Ki adja majd tovább?
Az anyanyelv szeretetét,
A magyar lélek szent hevét,
Hitét és bánatát
Ki adja majd tovább?
Az Elődeink elhozták nekünk
Vérengző korok szenvedésein,
Ezer halálon, pusztuláson át.
Ki adja majd tovább?
Ki adja majd tovább?
Ezerszázévnyi friss csodát,
Egy nép létének ritmusát
Ki adja majd tovább?
A lelkiség?
Tüskés bozót;
Taplón recseg a fülbedrót,
A múlt?
Vén nagykabát…
Ki adja majd tovább?
Éppen száz esztendeje kezdődött az első világháború. Pokoli idők voltak.
Megdöbbentő, hogy a háború elején milyen könnyedén fogadta az elképesztő tömegmészárlást a magyarországi közvélemény. A Monarchia – és benne Magyarország – lakossága nem sejtette, miféle tétje is van a számukra ennek a borzalmas háborúnak.
A közvélemény nem gondolta azt, hogy a Monarchia – és főleg Magyarország – ne volna fenntartható. Ma a történetírás szinte kizárólag az erre utaló jeleket keresi, és ezeket – mintegy utólag – felnagyítja.
Színházban
Itt a temérdek lelkesedés meg munka halála;
Szép játék sem ment szánalmas darabot.
—–
Kánon-költészet
Brancs-uralomban díjat habzsol a nyegle halandzsa;
Lírai költészet nincs itt, csak hivatal.
—–
Pénz és magyar futball
Régi időkben kis pénzért még nagy foci volt itt;
Mára a pénz lett nagy, a futball meg pirinyó.
—–
Rendezői színház
Több drámát rejt most a fiók, mint Rákosi-korban;
SZÁZNEGYVENEDIK RÉSZ
A menetrendszerűen ismétlődő gazdasági válságok mindegyike azzal fenyeget, hogy a feszültség kipattan, valahol szikra kerül a puskaporos hordóba, és elszabadulnak a tökéletesen felelőtlen tömegek.
Mi a tömeg?
Ez a kérdés már nem először merül fel. Ideje valamiféle munkadefiníciót találni rá.
NYOLCADIK RÉSZ
Az ostromot megelőző évben a Habsburg uralkodó hadvezére, Schwendi Lázár sikeres hadjáratot folytatott János Zsigmond ellen, elfoglalta egyebek között Tokajt és Szatmárt. Az új török hadjárat hivatalos oka éppen ezért János Zsigmond megsegítése volt.
Voltaképpen itt és most ismerte el hivatalosan Erdély fejedelmét török vazallus uralkodónak első alkalommal a szultán, ami persze nem jelenti azt, hogy ettől az időponttól kellene számítanunk az Erdélyi Fejedelemség történetét.
Szólónt egyszer felkereste egy idegen városból származó fiatalember, akiből később híres filozófus lett.
- Azért jöttem, hogy barátságot kössek veled, Szólón!
A költő-államférfi végigmérte a vendéget.
- Odahaza már sok barátod van?
- Még egy sincs. Te lennél az első, ó, Szólón.
Szólón a fejét csóválta.
- Az embert a legjobban a hazájában ismerik. Előbb otthon szerezz barátokat!
Késő Szeptember
Lassacskán mendegél,
Keményedik az ősz,
Akár az acél.
A vén Idő szomorkásan
Menetel,
Szeptemberben mindig glóriát
Visel.
Tűnő Múltra
Vibráló Jelen terül,
Csak a Jövő sóhajtozik
Egyedül.
SZÁZHARMINCKILENCEDIK RÉSZ
Napjaink költészetének egyik legfontosabb küldetése a személyes felelősség értékének helyreállítása. Ez ma az emberi fejlődés egyik legfontosabb kulcskérdése. Személyes felelősség magánéletben, kultúrában, gazdaságban, az élet minden területén.
Ez természetesen nem azt jelenti, hogy felelősséget kellene vállalnunk bármiért, amit mások tesznek a nevünkben.
Fájdalmasan szól
Szeptember harangja;
Elmúlást hoz
Távoli,
Tompa hangja.
Hangja búsan, fájón dobban,
Vén, panaszos alkonyatban.
Szeptember ködkönnye csordul,
Idő cammog,
Harang kondul.
Alkony mélyén köd szendereg,
Vigyázzák távoli hegyek.
Nyár tükre már homályba hullt,
Nézi benne magát a múlt.
Minden Jelen csak átmenet,
Él az Ember,
Hogyha szeret.
Jelen Akarat a Jövőt faragja,
Távolban kondul
Szigetvár kiállt eddig néhány ostromot, de a török főerők támadását még soha. Az előző részek egyikében már tisztáztuk: a vár akkori mércével mérve sem tartozott a korszerű erődítmények közé.
Ami a stratégiai szempontokat illeti, hadászati értelemben Szigetvár legfeljebb másod-vagy harmadrangú várerődnek mondható. Még csak országos jelentőségű útvonalat sem zár el. A Bécs ellen induló török elvben nyugodtan megkerülhetné –a hogy korábban már meg is tette.
Távozó nappalon
Szelíd est a kéreg;
Kis félelmekre nagy
Megkönnyebbülések.
Az Idő útjába
Ma sem állt tölgyfa gát,
Húzzuk rezignáltan
Tovább is az igát.
