Csilla blogja

Nyári zápor

Beküldte Csilla - 2016, július 7 - 12:14
 
Felhő kajla,
bodros alja
gyürke pírba púpozik,
éjt szitál az ég szemére,
dundi cseppje falfehérre
válva hull az útporig.
 
Teste ernyed,
hozva enyhet
ontja terhét, mint a zsák,
szétszakad, s e pillanatnyi
frissességbe trillahad mi
áldja Őt, s a tisztaság. 
 
 

Hit, remény, szeretet

Beküldte Csilla - 2016, július 2 - 15:27
 
Szilágyi Ferenc Hubart "Ugar lelken" című verse nyomán
 
 
Kopott álmok rongyaiban jártok,
gyenge hitből újra nem telik, 
a gondok, mint kovácsoltvas pántok
- jaj, talán ma ez az ezredik! -
szorítják a szívet reggelig.
 
Hová tűnt a szemnek büszke fénye?
Elsorvadva megadta magát?
Imáidba néha be-befér-e
- lepucolva bakancsod sarát -
ellenségen kívül pár barát?
 
Ne hidd azt, hogy a turáni átok

A bárka búcsúja

Beküldte Csilla - 2016, június 29 - 22:53
 
 
Tenger árja zúg zokogva,
partján bárka dús homokba
ágyazódva, összetörve,
deszkatestét mossa össze
fürge szél a korhadó idővel. 
 
Sárba hullt a messzilátó,
lencse végén cseppnyi, fájó
színes emlék, képe karcos,
hullám tükrén úszva tart most
délibábok csábító ölébe.
 
Villanásnyi csendbe zárva
ring a múlt előre-hátra,
napsugárnak fénye rajta,
hűvös mélynek lomha habja

Tükör által

Beküldte Csilla - 2016, június 28 - 18:52
 
Tükörhomályba vész tekinteted,
hamis varázslatod megint szelet
vetett vakon, s ha szárba kapna is
vihar taposna rá, s a magvait
 
kitépve vinné, szórva szerteszét.
A tévedések égő sebhelyét
csitítsa tiszta kéz; áldásra lel,
ki földjét hittel élve szántja fel.
 
 
 
 

Június

Beküldte Csilla - 2016, június 10 - 22:54
 
 
Rekkenő csendben combig ér a nyár,
zöld selyme ringat, dúdol és akár
a szél ölébe rejtve elvihetne újra
virító, könnyű léptű álmainkon túlra.
 
Kacagva bomlik szét a tér, neszek
hálóján csüng a lét, magán-cseveg
arcomba égett, meglepett idők nyomával: 
valós a hűség? - mert gyümölcse mind korán hal.
 
Csitul zizegve, úgy taszít a porba
fülledt reményem, s kósza pírba vonja
a kék egekre gyűrt hitet, tűrésre szólít:

Jelenlét

Beküldte Csilla - 2016, június 9 - 23:44
 
 
Borong az elme, s mint az állat
ha védtelen, riadt nagyon,
dühödt szemében űzve vágtat
a félsz nyomán a fájdalom,
 
olyan magányos, árva, játszhat
sebezhető komédiát,
ki nem hiszi, hogy búja látszat,
mihez kötődik és imád.
 
Uralva tetted vennéd hírül,
akár a szél a lomb között,
hogy több a tér is elmén kívül,
jelenbe nőtt erő, s örök.
 
 
 
 
 

Szívre feszül

Beküldte Csilla - 2016, június 5 - 20:35
 
 
Borzos az éjjel, szárnyakat ácsol lenge ruhában.
Szárnyakat ácsol, álmait írja sárga papírra
szenvtelenül.
 
Nem süt a Hold már, fénytelen égen éteri fátyol.
Fénytelen égen csillagot pótol két deci óbor
így, egyedül.
 
Múltba hajózó tintapacákban fürdik egy érzés.
Tintapacákban senyved a tollam, dől dala holtan,
s megfeketül.
 
Hajlik az éjjel, tér fala görbül, mint a fa ága.

Megalkudtak

Beküldte Csilla - 2016, június 4 - 16:32
 
 
Folyosó csendjében felsírt bár vajon
a kétharmad lelkén kelt pír, fájdalom,
s megremegtek-e a kivetettek felett
Versailles-ban azok a temetni kész kezek,
mikor aláírták a végítéletet,
nemzetünknek teste megtört,
döbbent csendben mennyek és föld
szétszakadt; bennünk még vérzik e dátum:
csonka június négy, békediktátum.
 
 
 
 
 
 
 

Régi nóta

Beküldte Csilla - 2016, június 1 - 10:38
 
 
Úgy fúj a szél, mintha régi
dalokat zengne,
egész nap a fülembe cseng
a szív keserve,
eldalolnám, hogyha tudnám,
mért mentem a hátsó utcán
hozzád el este.
 
Elsirattam azt a napot
ezerszer, azám,
megszöktem, mert nem engedett
hozzád az anyám,
de a csókod ízét érzem,
felidézem, s mindkét térdem
remeg is talán.
 
