Talán minden Titok bennünk,
Éppen úgy, ahogy
Felettünk.

Nem a csillag-miriádok
Vigyázzák az
Igazságot,

Hanem a tömérdek
Lélek;
Bennünk ünnepel az
Élet.

Az Élet
A Lét Királya;
Az anyag az ő szolgája.

Talán minden válasz bennünk,
Éppen úgy, ahogy
Felettünk.

 

Áprilisi boszorkányok
Táncolnak a szélben,
Mindent megváltoztathatnak
Azon hevenyében.

Szakadó esőből napfény,
A levegő robban,
Aztán hirtelen oly hideg,
Hogy a fogunk koccan.

Egy szál ing sok. Utána meg
A kabát sem állja;
Tél és tavasz, múlt és jelen
Egymást harapdálja.

Ha valami még el nem dőlt,
Van április-érzet,
Még dönthetünk. Akárhogyan
Tolakszik a végzet.

Jövő pislákol valahol
A végtelen éjben;
Áprilisi boszorkányok
Táncolnak a szélben.


 

Egykori Turul nemzetség...
Amíg éltek, nem nevezték

Őket Árpád-háznak soha;
Ez már az utókor sara.

Igazából azt sem tudjuk,
Árpád volt-e az ősapjuk.

Nem világos a tényállás.
Volt egy fejedelemváltás,

Fajsz elment a süllyesztőbe,
Taksony lépett a helyébe...

Egykori Turul-nemzetség;
Fel, vagy újjáépítették

Kárpát-medence országát,
A magyarok királyságát.

Mi volt a neve valaha?
Pannónia?
Hungária?

Turkok voltak, vagy hungárok?
A néma idő-hullámok

Furcsa áprilisi hideg;
Köhögnek a szürke egek,

S közelmúltból lő ránk lázat
A gonosz huszadik század,

Rajtunk ocsmány öröksége,
Talán soha nem lesz vége.

Isten áldott népe helyett
Ősmajom-utód seregek,

Tartós erkölcsi deficit,
Világháborúk, drog, profit,

Bolsevizmus fegyver, gender;
Tán majommá lesz az ember...

Zsarnokság ezer fajtája
Vörös ülepét riszálja,

Hogy több szavazata legyen,
S utána jövendőt egyen.

Evolúció-dal játszik
Ősembertől a dollárig,

Nem létezik szent háború,
Nem is volt,
De nem is lesz soha;
Hazug minden véres doktrína.

Isten békére teremtett,
Barátságot akar,
Rendet,
Munkát,
Örömet,
Szerelmet;
Nem fegyvert,
Békét,
Kegyelmet.

 

Létösszegző áprilisban

Keserű a só,

Hol árnyékban van harminc fok,

Hol szakad a hó.



Az Isten is létösszegez

Ilyenkor talán,

Mi lett volna, ha az ember,

Fenn marad a fán?



Más kérdés, hogy ott sose volt,

A többi talány...

Nagyobb ostobaságot is

Mond a tudomány.



Létösszegző áprilisban

Megalvad a vér,

Régi korok hangulata

Újra visszatér.



A lét velem hatvankettő

Valahol győzhetsz, igazad éget,

Mindent tudnak a hülyék!
Számukra nem lehet titok,
Se a Kezdet,
Se a vég...

Mindent tudnak a hülyék!
Mindig tudnak,
Mindent tudnak,
Mindenkinél jobban tudnak,
Mindenkinél mindig jobban,
Szegények...
Sose lesznek
Se Bölcsek,
Se Szerények...

Mindent tudnak a hülyék!
Mindig tudnak,
Mindent tudnak,
Mindenkinél jobban tudnak,
Bőszen kinyilatkoztatnak,
Imponálnak önmaguknak
Szegények...

A többiek tapasztalnak,
Tanulnak a sírig...
Csak a hülyék tudnak mindent

Egykori hungár köznépek
Csöndes szerénységben éltek

Hosszú történelmi éjben,
Itt, a Kárpát-medencében.

Éltek,
Vetettek,
Arattak;
Észrevétlenek maradtak.

Nevet mindig mások kaptak,
Akik aztán beolvadtak,

Maguk is köznéppé lettek,
Éltek,
Arattak,
Szerettek.

Egykori hungár köznépek;
Őket a modern régészet

Nem ismerte, nem kereste,
S amikor mégis meglelte,

Hamis mértékekkel mérte,
Mindig olyasminek vélte,

Amit politika súgott,

Kopnak az évek…

halkul az ének…

lassul a ritmus… rozsdás a láb…

Már csak az emlék

őrzi, hogy nem rég

víg kacagással ringott a tánc.

Ringott a csípő,

s a báli cipő

repülni készült, ütemre járt,

lehullt a bilincs,

s a kacér hajtincs

szabadmadárként lebegve szállt.

Kárpátok főnixmadara
Eddig nem adta fel soha.

Hallgatag idő rejti el,
Hogy először mikor szállt fel

Kárpát-medence egére
Hallgat a múlt sötét mélye.

Rézkor?
Bronzkor?
Idő suhan...
Hogy magyar szó mióta van

Kárpátok hegyei alatt;
Tán örökre titok marad.

Kárpátok főnixmadara
Sosem a múltat siratja.

Kárpátok jege csikorog;
Voltak sötét évszázadok,

Vihar, vércsöppek a havon,
Nyegle idegen uralom,

Rabló és hódító hadak,
Mind azt képzelte, itt marad.

Valamikor régen,
Csillag volt az égen,
De más csillag,
Régi csillag,
Régi csillagzat volt akkor,
Nagyon-nagyon régen.

Egy hajdani életünkben
Talán még a fát se láttuk
A zöldellő ágtól,
Nem tudtunk egymásról,
Éltünk,
Láttunk,
Tapasztaltunk;
De talán mégsem hallottunk
Még a Boldogságról.

Holdak mosolyogtak,
Napok izmosodtak,
Néha fogytak az emberek,
Néha sokasodtak.

Valamikor régen,
Csillag volt az égen,
De más csillag,
Régi csillag,