Lent és fent a sátán
Akármit is makog,
Békések maradtak
Még a hétköznapok.
A számla követel,
A kartoték makog;
A Élet leginkább
Helytállás:
Magyarok.
1866-ban Erzsébet királyné menekülésre kényszerült. Délről az olaszok, északról a poroszok közeledtek, a demoralizált osztrák hadsereg eleve fel akarta adni Bécset.
(Ekkor még nem tudták, hogy Bismarck nem akarja elfoglalni Ausztriát, hanem villámgyorsan békét köt.)
Hová meneküljön a királyné a gyermekeivel? Egyik irány sem biztos. Egyedül Magyarország felé szabad az út.
- Megyünk Magyarországra!
Az egyik udvaronc aggodalmaskodott.
- Magyarországra, felség? A magyarok bosszút állnak az elveszett szabadságharcért, a megtorlásért!
Őszi patak csörgedez,
Gyorsul a világ,
Vigyorogva szaporodnak
A régi hibák.
Rövidülnek a napok,
Terjed a sötét,
A Nyár minden reménysége
Elfut szerteszét.
Készülődik a hideg,
Fogy a tartalék,
Bár a déli Nap a felhőt
Kikacagja még.
Őszi patak csörgedez,
Vénül az Idő,
Korhadt jóslatoktól párás
Már a levegő.
Vacognak a hajnalok,
Szomorú a dal,
Az is érzi már a korát,
Aki fiatal.
Hullanak a levelek,
SZÁZHARMINCNYOLCADIK RÉSZ
Az elmúlt másfél évszázad igen nagy részben a tradíció válságáról, útkereséséről szólt. A század első felének avantgárd mozgalmai legdühödtebb támadásaikat a tradíció ellen intézték. Bebizonyosodott azonban, hogy a tradíció puszta tagadása jelentős értékek teremtésére minden tekintetben alkalmatlan.
Sátán, a vén aktakukac
Bús iroda-töltelék,
Istennek jut a Szerelem,
Ördögnek a kartoték.
A körmönfont bürokrata
Folyvást packázik velünk,
Kiszorít az életünkből,
Hogyha rosszul ügyelünk.
Nem marad majd az életben
Se szépség, se ráció,
Egyéb sem lesz a világon,
Csak dokumentáció.
Sátán, a vén aktakukac
Rendet tenne ízibe’,
Űrlapok sodornák el a
Világot a semmibe.
Bürokratikus világban
Nyakig ér a lelki sár,
Vegyük szemügyre a támadókat!
Az 1566-os hadjárat a források egybehangzó tanúsága szerint nem volt váratlan. A szultán már az előző esztendőben elhatározta. Magyarországon hónapokon keresztül találgatták, mi lesz majd a támadás célja, melyik vár. Eger talán, hogy kiköszörülje a tizennégy évvel korábbi csorbát?
Netán Győr, a Bécs felé vezető utat fedező legfontosabb erőd?
Esetleg Gyula vagy Szigetvár?
Vajon melyik?
A találgatások között csak ritkán bukkant fel Bécs neve.
Szeptemberi partokon
Az elmúlás vén rokon.
Ködbe vész a révület,
A Jelen megint süket.
Jövő – csupasz szirtfokon;
Szeptemberi partokon.
Szeptemberi partokon
A túlélés monoton.
Pesszimista tegnap-ár;
Sose létezett a Nyár.
Szél mereng a romokon;
Szeptemberi partokon.
Szeptemberi partokon
Fáradt szellemlét oson.
Ha ballag Idő lova,
Nyár-ünnep gördül tova,
Isten nem veszi zokon
Szeptemberi partokon.
Egy római szenátornak volt egy rettentően csúnya lánya. Sehogy sem sikerült férjre találnia.
Az apja óriási hozományt, készpénzt és tucatnyi értékes ingatlant helyezett kilátásba. Ez rövid időre felkeltette az érdeklődést.
Kiderült azonban, hogy a lány hisztériás, fennhéjázó és ostoba. Sőt. Nyilvánosa agyba-főbe verte a rabszolgalányait. Ez még a nem túlságosan finnyás római hozományvadászokat is elriasztotta.
Ősz mosolya hallgatag;
Semmiért kell lebontani
A Múltat,
A szép Nyarat.
Egész világ bánatos,
A táj dekadenciától,
Elmúlástól
Harmatos.
Nyirkos őszi paszomány;
Ősz nevében elvetendő
Minden régi
Hagyomány.
Ősz mosolya éteri;
Magát mindig okosnak és
Haladónak
Képzeli.
Ősz mosolya hatalom,
Sose lesz itt rajta kívül
Semmilyen más
Uralom.
Ősz mosolya: rossz jelen;
A világban ő egyedül
Az igazi
SZÁZHARMINCHETEDIK RÉSZ
Az ijesztő elbutulás az érem egyik oldala. A másik az ország lelki és szellemi állapota. Vagy éppen a kultúra állapota.
Az előbbiről nem szeretnék sokat mondani, beszélnek róla eleget. Csak egyetlen gondolatot vetnék fel.
Voltak a történelmünknek igen nehéz pillanatai. Őseink megfutamodtak vagy helytálltak, de eszükbe sem jutott, hogy feladják magyarságukat. Nélkülük nem lennénk.