Távoli fokon
Sincs egyetlen rokon,
Ősidőktől ős-egyedül
Él: szeret és fél,
Mástól segítséget
Hiába remél.
—–
Ki tudja, hány ezer éve
Idegennel körülvéve
Sokszor félve,
Mégis mindig
Újra
Élve.
—-
Egyéb nyelvek
Jöttek-mentek,
Felülről rátelepedtek,
Alulról ráakaszkodtak,
Bódítottak,
Hódítottak,
Uralkodtak,
Adtak-vettek,
Divatokat teremtettek,
Hol volt, hol nem , kerek erdő közepén,
fákkal teli liget mellett, annak is a legszélén
ott élt bizony rókakoma és az egész családja,
a környéken minden tyúkól, azt hitte, a sajátja.
Oda járt ő reggel, este, tyúkot lopni sose rest,
– Mindent viszek! – kiabálta, mint az öreg ószeres.
Összepakolt tyúkot, kacsát az etetőt otthagyta,
leghangosabb öreg tyúkot hamarjában bekapta.
Tele lett a róka hasa, csak úgy feszült bundája,
ha nem vigyáz alakjára, bizony egyszer megjárja.
A szabadságot nem a gólya hozza;
Mindig ellopja, aki csak fokozza.
—–
Még nem szabadság, ami csak lehet;
Mert a szabadság mindenkit szeret.
——-
Ahol szabadnak a pénzt nevezik;
Ott a szabadságot nem ismerik.
—–
Ahol a szabadságot bármi méri;
Ott önmagának a felét sem éri.
—–
Nem birtokolhatja, bár elhiszi,
Aki csak eladja vagy megveszi.
—–
Smith, Nostradamus vagy Fukuyama
Fel nem foghatom;
Minő hatalom
Az irodalom;
A jó irodalom.
——-
Mint Tündérország küzd a halál ellen
El nem enyésző érzelem,
Mint víg élet-hajó,
És a szellem, a fürge széltoló,
Fegyverük:
Az örök emberi
Szó.
———
Fel nem foghatom,
Hogy sok fáradt-kusza lom,
Mért gondolja azt,
Hogy irodalom.
—–
Az író alkuszik,
A mű soha;
Megvesztegethetetlen katona,
Felesküdött az
Tetőm fölött süvít a szél,
Ultimátumot küld a Tél,
Levelet;
Ablak alatt farakás
A felelet.
——
Öregedik az esztendő,
Duzzog a kamasz jövendő,
Fenyeget;
Azt mondja, hoz még balsorsot
Eleget.
——–
Óév-démon, a vénséges
Lét-kufár,
Azt mondja, hogy rosszabb lesz
A január.
——–
Szegény Hold!
Ha néha a Földre tekint,
Telet meg politikát lát
Odakint.
——-
Tetőm felett süvít a szél,
Nyekereg,
http://www.articity.com/Pictures/Festes/kovacsmuhely_2003_k.jpg
(Tomasovszki istván : Kovácsműhely - 2003 - akril, vászon, 100x65 cm)
A lustaság ikertestvére:
Végzet,
És szükségszerű társa
Az Enyészet;
A kerge ész
Csodát sosem tehet;
De: másképp is lehet!
—-
Én nem hiszem, hogy gazdaság
A lényeg,
Hogy előbb a pénz, aztán
A lények,
S piac életen
Erőt vehet;
Mert:
Másképp is lehet!
——
Egyszer még áttörjük azt
A falat,
És Atlantisz sem marad
Víz alatt,
S az ember fő dolga lesz:
Shakespeare nevét a köz még ismeri,
Bár ma már minden rendező zseni;
És nem gondolkodnak többé darabban,
Csak kompilációban, olvasatban;
Így lesz a drámából téli majális,
A párbeszédből banális anális;
Mivel a szerző már úgyis meleg,
Lehet a darabjából egyveleg.
Shakespeare valahol mindezen kacag,
Mert él a Költő, és holt a kacat,
Még visszatér a hős, a tréfa, pátosz,
S a varga is a régi kaptafához,
Még nem alszom el,
még ébren álmodom.
Még indul egy gondolat,
még temetem gondomat.
Még szeretnem szabad,
még szenvedni érdemes,
még remélni lehet,
még adnom kell.
