Csilla blogja

Melegedő

Beküldte Csilla - 2016, január 31 - 13:21
 
 
Hogy reszketsz! - betakarlak.
Enyhe fényt szűr az ablak,
sugarán bomlik kedvünk.
Kockásplédet terítek
hátadra, most szelídek
a napok. Érnek bennünk.
 
Teádat melegítem,
csak mézzel, citrom nincsen,
és két csepp propolisszal.
Te nézel, én mesélek
míg főzöm az ebédet.
Gőze a bőrbe irdal.
 
Duruzsol, búg a kályha,
fellobban élet lángja,
átölel nyurga fénye.

Hajnali hangulat

Beküldte Csilla - 2016, január 28 - 17:42
 
 
Hajnali fényvonaton
érkezik és szabadon
száll dala, pördül kedve,
ünnepi táncot lejtve
 
siklana épp elibém,
csillog a széldzsekijén
harmatok apró cseppje,
angyali csókkal festve,
 
arcomon ég a derű,
játszana tűztenyerű
láng-sima nyárral, csattan
tócsa vizében talpam.
 
Pajkos az út, kacagok,
féktelenül kanyarog,
körbeölel, rám biccent;
láttam e táncban Istent.

"Senki nincsen, bizonyára senki nincsen"

Beküldte Csilla - 2016, január 27 - 22:52
 
 
Panaszló szavad komolytalan beszéd,
ködökbe burkolt közöny;
elnyerni vágyod idegen szív kegyét
e megtört magyar rögön?
 
Ha látni rest vagy, és a tisztességet
aprópénzekre váltod,
szégyen, de orvul eloltod, kivégzed
az erkölcsöt, s a lángot.
 
Saját fajtádba harapsz, a gőg csahol,
és méltóságod vérzik,
a hitnek pajzsa meghasadt valahol,
hogy jutsz el így a révig?
 

Kis fahíd

Beküldte Csilla - 2016, január 21 - 22:07
 
 
Álmomban gyakran visszahív
keskeny folyón egy kis fahíd,
mögötte út fut, s hajlanak
fölé a lombok hallgatag.
 
Port kavar fakó nap szele,
vákuumba zár a csend vele,
amint az úton, árkokon,
idő batára átoson.
 
Hangja nincs, mégis képzelem,
zörögve sír e néptelen
tájon, a dudva égig ér,
gazdát a kertje nem dicsér
 
annak az apró laknak, ott
a csapás végén, elhagyott

Január

Beküldte Csilla - 2016, január 17 - 18:16
 
 
Hibernált idő, jégterek,
január szele sepreget
álmot, nyáridőt, illatot,
mindazt, mit szíved itt hagyott,
 
halomba gyűjti, és a tél
páncélt borít rá, krómacél
tükrén borzad a fájdalom;
emléked izzó szálakon
 
belém fonódik, és körém,
kering a régmúlt fénykörén,
melegbe burkol, s majd fakaszt,
olvadó könnyből új tavaszt.
 
 

Bennem örökre

Beküldte Csilla - 2016, január 6 - 11:39
 
 
Bennem moccan a tűnő idő csendje,
széteső napok megnyílt végtelenbe
hulló dalának halkuló hangjai.
Szeretném minden bűnöm bevallani.
 
A felriasztott szívnek kondulása
visszhangot vet a fagyott, téli tájra
és belesüpped, mintha nem is lenne,
mélyre húzza a mulasztások terhe.
 
Fölém nőnek az üresség árnyai;
a kimondatlant, Uram, ki mondja ki?
Reszkető madár sír az éjszakában
kétségbeesve, tudja már, apátlan.

Téli álom

Beküldte Csilla - 2015, december 16 - 16:08
 
 
Dércsípte álom piros hajnalon
köszméteágra süpped, ring vakon, 
beburkolózik képzelet jegén,
eljön a tél is, fagyos lesz, kemény.
 
Hó-fodrot gondol, tiszta fényruhát,
hogyha dermesztő jégcsapcédulák
lógnak majd testén, mint lét-kivonat,
túlra a selyme visz, átsimogat.
 
Ám itt a bokrok tüskéi vágnak,
vége a zsibbadt télálmodásnak.
Piros a hajnal, vére kiserken;
álomba halni lehet-e szebben?
 

