Kiskocsma blues
Beküldte hzsike - 2013, február 18 - 17:11
Vörösbort kortyoltunk testeset,
gyertyaláng imbolygott részegen,
odakinn szurokszín este lett,
parázslott bennünk az érzelem.
Gomolygó füst úszott - nem zavart,
Pier', egy szép sanzont énekelt,
- csodás volt éjjel a Szajna-part-
bús dala senkit sem érdekelt.
Mellettünk vén költő verset írt,
s bájait kínálta kurtizán,
- arcára rúzsával kenve pírt -
lehajolt - s nem volt épp „úrilány”.
Csókod az ajkamhoz lágyan ért,
fülembe dúdoltál búgva, dalt,
mint nászlázú lepke, lámpafényt,
a szívem szeretni úgy akart.
Jeges és kihalt a Szajna-part,
messzire sodort az árva sors,
hallgattam volna a kocsmazajt,
de ahányszor mentem, zárva volt.
Hozzászólások
Haász Irén
2013, február 18 - 18:40
Permalink
:))) Hát, ez kedves, aranyos,
:))) Hát, ez kedves, aranyos, hangulatos. Beleéreztem magam...
(Pierre...)
hzsike
2013, február 19 - 10:59
Permalink
Köszönöm Irénkém, hogy
Köszönöm Irénkém, hogy elolvastad, és a jelzést is - igaz utólag -, de én is utalok arra, hogy a Pier, az valójában Pierre...Szeretettel fogadtalak.
Mysty Kata
2013, február 18 - 19:17
Permalink
Formailag , tartalmilag
Formailag , tartalmilag egyaránt klassz verset kaptam!
"Ajándékba", Párizsban lehettem végra valahára !
Élveztem minden sorát...
Kata
"ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"
hzsike
2013, február 19 - 11:00
Permalink
Kedves Katám! Örülök, hogy
Kedves Katám! Örülök, hogy elrepíthettelek magammal. Szeretettel tettem.
hzsike
2013, február 19 - 11:38
Permalink
Kedves Joe! Már javítottam is
Kedves Joe!
Már javítottam is a v betűt, t-re, így, valóban egyértelműbb a kép, a történet. (magam is gondolkodtam ezen)
Köszönöm szépen az észrevételt.
Úgy terveztem, hogy ez a vers két részből áll:
Az első négy versszakból, és külön az ötödikből.
Az első négyben; a parázs, a csoda, az önzetlen, "nászlázú" szerelem,
míg az ötödikben a sivár, jeges, kihalt "árvaság" az úr.
Az utolsó versszakot, egy kis, "epilógusnak" szántam, ami a jelent mutatja be, néhány apró villanásban, szembeállítva a múltat, a sivár jelennel, ahol; a szerelmes férfit és a nőt, a sors kegyetlensége elválasztja egymástól, de a szerelmes asszony, visszavágyik a korábbi helyszínre, viszont hiába ment, keresett, kutatott, az a "jelképes ajtó" (a kocsma, vagy éppen a szeretett szív ajtaja) mindig zárva volt.
A nő, nehezen tudja elfogadni a helyzetet, nem csoda, hiszen ez az asszony "annak idején" mint "nászlázú lepke" szeretette a férfit, ( a fényt ) nem törődve azzal, hogy az, akár az életébe is kerülhet, hiszen a lepke is addig repked, míg a láng, a fény, a tűz, egyszercsak megperzseli, elhamvasztja...és mégis megteszi, mégis megtette.
Az utolsó sorban az "apró" ritmusváltás, mintegy nyomaték akar lenni arra, -itt a "de" szócskán a hangsúly- hogy
"de ahányszor mentem, zárva volt." Nem talált soha meghallgatásra, "kegyelemre".
Kicsit hosszúra sikerült a válaszom, remélem nem "kevertelek" meg vele nagyon, kedves Joe.
Nagyon szépen köszönöm a gondos elemzésedet, és a segítséget is.
Szeretettel:Zsike
M. Karácsonyi Bea
2013, február 18 - 20:55
Permalink
Ó, ez a vers belopta magát a
Ó, ez a vers belopta magát a szívembe.Nagyon tetszik Erzsike!
hzsike
2013, február 19 - 11:41
Permalink
Kedves Sea! Nagy örömöt
Kedves Sea!
Nagy örömöt szereztél nekem ezzel a néhány szóval. Köszönöm szépen!
seni
2013, február 19 - 18:16
Permalink
Gyönyörű szép!
Gyönyörű szép!
hzsike
2013, február 19 - 20:32
Permalink
Köszönöm, hogy elolvastad
Köszönöm, hogy elolvastad kedves Enikő, örülök, hogy tetszett a vers.
hubart
2013, február 19 - 21:44
Permalink
Ismertem ezt a versedet egy
Ismertem ezt a versedet egy másik oldalról, akkor is tetszett, most is. Nosztalgikus hangvétel, mégis friss, élő a vers. Jó a ritmusa, és remek a hangulata. :)
hzsike
2013, február 20 - 09:04
Permalink
Kedves Feri! Köszönöm szépen,
Kedves Feri!
Köszönöm szépen, hogy itt is elolvastad, örülök, hogy átjött a hangulat.