Blogok

Vén impotens modernitás
Ballag csöndesen
Más meddő modernitások
Közt a flaszteren.

Könyvet sose látott. Kézzel
Nem olvas, nem ír,
Kezében tanácsadóként
Füstöl a mobil.

Úgy gondolja, hogy nincs Isten,
És utazni jó,
Fogalma sincs arról, hogy mi
A tradíció.

Sose szemlél múltat, nem néz
Régi polcokat;
Neki más nem számit, csak a
"Modern gondolat".

Vén impotens modernitás
Tömegbe vegyül,
Nem érti, hogy sok ember közt
Mért van egyedül.

Már hetek óta nem látta

Május az év tetőpontja,
Kedvét semmi el nem rontja.

Virágok, lombok, napsugár,
Hamarosan eljön a Nyár.

Bár vizsgakazal a hátán,
Kolonctömegek a vállán,

Május mégis május marad,
Hajnalán szerelem fakad,

Alkonyaiban boldogság;
Újjászületik a világ.

B ár mindig van ezer gondja,
Május az év tetőpontja.

 

Próza a test,
Vers a Lélek;
Szent örök
Ritmus az Élet.

Mindkettő egymásra mutat,
Mint az anyag és a tudat.

Próza a profán otthona,
A Vers  - a túlélés maga.

Az egyik a bőség-kalap,
A másik erkölcsi alap...

Bent a mag, kívül a kéreg;
Próza a test,
Vers a Lélek.

 

Szunnyadó titkok közt élünk,
Rátaposunk,
Elfeledünk,
Vagy tudomást se veszünk;
Hétköznapi semmiségek
Nem hagynak időt nekünk.

Lábunk alatt titok szunnyad,
Múlt korok hosszú sora;
Nem tudjuk,
De mégis sejtjük:
Talán mi is bennük éltünk
Valaha.

Lelkünkben is titok szunnyad,
Mint valami sosem látott,
Mégis gyönyörű virág;
Elvágna tőle végleg a
Jelen profán,
Egydimenziós világ.

Léthe vize mindig tiszta,
Aki él, mindenki issza,
Hogy soha ne térjen vissza

Amíg Titok van,
Lesz Élet;
Minden Lét
Rejtélyre ébred.


Teremtés az összes emlék,
Az anyag talán csak kellék.

Fényt rejtegetnek az árnyak;
Vén mítoszok bottal járnak.

Isten bennünk létre éled;
Amíg Titok van,
Lesz Élet.

 

Májusi bodzaillatban
Elbújik a Hold,
Előző életében tán
Ő is bodza volt.

A fűszeres éjszakában
Vén mítosz csoszog;
Reggelre újjászületni,
Megifjodni fog.

A sűrű, lombos sötétben
Száz titok terem,
Minden csupa várakozás,
Csupa sejtelem.

Lélek örök templomában
Égi gyertya ég;
Májusi bodzaillatban
Vén paplan az ég.

 

Tetoválatlan Tavaszban
Árad már a napsugár,
Május arcában valahol
Ott mosolyog már a Nyár.

A Tavaszt nem politika,
Nem is a pénz hozza el,
Tetoválatlan a Tavasz,
Még pirszinget sem visel.

Tetoválatlan Tavaszban
Aminek kell, mind virul,
A Tavasz csak dolgát teszi,
Nem tüntet, nem is vonul.

 

Április utolsó napján
Zsong a Kikelet,
Ilyenkor az ember minden
Telet elfeled.

Kezdődik ünnepélyesen
A Nyár évada,
Előttünk az első bűvös
Május-éjszaka.

Szent illatot árasztanak
A hársfasorok,
Éledeznek elfeledett
Régi mítoszok.

Elszürkülnek zöldnek tűnő
Süket doktrínák,
Elhull az teória,
S az Élet megy tovább.

Most érezzük igazán, hogy
Az Isten szeret;
Április utolsó napján
Zsong a Kikelet.

 

Elfáradt vén Történelem
Viszi batyuját a Hegyen.

Mindig igazságot koldul,
Megverik és tovább lódul.

Sok ráaggatott doktrína
Mindkét karját földre húzza.

Elfáradt vén Történelem
Csoszog felfelé a Hegyen.

