lnpeters blogja

Shakespeare nevét a köz még ismeri,

Bár ma már minden rendező zseni;

És nem gondolkodnak többé darabban,

Csak kompilációban, olvasatban;

Így lesz a drámából téli majális,

A párbeszédből banális anális;

Mivel a szerző már úgyis meleg,

Lehet a darabjából egyveleg.

Shakespeare valahol mindezen kacag,

Mert él a Költő, és holt a kacat,

Még visszatér a hős, a tréfa, pátosz,

S a varga is a régi kaptafához,

Az idő borongó,

Az erszényem kongó,

Csak azért is dongó,

Diri-diri dongó.

——

A kedvünk csapongó,

A szívünk szorongó,

Csak azért is dongó,

Diri-diri dongó.

—-

A múltunk rajongó,

Jelenünk zajongó,

Csak azért is dongó,

Diri-diri dongó.

——

Vágyunk csengő-bongó,

A valónk jajongó,

Csak azért is dongó,

Diri-diri dongó.

—-

Álmunkban bolyongó

Szebb jövőnk, a zsongó,

Az Idő ködében a Jelen

Apró buborék,

Mindig megőrzi titkait

A Kezdet és a Vég.

——–

A mindenséget tölti be

A roppant ködmező,

Csak apró pontban látható

A reszkető Jövő.

—-

A vége-hossza ködspirál

Betölti az eget,

S a világvége-jóslaton

Csak gúnyosan nevet.

———

Mert minden perc a Kezdetek,

S az  Enyészet hona,

Volt valaha, hajdanában…

Hagymás vér reggel a tálban,

Be ne zabálj, te gyerek…

Hej, a régi jó telek…

(Látunk még ilyet valaha?

Nagy kérdés;

Nő a disznóállomány,

Fogy a sertés…)

——–

Volt valaha hajdanában…

Délben pecsenye a tálban,

Jóllakott felnőtt, s gyerek,

Hej, a régi jó telek…

(Látunk még ilyet valaha?

Nagy kérdés;

Nő a disznóállomány,

Fogy a sertés…)

——

Volt valaha hajdanában…

Még vagy nekem;

Még létünk végleges,

Még rám nevetsz,

Még élni érdemes;

Még mosolyodban alszom el,

Még

Élni

S félni kell.

——–

Még vagy nekem,

Még él a vén Idő,

Még itt vagy, még van jelen,

Lesz jövő,

Míg a Kezedre ébredek,

Addig

Még felkelek.

——–

Még vagy nekem.

Még én Neked vagyok,

Még vannak

Csókok

Vannak

Sóhajok;

Szivárog ezer mendemonda,

Hogy megint véged van, magyar,

Jövőd gigáját elmetélték,

S a feledés majd betakar.

Alantas férgek fogtak össze,

S a nemzethalál vár reád,

Elhiszem, hogy kirabolhatnak,

De hogy’ lophatnák el a Dunát?

——-

Hogy kiknek kéne ezen ország,

Hogy milyen összeesküvés,

Ékeket vernek gyökeredbe,

S a torkodon meg ott a kés.

Én elhiszem, hogy kiürítjük

Mit kíván hétköznap a nemzet?

Hát színjátékot és zenét,

És ballag már a teátrumba

Úri és póri Kecskemét.

—–

Jutalomjátékot kapott ma

Egy vékonydongájú színész,

Vajon mint fog bukfencet vetni?

Túl gyáva lesz, vagy túl merész?

——-

Döbbenten néz a sok filiszter,

Nincs semmi maszk, és semmi kóc,

Nincs semmi földön járó tréfa,

Ez filozófus, vagy bohóc?

——-

Bezzeg a karzat, a diákság

Teli torokból ünnepel,

Nem az a szép,

Amikor éppen győz a túlerő,

És meghitt vágyra

Tűzesőben hull a szemfedő;

De szép, mikor az akarat

Végül

Ellenszegül,

S a mégis szent búvópatakja

Folyammá terül.

———

Nem az a szép,

Amit harsogva szór a média,

És amitől eretnekség

Minden szimfónia,

De szép, mikor az akarat

Nyugodt

És hallgatag,

És zöld pázsittá változik

A lelki sivatag.

———–

A Végtelen?

Talán

Lapos koszorú Isten homlokán;

Darócból vágott bú-eloszlató,

Hogy ne sírhasson a Mindenható…

——-

A Végtelen?

Talán

Álmokban elszórt folyondár csupán,

Csillagokból szőtt vén álom-való.

És végigálmodva eldobható…

—————

A Végtelen?

Talán

Játékos dísz a Halál oszlopán,

Nagy kényelmes koporsó-takaró,

S az örök sírban raktározható…

———-

A Végtelen

Talán

“Potomság!” – mondta egykoron Petőfi

Midőn a híd korlátjánál megállt,

Nem félte, s nem becsülte a halált,

S a rossz fapadozat

Sírva nyögött fel a talpa alatt.

——————-

“Világba vetve” – Heidegger szerint,

Semmi okán a Mindenségbe fűzve,

Egy holt isten tekintetétől űzve,

S a céltalan világ

Csendben tűri a lélek nyomorát.

—————

“Szegény Yorick!” – többet Hamlet se tud,