Trója vén citadellája

Világvégi Csendességben

Víruskoronás November;

Zsombék az Idő-mocsárban

Születtében,

Pusztultában

Egy-egy civilizáció;

A fejlődés csak fikció.

Atlantiszból - Atlantiszba,

Előbb hinta,

Aztán csúszda.

Zsombék az Idő-mocsárban,

Öntelt, kiszáradt magányban...

Profán hübrisszel beéri,

Még saját magát sem érti...

Nem is vezetnek sehova,

Isten sem jár rajtuk soha.

Zsombék az Idő-mocsárban,

Örök világtalanságban...

A rossz, anyagelvű pokol

November hideg palástja

Allegória-világban

Igaz szimbólumok gyászban.

Ötlet? 

Nem sok vizet zavar...

Fontosabb lett a hivatal...

Akut kapcsolatrendszerek

Unalmas esője pereg...

Allegória-világban

A végzet jár bő nadrágban.

Média tényeket teker;

Minden túlerőt ünnepel.

Görcsöl az igazság gyomra,

Pénz tör világuralomra.

Allegória-világban

Örök elit-maszkabál van.

Minden érték sárba repül,

Minden talmi felül kerül.

Újjászülető Remények

Miatt van még mindig Élet.

Remény-reinkarnációt

Rejt igen sok mosoly-bozót.

Minden Remény szép és nemes,

Élte élni is érdemes.

Jövőt a Remény csak ott ad,

Ahol van Szabad Akarat.

Újjászülető Remények

Addig vannak, míg van Élet.

Egy politikus, aki írni tud...

Fehér holló...

Szárnyal a humora,

S a látszólagos könnyedség dacára

Nincs egyetlen felesleges sora.

Célja,

Ideálja,

Bűnbakja,

Mentora:

Britannia...

Brit érzelem lépdel

Brit grádicson,

Brit könnyelműség 

Brit sarkon oson,

A fantázia brit kertben kereng,

Mennyire más világ, mint a mienk...

Winston Churchill...

Brit derű,

Brit ború...

"Yes, Sir!" - felel neki a háború...

Markáns alakját sűrű köd takarja.

A rárakódott pletyka-rétegek

Véső számára is nagyon kemények,

De mégis él alattuk a Király,

Ezer jel mutatja, hogy

Ránk figyel,

És ha kérdezzük,

Magyarul felel.

Megtették

Gácsnak,

Germánnak,

Töröknek,

Elsárgult dogma-levelek zörögnek

Az Emlékének lombjai alatt,

Tiltják,

Tagadják,

De - miénk maradt.

Lebeg

Múltunk ezüst tavának kék egén,

Mint széttárt szárnyú hófehér sirály,

Attila király...

A régi Mítosz befogad,

Ha belőlünk más nem marad.

A Mítosz időtlen, gondos,

Talán más nem is volt fontos...

Ha mind visszatér az Egybe,

Elférünk egy lábjegyzetbe...

A régi Mítosz befogad,

Tán néhány új szál is fakad...

Volt egy civilizáció,

Ahol a kerge ráció,

Meg a pökhendi tudomány

Nem látott túl saját orrán.

Ahonnan fejét kihúzta,

Éppen oda zuhant vissza,

S maga teremtette káosz

Rántotta végül magához.

Az Istennők is Asszonyok,

Bennünk is egy Kislány zokog.

Kislány zokog,

Kislány csacsog,

Szeretetkérő szem ragyog...

Női örömök és csodák...

A Nőiség - női világ...

Az Istennők is Asszonyok,

Bennük is egy bakfis mozog...

Szeretet Bennük a Lélek;

Ők is Szerelemért élnek.

Nincsenek meghittebb álmok,

Mint a szerelmes leányok...

Az Istennők is Asszonyok;

Ők is lesznek Menyasszonyok.

Szépséges izgalom velük,

Ulti a Garuda hátán;

Nem kapott lapot a sátán.

Szivárványok öregapja;

Passz pirosnál nincs jobb lapja.

Csendesen szárnyal Garuda;

Jelent visz jövő-magasba.