Még a Biblia nyitogat,
Jézus Vára hívogat,
Isten hord a tenyerén,
nevem sincs még az idő kövén .
Maradj még rohanó perc!
Még szomjazom az élet vizét.
Maradt még bennem álmodás!
Nem kell még az az áldomás.
Mysty Kata
Mysty Kata : Jó Veled!
Jó veled, Jó velem,
Együtt lenni jó.
A külön, oly borzasztó ;
Egymásért élni,
Az idő borongó,
Az erszényem kongó,
Csak azért is dongó,
Diri-diri dongó.
——
A kedvünk csapongó,
A szívünk szorongó,
Csak azért is dongó,
Diri-diri dongó.
—-
A múltunk rajongó,
Jelenünk zajongó,
Csak azért is dongó,
Diri-diri dongó.
——
Vágyunk csengő-bongó,
A valónk jajongó,
Csak azért is dongó,
Diri-diri dongó.
—-
Álmunkban bolyongó
Szebb jövőnk, a zsongó,
Az Idő ködében a Jelen
Apró buborék,
Mindig megőrzi titkait
A Kezdet és a Vég.
——–
A mindenséget tölti be
A roppant ködmező,
Csak apró pontban látható
A reszkető Jövő.
—-
A vége-hossza ködspirál
Betölti az eget,
S a világvége-jóslaton
Csak gúnyosan nevet.
———
Mert minden perc a Kezdetek,
S az Enyészet hona,
Ma volt a budapesti Stefánia Palotában a Honvédelmi Minisztérium és az Írószövetség 46. irodalmi pályázatának díjkiosztója. A nívósabb hazai irodalmi pályázatok közül ez a legrégibb.
Idén ötvenkilenc pályamű érkezett. A zsűri elnöke ismét dr. Vasy Géza volt.
Az elmúlt két esztendőben beküldött pályaműveimhez hasonlóan idén a Rákóczi marsallja című irodalmi forgatókönyvem is honvédelmi miniszteri nívódíjat nyert.
Volt valaha, hajdanában…
Hagymás vér reggel a tálban,
Be ne zabálj, te gyerek…
Hej, a régi jó telek…
(Látunk még ilyet valaha?
Nagy kérdés;
Nő a disznóállomány,
Fogy a sertés…)
——–
Volt valaha hajdanában…
Délben pecsenye a tálban,
Jóllakott felnőtt, s gyerek,
Hej, a régi jó telek…
(Látunk még ilyet valaha?
Nagy kérdés;
Nő a disznóállomány,
Fogy a sertés…)
——
Volt valaha hajdanában…
Még vagy nekem;
Még létünk végleges,
Még rám nevetsz,
Még élni érdemes;
Még mosolyodban alszom el,
Még
Élni
S félni kell.
——–
Még vagy nekem,
Még él a vén Idő,
Még itt vagy, még van jelen,
Lesz jövő,
Míg a Kezedre ébredek,
Addig
Még felkelek.
——–
Még vagy nekem.
Még én Neked vagyok,
Még vannak
Csókok
Vannak
Sóhajok;
Szivárog ezer mendemonda,
Hogy megint véged van, magyar,
Jövőd gigáját elmetélték,
S a feledés majd betakar.
Alantas férgek fogtak össze,
S a nemzethalál vár reád,
Elhiszem, hogy kirabolhatnak,
De hogy’ lophatnák el a Dunát?
——-
Hogy kiknek kéne ezen ország,
Hogy milyen összeesküvés,
Ékeket vernek gyökeredbe,
S a torkodon meg ott a kés.
Én elhiszem, hogy kiürítjük
Mit kíván hétköznap a nemzet?
Hát színjátékot és zenét,
És ballag már a teátrumba
Úri és póri Kecskemét.
—–
Jutalomjátékot kapott ma
Egy vékonydongájú színész,
Vajon mint fog bukfencet vetni?
Túl gyáva lesz, vagy túl merész?
——-
Döbbenten néz a sok filiszter,
Nincs semmi maszk, és semmi kóc,
Nincs semmi földön járó tréfa,
Ez filozófus, vagy bohóc?
——-
Bezzeg a karzat, a diákság
Teli torokból ünnepel,