Fakardos álmítosz-sereg
Tolvajként nyomába ered,

Lopná hangját a torkából,
A falatot a szájából,

Szidalmazza, ócsárolja,
Gúnyolja és hazudtolja,

Ráaggatná száz dogmáját,
Ficamítaná a lábát...

Nyomukban ott a hivatal,
Díjakat, profitot akar,

Vasárnapi tavasz-élet;
A tél újra semmivé lett.

Napfény csillan, madár dalol,
Remény születik valahol.

Újra kezdünk, amíg élünk;
Erről szól emberi létünk.

Jönnek szűkebb, tágabb körök;
Csak a felelősség örök.

Csak élő láthatja szépnek;
Vasárnapi tavasz-élet.

 

Minden élet misztika,
Mind egy külön biblia;
Hiába mond ellenkezőt
Bármilyen szofisztika.

Alázat vagy intrika,
Jószándék vagy fringia;
Aki teszi, Isten előtt
Annak kell vállalnia.

Gyarló minden hitvita,
Minden élet misztika;
Rációnál fontosabb az
Erkölcsi akusztika.

 

A Nemzet soha nem évül;
Napról napra újjáépül.

Napról napra valami más,
De - állandó identitás.

Nincs egyedül üdvözítő,
Könnyen hitelesíthető

Dogma jelölte "haladás",
Hanem számos identitás.

Nincs szabott üdvösségmenet;
Annyi út van, ahány nemzet.

Se előny, se lemaradás;
Sok nemzet -
Nagy erőforrás.

A Nemzet soha nem évül;
Napról napra újjáépül.

 

Talán minden Titok bennünk,
Éppen úgy, ahogy
Felettünk.

Nem a csillag-miriádok
Vigyázzák az
Igazságot,

Hanem a tömérdek
Lélek;
Bennünk ünnepel az
Élet.

Az Élet
A Lét Királya;
Az anyag az ő szolgája.

Talán minden válasz bennünk,
Éppen úgy, ahogy
Felettünk.

 

Áprilisi boszorkányok
Táncolnak a szélben,
Mindent megváltoztathatnak
Azon hevenyében.

Szakadó esőből napfény,
A levegő robban,
Aztán hirtelen oly hideg,
Hogy a fogunk koccan.

Egy szál ing sok. Utána meg
A kabát sem állja;
Tél és tavasz, múlt és jelen
Egymást harapdálja.

Ha valami még el nem dőlt,
Van április-érzet,
Még dönthetünk. Akárhogyan
Tolakszik a végzet.

Jövő pislákol valahol
A végtelen éjben;
Áprilisi boszorkányok
Táncolnak a szélben.


 

Egykori Turul nemzetség...
Amíg éltek, nem nevezték

Őket Árpád-háznak soha;
Ez már az utókor sara.

Igazából azt sem tudjuk,
Árpád volt-e az ősapjuk.

Nem világos a tényállás.
Volt egy fejedelemváltás,

Fajsz elment a süllyesztőbe,
Taksony lépett a helyébe...

Egykori Turul-nemzetség;
Fel, vagy újjáépítették

Kárpát-medence országát,
A magyarok királyságát.

Mi volt a neve valaha?
Pannónia?
Hungária?

Turkok voltak, vagy hungárok?
A néma idő-hullámok

Furcsa áprilisi hideg;
Köhögnek a szürke egek,

S közelmúltból lő ránk lázat
A gonosz huszadik század,

Rajtunk ocsmány öröksége,
Talán soha nem lesz vége.

Isten áldott népe helyett
Ősmajom-utód seregek,

Tartós erkölcsi deficit,
Világháborúk, drog, profit,

Bolsevizmus fegyver, gender;
Tán majommá lesz az ember...

Zsarnokság ezer fajtája
Vörös ülepét riszálja,

Hogy több szavazata legyen,
S utána jövendőt egyen.

Evolúció-dal játszik
Ősembertől a dollárig,

Nem létezik szent háború,
Nem is volt,
De nem is lesz soha;
Hazug minden véres doktrína.

Isten békére teremtett,
Barátságot akar,
Rendet,
Munkát,
Örömet,
Szerelmet;
Nem fegyvert,
Békét,
Kegyelmet.