lnpeters blogja

Mégiscsak eljött ez a nap,
Visszakaptam a kocsimat.

Izgulva, és elfogódva,
Előbb Suzukihoz szokva,

Majd buszozásra ítélve,
Három hétig nem vezetve,

Izgulva és elfogódva
Ültem be az autómba.

Karambol utáni hetek
Fásultsága bennem remeg,

Érzelmet stresszel, agyat vés;
Jött a hatalmas baklövés...

Akkorát égtem valóban,
Mint hasáb a kandallóban...

Szokott parkolómhoz hajtok,
Megállok, hogy betolatok,

A sebességváltót fogom
Az én drága kis kocsimon,

Nincs eleve elrendelve

Semmilyen jövő,

Forgatókönyvet nem Isten 

Ír, hanem a mindenkori,

Előbb-utóbb elenyésző

Nyegle túlerő.

Önjelölt világhatalmak?

Mindegyik csaló!

A világpénz-monarchia agyréme

Nem Istentől való.

Nincs eleve elrendelve

Semmi hatalom;

Nem őröl próféciákat

A világmalom.

Nincs eleve kiválasztott

"Fő-emberi" kör,

Istentelen,

Aki mások rovására,

Pénzeszsákba kapaszkodva

Sunyi

Világuralomra tör.

A néhai Dobó István
Akkor lett egri kapitány,

Amikor az ország felett
Utolsó kenet lebegett,

Haldokolni kezdett a Fény,
Ingyen se kellett a Remény...

Zuhanni kezdtünk a kútba,
Az ország rom,
Oda Buda...

Jutottunk a tönk szélére,
Barbár hódító kezére,

És az oszmán birodalom
Élősködött az országon.

A néhai Dobó István,
Mint újdonsült várkapitány

Volt püspöki várat kapott;
Erősítéséhez fogott.

A püspök kényelmes hona
Harcot még nem látott soha.

Tavasz végi napsütésben
Szikrázik a Lélek,
Múltba zuhannak a gyötrő
Kellemetlenségek.

A Kikelet mindenkor a
Feltámadás Őre,
Kinyitja a kiskapukat
Életre,
Jövőre.

Újra testet öltenek az
Eljövendő évek,
Tavasz végi napsütésben
Felfénylik az Élet.


 

Az erkölcs nem viszonylagos,

És nem is csereszabatos

Semmilyen propagandával,

Semmilyen politikával.

Sose lobbi magánszámok,

Hanem Örök Igazságok

Teszik.

Önmagában Erő;

Százalékban nem mérhető.

Néhány legfőbb parancsolat

Örökre érvényben marad.

Nincs osztályharc, forradalom,

Nem tényező a hatalom.

Nincs profit, relativitás,

Nincs káosz, és - nincs "haladás".

Nem releváns rang, se vagyon,

 (Ismeretlen oszmán íródeák rigmusa 1552-ből)

Eger korszerűtlen vára,
Nevet rajta, aki látja.

Rosszul erődített akol;
Almagyar alatt rostokol.

Onnan az oszmán lövegek
A várudvarra lőhetnek.

Befűtünk itt a magyarnak,
Ha védekezni akarnak!

                *
Eger korszerűtlen vára
Dermedten vár a sorsára.

Megszemlélte a nagyvezér,
Mondta: döglött tevét sem ér.

Az idétlen Bebek-torony,
Mint koldus a bazársoron,

Az Ókapu meg oly ronda,

A jövő egy rozzant bárka,

Szakadt minden vitorlája.

Korhadt minden árbocderék,

Beszorult a kormánykerék...

Gonosz örvénysor kavarog;

Minden irányból viharok.

Csak mélyül a jelen árka..

A jövő meg?

Rozzant bárka...

Csupa ostoba tákolmány:
Háború,
Vagy újabb járvány...

Csupa ocsmány horror-bögre...
Szegények...
Nem futja többre...

Minden "eszme" szárnya törött;
Hatalom - mindenekfölött...

Hatalmas arc,
Kicsi jellem,
Sok pénzhez jár
Kevés szellem...

Vén varjú a templomromon...
Átlátszó háttérhatalom.
 

Hatvan fölött is kék az ég;
Itt is ragyog a Messzeség.

Hétköznapi gondok raja
A kedélyt itt is zavarja.

Ál-igazságok harsognak,
Hamis hitek lepkét fognak,

Kánon-gépek égre szállnak,
Tiszta Lelkek gyalog járnak,

Hivatalos globál-világ
Együgyű reklám-gittet rág,

S a jelenbe sok olyan fér,
Ami még egy mosolyt sem ér.

