Korhadt szálfák

 
Elindulnak a zöld hasú fák, 
meghajlott törzzsel menetelnek. 
Roskasztó terhű évek súlyát, 
por lepte álmokat cipelnek. 
Mint óvodások, libasorban 
követik egymást porló havon, 
mennek a ködös semmi felé 
szél borotválta hegyoldalon.
Vezérfonaluk leszúrt rönkök 
kerítése, hol madár sem járt. 
Talpuk alatt legyűrt göröngyök, 
ágaik kézen fogják egymást. 
Cikkcakk pengéjű végzet várja 
legtöbbjüket, mert ősi törvény: 
győz az idő, a romlás párja, 
s elhull a gyöngébb meggyötörvén.
 
Ó, korhadt szálfák, öreg ember! 
Megroppannak, ha vesztük érzik.
Világukért is könnyeznem kell, 
értük és értem szívem vérzik.
 
 

Hozzászólások

Nagygyörgy Erzsébet képe

Kedves Irénke!

Köszönöm, hogy olvashattam, tetszett.

Erzsike

Haász Irén képe

Kedves Erzsike, örülök, hogy olvastad. Köszönöm.

Csilla képe

Megható, szép vers, gratulálok, Irénke. (a Fangorn erdő jutott eszembe A Gyűrűk Urából...:-)

 

Haász Irén képe

Köszönöm szépen, Csilla. Most, hogy mondod... Nekem egy fotóról jutott ez eszembe, amit sajnos itt nem tudok feltölteni...

hubart képe

Nekem pedig az emberi sorsok jutottak eszembe, hisz nagy az analógia a fák sorsával. Szépen megírtad!

lnpeters képe

Nagyszerű vers!

Pete László Miklós (L. N. Peters)