Globális apátia

Rút őszi este van,
gyűl a nyűg halomba,
szaporodik a gond,
mint a bolondgomba.

A nap későn kel fel,
de lenyugszik korán,
a férfi fanyalog 
rossz, ecetes borán.

Tévét néz az asszony,
netezik a gyermek,
minden elvárásnak
ugyan ki felel meg?

A csapból is reklám,
népbutítás árad,
az értelem pihen,
amíg a z-agy fárad.

Van, aki dolgozik,
van, aki pénzt keres.
A lélek hálni jár;
a szív? Pészmékeres.

A potentátoknak
jövőképe nincsen,
apátia strázsál
már minden kilincsen.

Szitokszavak járnak,
kelnek pogány imák,
míg csönddagonyába
enyészik a világ.

A nép, mint a barom,
globálsarat gyúr ma,
kenyér kell a szájnak,
nem hazugsággyurma!

De ha összefognánk,
megeshetne bármi:
együtt tudnánk az őszt
tavasszá formálni!

Ha a hit a kovász,
úgy a tészta megkel,
lehet az estéből
cipópiros reggel!