A láz

 
Ajkunkra égett, halk szavak
köré csitult a végtelen,
a kertben gyíkok alszanak
erőtlen, nyári fényeken.
 
Pár füstifecske integet, 
avart repít a hullagőz,
begombolom már ingemet,
csukott szemünkre hull az ősz.
 
A csend arcunkra árkot ás,
belédobálja terheit,
szívünkön gyulladt álmodás,
vacogtat, aztán felhevít.
 
(…kimondanám, ha értenéd,
miféle vágyat rengetek,
de féltem, mint eb ételét;
ki bízna újra bennetek?
 
Az út majd úgyis körbeér,
nehéz lesz, mégis túl hamar,
az ég maroknyi törtfehér
homokjával jól eltakar…)
 
Elégünk mindjárt, fáj nagyon,
a szél sodorja szét jajunk.
Megértjük egyszer is vajon:
szeretni voltunk, és vagyunk.
 
 

Hozzászólások

hubart képe

Nagyon szép lírai, őszi vallomás! Örömmel olvastam!

Csilla képe

Örülök, hogy elolvastad, köszönöm, kedves Feri! :)

 

Haász Irén képe

Gyönyörűség!!!

Csilla képe

Köszönöm, Irénke, hogy olvastad!