Kiskocsma blues

Beküldte hzsike - 2013, február 18 - 17:11

Vörösbort kortyoltunk testeset,

gyertyaláng imbolygott részegen,

odakinn szurokszín este lett,

parázslott bennünk az érzelem.

 

Gomolygó füst úszott - nem zavart,

Pier', egy szép sanzont énekelt,

- csodás volt éjjel a Szajna-part-

bús dala senkit sem érdekelt.

 

Mellettünk vén költő verset írt,

s bájait kínálta kurtizán,

- arcára rúzsával kenve pírt -

lehajolt - s nem volt épp „úrilány”.

 

Csókod az ajkamhoz lágyan ért,  

fülembe dúdoltál búgva, dalt, 

mint nászlázú lepke, lámpafényt, 

a szívem szeretni úgy akart.

 

Jeges és kihalt a Szajna-part, 

messzire sodort az árva sors, 

hallgattam volna a kocsmazajt, 

de ahányszor mentem, zárva volt.

 

 

Hozzászólások

Haász Irén képe

Haász Irén

2013, február 18 - 18:40

:))) Hát, ez kedves, aranyos, hangulatos. Beleéreztem magam...

(Pierre...)

hzsike képe

hzsike

2013, február 19 - 10:59

Köszönöm Irénkém, hogy elolvastad, és a jelzést is - igaz utólag -, de én is utalok arra, hogy a Pier, az valójában Pierre...Szeretettel fogadtalak.

Mysty Kata képe

Mysty Kata

2013, február 18 - 19:17

 Formailag , tartalmilag egyaránt klassz verset kaptam!

  "Ajándékba", Párizsban lehettem végra valahára !

   Élveztem minden sorát...

    Kata                 

  "ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"    

hzsike képe

hzsike

2013, február 19 - 11:00

Kedves Katám! Örülök, hogy elrepíthettelek magammal. Szeretettel tettem.

hzsike képe

hzsike

2013, február 19 - 11:38

Kedves Joe!

Már javítottam is a v betűt, t-re,  így,  valóban egyértelműbb a kép, a történet. (magam is gondolkodtam ezen)

Köszönöm szépen az észrevételt.

Úgy terveztem, hogy ez a vers két részből áll: 

Az első négy versszakból, és  külön az ötödikből.

Az első négyben; a parázs, a csoda, az önzetlen, "nászlázú" szerelem, 

míg az ötödikben a sivár, jeges, kihalt "árvaság" az úr.

Az utolsó versszakot, egy kis, "epilógusnak" szántam, ami a jelent mutatja be, néhány apró villanásban, szembeállítva a múltat, a sivár jelennel, ahol; a szerelmes  férfit és a nőt, a sors kegyetlensége elválasztja egymástól, de a szerelmes asszony, visszavágyik a korábbi helyszínre, viszont hiába ment, keresett, kutatott, az a "jelképes ajtó" (a kocsma, vagy éppen a szeretett szív ajtaja) mindig zárva volt.

A nő, nehezen tudja elfogadni a helyzetet, nem csoda, hiszen ez az asszony "annak idején" mint "nászlázú lepke" szeretette a férfit, ( a fényt ) nem törődve azzal, hogy az, akár az életébe is kerülhet, hiszen a lepke is addig repked, míg a láng, a fény, a tűz, egyszercsak  megperzseli, elhamvasztja...és mégis megteszi, mégis megtette.

Az utolsó sorban az "apró" ritmusváltás, mintegy nyomaték akar lenni arra,   -itt a "de" szócskán a hangsúly- hogy 

"de ahányszor mentem, zárva volt." Nem talált soha meghallgatásra, "kegyelemre".

Kicsit hosszúra sikerült a válaszom, remélem nem "kevertelek" meg vele nagyon, kedves Joe.

Nagyon szépen köszönöm a gondos elemzésedet, és a segítséget is.

Szeretettel:Zsike

 

 

M. Karácsonyi Bea képe

M. Karácsonyi Bea

2013, február 18 - 20:55

Ó, ez a vers belopta magát a szívembe.Nagyon tetszik Erzsike!

hzsike képe

hzsike

2013, február 19 - 11:41

Kedves Sea!

Nagy örömöt szereztél nekem ezzel a néhány szóval. Köszönöm szépen!

seni képe

seni

2013, február 19 - 18:16

Gyönyörű szép!

hzsike képe

hzsike

2013, február 19 - 20:32

Köszönöm, hogy elolvastad kedves Enikő, örülök, hogy tetszett a vers.

hubart képe

hubart

2013, február 19 - 21:44

Ismertem ezt a versedet egy másik oldalról, akkor is tetszett, most is.  Nosztalgikus hangvétel, mégis friss, élő a vers. Jó a ritmusa, és remek a hangulata. :)

hzsike képe

hzsike

2013, február 20 - 09:04

Kedves Feri!

Köszönöm szépen, hogy itt is elolvastad, örülök, hogy átjött a hangulat.