Shakespeare: XXXVIII. szonett

(fordítás)

Hogyan maradna múzsám téma nélkül,
amíg te ihletet lehelsz nekem,
a tollam  ékes rímbe fogja végül,
fehér papírra vetve énekem.

Te érdemed, ha számon felfakad,
s megilletődve száll feléd az ének,
akárkit dalra bírhatsz tenmagad,
ha lényed áldoz új erőt hevének.

Dagadjon tízre hát e szép sereg:
kilenc múzsánál több a tíz, azért
ki téged hív, az ajkán méz pereg,
a műve fennmarad, s arat babért.

Amíg a versre múzsa így hevít,
enyém e gond, tiéd az érdem itt!

És az eredeti: 
 

XXXVIII

How can my muse want subject to invent,
While thou dost breathe, that pour’st into my verse
Thine own sweet argument, too excellent
For every vulgar paper to rehearse?
O! give thy self the thanks, if aught in me
Worthy perusal stand against thy sight;
For who’s so dumb that cannot write to thee,
When thou thy self dost give invention light?
Be thou the tenth Muse, ten times more in worth
Than those old nine which rhymers invocate;
And he that calls on thee, let him bring forth
Eternal numbers to outlive long date. 
     If my slight muse do please these curious days,
      The pain be mine, but thine shall be the praise.