Ulti a Garuda hátán;

A gond-felhők szintjén járván.

Mindenütt bedobott lapok,

Káromkodások, sóhajok.

Szárnyal a Garuda madár,

Lassú, de soha meg nem áll.

Ulti a Garuda hátán;

Néma minden profán sámán.

Bukik a rózsaszín betli;

A pénz csak nagy halom cetli.

Tán utolsó próbatétel

Az elvakult gender-métely?

Vagy végleg eltévelyedünk,

És Atlantisz mellé megyünk,

Vagy túllépünk művirágon,

Tökkelütött doktrínákon,

S megyünk tovább Isten elé,

Valami jobb világ felé?

Tán utolsó próbatétel

Vagy alkalmi halál-vétel?

A gender-őrület nem más,

Sunyi szerelemtagadás...

Cserél szakrálist profánra,

Ihletet játszadozásra,

S rövid látszatokká tagad

Emberi kapcsolatokat.

Ballag Alkony Öregapó;

Köröskörül az ég fakó.

Fújnak a köhögő szelek,

Esti harmat könnye pereg.

Őszi csönd halálról regél,

Lehull a szomorú levél.

Szétnéz Alkony Öregapó,

Jön az éj, mint szellemhajó.

Egész világ csupa kétség,

Halkan károg a sötétség...

Ezer emlék hasad félbe;

Indul a világ a Télbe.

Pesszimizmus kopasz hegyén

Köldökét nézi az egyén...

Örök búcsúversét írja,

Mellette a jövő sírja.

Reálpolitika levét

Issza, s nyalogatja sebét.

Örök ború a bú egén;

Pesszimizmus kopasz hegyén.

Bágyadt októberi fények;

Jelzi az Ősz, hogy még élek.

Mikor újra jön a hideg,

A Csillagok felfénylenek.

Akik szép Jövőt remélnek,

Mind közös világban élnek.

Mindig az Élet a lényeg;

Bágyadt októberi fények.

Hagyományunk - magunk vagyunk...

Míg őrizzük - megmaradunk.

Másokét mélyen tisztelve,

Magunkét szívből szeretve,

Életünket megszentelve

Találhatunk szép Jövőre.

Hagyományunk - magunk vagyunk.

Benne él az Akaratunk.

Bármit mond sok köldöknéző

Lélek-vert kudarc-böngésző,

Jövőbe más út nem vezet,

Csak a makacs Emlékezet.

Másra nem támaszkodhatunk;

Hagyományunk - magunk vagyunk.

Nem kell a doktrína-fasírt

Utópia-szósszal,

Ízetlen a globalizált,

Szintetikus sódar.

Nem kell a "nyílt társadalom"

Kamu-pogácsája,

Se hozzá a multikulti

Avas szalonnája.

Nem fogyasztunk propagandát,

Hiába áll lesbe,

Ne lógjon a vörös csillag

Bele a levesbe.

Utópia-valóságban

Az éhség kóvályog,

Jólét mindig ott van, ahol

Vannak hagyományok...

Isten az öreg hídverő;

Nem érdekli a túlerő.

Isten hídja - roppant tömeg -

Átível az Idő felett.

Örökkévalóság pihen

Halhatatlan pilléreken.

Isten a létével tagad

Rossz, öncélú hatalmakat.

Feszül a Teremtés íve,

Tartja Kezdettől az Ige.

Hallgatag pontifex-tudat

Alkotott öröklét-hidat.

Álmokon és ébrenléten

Magasodik a Híd szépen.

Nem üdvözít a túlerő;

Isten az öreg hídverő...

Szivárványos szemellenző;

Pénz-párka "új világot" sző...

Globál-etikai kollázs;

"Küldetéses" világrontás.

Hogyha felnőttnek nem árthat,

Majd a gyermekekre támad...

Szivárványos szemellenző;

(Kollektív bolsevik szerző.)

Szabadkereskedő-vátesz

"Demokratikusan" kárt tesz...

Mindig akad utópia -

Aki veszi, halál fia...

Szivárványos szemellenző

Mögött doktrína-keltető.

Ha a Szent nem lehet véges,

Minden legyen közönséges.