Az ebéd
Beküldte Csilla - 2017, október 7 - 12:00
Magadra zártál minden ajtót,
halott, halott a csend belül,
kibomlik, lebben tört-fehéren,
akár az abrosz, szétterül.
Anyám a ráncokat simítja,
sír, mert apánk már nincsen itt,
térül-fordul s a félhomályban
elénk teríti könnyeit.
Kanálzörgésbe fúl a mondat,
hamvát a számban forgatom,
nehéz kövekként hull a morzsa,
járunk a friss halottakon.
Ezüstös porcelánharangok
dalát szívemre rácsukom,
ebédet költünk éji órán,
s apánk benéz a kulcslyukon.
Hozzászólások
titus56
2017, október 7 - 14:36
Permalink
Emelek ŰElőtted - bár csúf -
Emelek ŰElőtted - bár csúf - kalpagot!!!!!!!!!!
hzsike
2017, október 7 - 15:51
Permalink
Nagyon megérintő, szépséges
Nagyon megérintő, szépséges vers, emlékezés.
Ölellek, Csillám.
Haász Irén
2017, október 7 - 18:32
Permalink
Szép...
Szép...
hubart
2017, október 8 - 22:08
Permalink
Nagyon megható vers. Biztos
Nagyon megható vers. Biztos kézzel nyúlsz bármilyen témához. Gratulálok!
Csilla
2017, október 8 - 23:14
Permalink
Köszönöm Mindőtök figyelmét
Köszönöm Mindőtök figyelmét és kedves szavait!
https://versekegipasztorok.mozellosite.com/
lnpeters
2017, október 14 - 16:15
Permalink
Ez valami megrendítően szép..
Ez valami megrendítően szép...
Pete László Miklós (L. N. Peters)
Csilla
2017, október 15 - 19:11
Permalink
Köszönöm szépen, Laci!
Köszönöm szépen, Laci!
https://versekegipasztorok.mozellosite.com/