Azóta már sok víz lefolyt
a vén Szamoson,

Te meg én

Beküldte Csilla - 2016, május 31 - 14:18
 
Hűs akácok árnya
porzik az út peremén,
csöppnyi csöndbe zárva
száll az idő, te meg én
kéz a kézben újra
rójuk a létköröket,
szóra, tettre gyújtva
terveket így szövöget
bent az Isten, álma
küzdeni int, de azért
mégse várjon áldva
senki se érte babért.
 
Perzselő hit őrzi
tétova szívedet és,
hogyha lángja ősi,
tünde mosolyt belevés.
 
 

Éjszonáta

Beküldte Csilla - 2016, május 21 - 23:53
 
 
Tó fölött bolyongva már az éjpilács matat,
szél süvít, dalába forrva néma bérceken
megremeg seregnyi zsenge tűlevélpamat,
táncra perdül összefonva ég s a mély velem.
 
Itt ülök, ma gyantasebbe zárt a hegytető,
zord neszek sötétje, érzem újra rám talált,
látom elsuhanni, mintha játszva rettenő
csendbe futna, kéz a kézben: éltet és halált.
 
Szél süvölt kerengve lázas éjszonátaként,
félbemetszve ring a sárgaméz aranydukát,

Hömpölygő május

Beküldte Csilla - 2016, május 19 - 21:06
 
Mint ezernyi tarka, pezsgő
víg gomolyba bújt, serény
pillanat, ha láza megnő,
s önfeledten ég belém,
úgy terül a fény a fákra
hömpölyögve, zsongva rázza
szél a lombot, selymes árnya
ringató neszén
leng, libegve száll a lelkem,
éber éhe duzzadó,
átölelve tart e percben,
s enyhet oszt a dús való,
csendje permet, álma fényfolt,
lét, jövő, ma és a régvolt
lángra lobban s ég az égbolt
pirkadó szemén.

Élet fénye

Beküldte Csilla - 2016, május 12 - 19:58
 
Térdre hulló égi csendben
fénybe rejtve itt pihen, benn,
minden álom, s annak terhe,
boldog órák könnyét merve.
 
Kis halálok íze sósan
számra égett, s míg leróttam
közben összes tartozásom,
új emberré kellett válnom.
 
Fénybe rejtett kis halálok
égígérő völgyén járok,
s ott, az ormon, térdre hullva,
mintha élet lángja gyúlna.
 
Már időtlen és örökké
tartó álma úgy a csöndé

Vetés

Beküldte Csilla - 2016, május 2 - 17:38
 
 
Tele a zsebem maggal,
imákat szór a hajnal
derengő fénye, s egyre
simítja rá a kertre,
 
sugarát földbe ássa,
csábítja selymes árka, 
teremni vágyó völgye
hívja, hogy fogja össze
 
égit a földi mással,
kegyelem cseppje által
ünnepi csendbe mélyed,
s szárnyakat bont az élet.
 
 

Madár dala

Beküldte Csilla - 2016, május 1 - 16:27
 
Madár dala akkor édes,
ha szabadon szállni képes,
tudva azt, hogy ott van vele
kalitka áldott melege.
 
Fényköreit írja, közben
árva álma szívbe röppen,
nem búsul el, dalol, még ha 
meg is szólják néha-néha.
 
Mert a dala hittel teli
mézlő virág, ránk pergeti
örömét, és sokszorozza,
ha másokért csendül torka.
 
Holtig tartó hű szolgálat,
mígnem tiszta csenddé válhat,

Szabadság nemzete

Beküldte Csilla - 2016, április 29 - 18:51
 
 
Fellobbanó szent, tiszta akarat
zászlónkon folyt, és falakra tapadt
magyar népünk áldott, édes vére.
Könnyek gyűlnek szemünk szegletébe,
ha rólatok emlékezünk.
 
Emberségből példát mutattatok,
apáinkként vagytok fiatalok;
a ránk testált erő: felelősség,
hiteteket hiába is lőtték
bennünk éled, sajdul sebünk.
 
Mert gyáva az, ki megalkudni kész,
vétkesek közt cinkossá lett csibész

Csupasz szívedből

Beküldte Csilla - 2016, április 25 - 22:51
 
 
Szavak valója lengi körbe
az éjszakába hullt hitet;
egy gondolatnyi perc kitömve
csodával. Nem kell senkinek.
 
Üres beszédek koppanása
belém verődik, hallgatom,
löttyen a pohár hűs falára, 
végigcsorog az ajkakon
 
a torz mosolyban érlelt lőre,
hazugság ízű hajnalok
félig lenyúzott, ráncos bőre 
közömbösen csüng rajtatok
 
mikor az álmok megfakulnak,
s a gyenge felszín széthasad,

Melódia

Beküldte Csilla - 2016, április 22 - 12:12
 
 
A vágy zenélve ring 
konok melódiát.
füledbe lopva súg, 
mesét csacsogva búg.
Tavaszt idéz e láz. 
Merev teóriák
lapítanak sután, 
s e szende délután
 
igézet vált valót, 
beszedni csók-adót
eljött a képzelet, 
bohém, de kémleled
tekintetében őt, 
talán a sok redőt,
a bőre illatát, 
a lángoló dalát,
 
a mozdulat neszét, 
s pihegve szerteszét

Oldalak