Felhőtlenül

Beküldte Csilla - 2015, december 14 - 23:36
 
 
Aki életét hittel írja
patyolattiszta ég-papírra,
annak a felhők terhe: kellék,
teljessé tévő szükség-egység.
 
De ha túl sokan gyűlnek egybe,
s kezed a félsztől megremegne,
legyen a szíved csendje bátor,
s boldoggá fürdet égi zápor.
 
 
 
 
 
 

Jöttömre

Beküldte Csilla - 2015, december 7 - 00:25
 
Jöttömre fénykapuk, ha nyílnak még a Földön,
s az éjnek bugyrából nem tör fel furcsa gáz,
ne engedd szívemnek, hogy rabruhát felöltsön,
mert szörnyű múlt után feloldható a gyász.
 
Sírtam sokat, s örök csodákban hittem újra,
gyötrelmes hajnalok keserve fegyverem,
mint bujdosó, kinek vágyát a vére sújtja,
lapultam csónak alján békétlen tengeren.
 
Meghasadt égből már a menny álmát kiszórta,
akartam látni mégis hívó partokat,

Cinkedal

Beküldte Csilla - 2015, december 5 - 13:34
 
Égi madárdal száll fel az ágról,
cinketorok
fújja a nótát, szél keze zsákol
és toporog
tél kapujában, rongyos a kedve,
összeharácsolt kincsedet ejtsd le,
hó befedi.
 
Légy pihekönnyű, téli madárdal,
tiszta, szerény,
mert odabentről fény, ami szárnyal,
titka: remény.
Törhet az ág és fagy szele marhat,
benned a hála dallama sarjad,
szív rebegi.
 
 

Csillagváros

Beküldte Csilla - 2015, december 2 - 00:16
 
Néha hallom, úgy, mint régen,
hajnalt hozó, szűzi éjben
éneklitek hívódalom,
minden dolgom félbehagyom.
 
Nyíló kapuk, csillagváros,
amit szemem akkor lát, s most
nem is a szem, lélekvizek
rezdülnek, ha érintitek.
 
Fehér tornyok Atlasz vállán
felragyognak jöttöm láttán
gyöngyházfényű lángkarokkal,
szívem köztük helyet foglal.
 
Trillió hang egybeszőve,
hazahozott emlék hője,

Lámpafényben

Beküldte Csilla - 2015, november 28 - 18:20
 
Keringve száll a tiszta álom,
millió szelíd hópihe,
sárga lámpafény alatt ázom,
szorosra húzom nagykabátom;
nem siet felém senki se. 
 
Köddé vált rég a nyolcas járat
az utca sápadó kövén,
varjúhad tépi szét a tájat,
kitárt szárnyukon - kell, hogy lássad -
gubbaszt a szűkölő remény.
 
Szemközt a ház, mint fáradt őrszem
fénytelen szemű, elhagyott,
fehér imádság pelyhe bőven

Édesapám, Veled vagyunk!

Beküldte Csilla - 2015, november 18 - 23:14
 
Jó az Isten, tudja a dolgát, 
ezt mondod mindig, és én elhiszem, 
de ha élted a tűk csapolják, 
megtörni látszik mustárnyi hitem. 
 
Könnyek sója marja arcomat,
múlt, jelen, jövő egyformán remeg.
Benned bízom, imám elfogadd,
mert Édesapám most nagyon beteg.
 
Megyek haza és átölellek,
meggyógyít, tudom, mosolygó szemem,
s felderülnek a fájó percek.
Segíts meg Uram, add, hogy így legyen!
 
 
 

Ígéret szerint

Beküldte Csilla - 2015, november 15 - 12:59
 
 
Soha nem volt még ennyi bánat 
az árva Föld ölén,
fagyott vize az óceánnak 
jégfüggönyt von körénk.
 
Nézz az égre fel, mennyi csillag,
mind sápatag ragyog,
a Tejútrendszer más kocsisnak 
adta az abrakot.
 
Sötétbe bújt az életkincstár, 
s a lélek nem dalol.
A Jóisten is könnyezik már
itt mélyen, valahol.
 
Megtört igénket por takarja,
fejfájuk szegletén

Oldalak