látszanak.
Az Idő vize gomolyog,
Egymást érik a zátonyok.
Időfolyam - hegyszorosban;
A feszültség szinte robban.
Roppant sziklafalak között
A céltudatosság - törött...
Kint vihar, belül Békesség;
Csalafinta téli esték...
Alattomos téli szelek
Tavasz-freskókat festenek.
Petyhüdt tél nem talál rendet,
A feszültség földet renget.
Rosszat akarni ne tessék;
Kint vihar
Belül
Békesség.
Ötvenkilencedik telem
Aromáját ízlelgetem.
Covid marta lucskos télben,
Áldott családi Békében,
Alkotó erőm teljében
Téli napjaimat élem...
Kegyelmes az Isten velem...
Ötvenkilencedik telem.
Az Idő sivatagában
Kis expedíció szárnyal.
Lét-párnás Élet-csónakok
Járják az örök homokot.
Anyag-sziklák felett szállva
Szétterjed a Lélek-pára.
Az Idő sivatagában
Mindig téllel kevert nyár van.
A hidegre közöny felel,
A homok végzetet lehel.
Szél jár múltak romjaira;
Minden csupa entrópia.
Az Idő sivatagában
Pezsdül a Teremtés - lágyan.
Fut az Élet, ott van vele
Isten meghitt tekintete.
Karácsony oázisában
Megmelegítem a házam.
Megmelegítem a házam,
Egyenesítem a vállam,
Kiegyengetem a hátam
Karácsony oázisában.
Karácsony oázisában
Ezernyi virágos ág van,
Remény-bimbó, Élet-vetés,
Bátor Jövőre ébredés.
Tömérdek friss Bátorság van
Karácsony oázisában.
Karácsony oázisában
Szent Tradíció-forrás van.
Egyesül Élet és Erő;
Újjászületik az Idő.
Hit,
Remény,
Ős-Igazság van
Színes függöny, szent Karácsony;
Omló, meleg vörös bársony.
Idő bőrét lágyra cserni,
A felvonás végét jelzi.
Tegnapokat Múlttá avat,
Megnyit meghitt Új Utakat.
Nyugvópontok - örök áron;
Színes függöny;
Szent Karácsony.
Lélek gyámola, Karácsony;
Gyémántvirág idő-ágon.
Jön, és Szent Nyugalmat teremt,
Helyreáll Lelkünkben a Rend.
Szent balzsam minden időkre,
Mindenféle Jövendőkre...
Krém a mindennap-kalácson;
Lélek gyámola, Karácsony.
Kiéhezett vén toportyán
Vadászik az Idő partján.
Sivatagos partok alatt
Sok kövér csüggedés akad...
Halál-fikció hiteget
Áporodott nemhiteket.
Végül jóllakik a portyán
A fortélyos vén toportyán.
Isten türelmesen figyel;
Nem halott,
Nem is szunnyad el.
Nem ostoroz tévelygőket,
Nem küldi pokolra őket.
Nem trónol aranyló kincsen,
Titkosrendőrsége sincsen.
Bosszút nem áll,
Nem neheztel.
Isten türelmesen figyel.
Kurta ádventi nappalok;
Tél dübörög,
Remény csacsog.
Téli napforduló jön el;
Ködös-véres múltra ügyel.
Minden végzet fehér kendő;
Most születik a Jövendő.
Lélek Lélekkel andalog;
Kurta ádventi nappalok.
Most még csak kér a zsarnokság,
Most vessük rá a zabolát.
Most még csupán érzékenyít,
Majd ha hatalmon lesz, fenyít.
Már csikorog a szakadék,
Ordítozik a söpredék.
De még csak kér a zsarnokság,
Csak hadd rimánkodjon tovább...
Lelkünk oltára épen áll,
Nem villanypásztor prédikál,
Belső cenzúra nem lüktet,
Nem írják át Szerelmünket...
Még lehetünk
Anyák,
Apák;
Most még csak kér a zsarnokság...
Kárpát-medence-Őshazánk;
Nyelvi Anyánk -
Népi Apánk...
Itt élt a nyelvünk elődje,
Itt született minden őse.
Őskor óta örök szállás,
Hosszú-hosszú néppé válás...
Némán és forrásszegényen,
Neves népek hátterében,
Ókor bíbor sötétjében
Itt éltünk már nagyon régen...
Kárpát-medence-Őshazánk;
Nyelvi Anyánk -
Népi Apánk...
Talán tanyákon rejtőzve
Rejtőzködött nyelvünk őse,
Vagy - mint Jókai gondolta -
Koravén, fáradt december;
Jelenbe szorul az ember.
Sörénye nő köd-fogatnak,
Régi célok távolodnak.
Eltűnik
A "Lesz",
Meg a "Volt",
Szomorkás dalt dúdol a Hold.
Az Égbolt pihenést rendel;
Koravén, fáradt december.