Hatvan fölött is kék az Ég,
Szerelem tüze itt is ég.

Számmisztika időt avat,
Nem más teszi a hatvanat.

Istennek szent fáklyája ég;

Karambol utáni hetek,

A kocsim még mindig beteg.

A buszban soha nincs elég

Területen kívüliség.

Szeretnék már visszaszállni,

Végre újra Vele járni,

Piros lámpa előtt állni,

Ablakomból újra látni.

Egyszer tán visszaülhetek...

Karambol utáni hetek...

Megbomlott a világ agya,

Alul a fej, fönn a gatya.

Megőrült minden eretnek,

Az észre szankciót vetnek.

Háborodott őrültségek

Globális divattá érnek.

Szimbólumok Létet esznek;

Rút vérfürdő következhet.

Látja az Isten - 

Egymaga;

Megbomlott a világ agya.

Fáradságos csillagok
Raja integet,
Fénypontjai körbeveszik
A sötét eget.

Világháború zaját
Ezer dob veri,
Rég kiment a divatból az
Űrhajós scifi.

Lucifernek hódol be
Az emberiség;
Elmebeteg szankciók a
Feketemisék.

Dnyeper partjai körül
Háború terem,
Dolgoznak a kibicek, hogy
Vége ne legyen.

Propaganda háború,
Fekete a vér,
Szaporodnak a fegyverek,
Elfogy a kenyér.

Minden filozófia
A sírban henyél,
Manapság az utópia
Fogyatékkal él.

Kinőtt eszme-jelmeztárak
Teszik dohossá a házat,

És a kissé bamba világ
Bámulja a kinőtt ruhát.

Kitérdelt liberalizmus,
Színe hagyott kommunizmus,

Szakadt kozmopolitizmus...
Fuldoklik bennük a Ritmus.

Bohóc jelmeznek is sivár...
Újat kéne felvenni már...

Kinőtt eszme-jelmeztárak;
Tegnap vita, ma gyalázat.

A kivénhedt eszme-topik
Az embernél jobban kopik,

Elkopik az elme élén,
S őrültséggé lesz a végén...

Kinőtt eszme-jelmeztárak;

Klipper a végső tengeren;
Túl az utolsó szigeten.

Tajték száll a hajóorra,
Feszül az összes vitorla.

Fakó, márványsima habok;
Nincsenek többé viharok.

A Mindenség néma labor;
Isten integet valahol.

Összeolvad
A Fenn,
S a Lenn;
Klipper a végső tengeren.

 

Mítoszföld, a közös Hazánk;
Ha engedjük,
Üdvöt hoz ránk.

Nem árt Neki semmi végzet,
Nem fér Hozzá az enyészet.

Sors nem szab korlátot Neki,
A vén Idő is tiszteli.

Mítoszföld, a közös Hazánk;
Múltat adott,
Jövőt hagy ránk.

Befektetők nem keresik,
A térképek nem ismerik,

De amikor tiszta Lélek
Keresi, el sose téved.

Mítoszföld, a közös Hazánk;
Isten helyett is vigyáz ránk.

Archetípusok lakhelye,
Szellemünk menedékhelye,

Teremtés előszobája,

Nyárelő partjai felé;
Minden bánat az ördögé.

Feszülő patrackötelek
Tartják a friss reményeket.

Baljós szirtek közül jöttünk,
Sunyi áramlat mögöttünk.

Minden öröm az Istené;
Nyárelő partjai felé.

Hirtelen jött roham-tavasz,

Néhai világháború
Leginkább - közhelykoszorú...

Mindenféle nézőpontok
Csócsálnak lerágott csontot,

S ezer mai ocsmány érdek
Épít magának mellvédet

Világégés romjaiból.
Megint fegyveres az akol.

Itt is, ott is újabb kontó;
Füstté foszlik a mementó...

Itt is, ott is tök az adu;
Néhai világháború.


 

Hegedűszó a Styx partján,

Tán nem szent,

De nem is profán.

Magányos, szomorú nóta

Jajong a Kezdetek óta,

S méri a dermesztő csendet,

Mint kopár űrt a tekintet,

S örök időkig zengi át

A csillagtalan éjszakát.

Szívbe markol,

Lélekbe vés...

Szerzője tán a Feledés...

Rezgés a vén semmi karján...

Hegedűszó a Styx partján...