Kemény sorsfordító szelek
Tombolnak a világ felett.
Fényes kérdőjel az égen,
Vízöntő már elemében.
Vagy az Akarat lesz tiszta,
Vagy megyünk a rajthoz. Vissza.
Tél van.
Isten könnye pereg;
Kemény sorsfordító szelek.
Halványszürke téli égen
Közöny baljós szürkeségben.
Elnémult a jövő szava,
Napnak se híre, se hamva.
Credo-fogyatékos világ
Csócsálgatja a logikát,
És világvégéket imád
Az öncélú ostobaság.
Közöny ül a szürkeségen;
Halványszürke téli égen.
Se nem kelet, se nem nyugat;
A mi sorsunk mást tartogat.
Se nyegle liberalizmus,
Se keleti despotizmus.
Innen heréltszirén-dalok,
Onnét ördögi angyalok...
Bármit mondanak, akarnak;
Meg kell maradnunk
Magyarnak.
Isten adott saját
Utat;
Se nem kelet,
Se nem nyugat.
Avar futó a nagyátlón
Küzdelembe száll,
Strata Hungarorum felé
Sorompóba áll.
Sötét fantombástyák sora
Reszket valahány;
Hosszú sánccal próbálkozik
Még a tudomány.
A néhai szláv gyalogság
Csak lidérc-erő;
Egészen másképp fest már a
Hatvannégy mező.
Az Urálba párologtak
A szellem-lovak;
Félremagyarázott bábok
Hunnak látszanak...
Új partira készül most a
Világos király;
Avar futó a nagyátlón
Küzdelembe száll.
Hatvanon túl, Styxen innen;
A Lét még javamra billen.
Szerelmem impozáns védfal,
Bírom még erővel, céllal.
Csupán Istennek tartozok,
Amíg enged, élni fogok.
Vörösen izzik a vérem;
Van munkám és küldetésem.
Még akad mit tovább vinnem;
Hatvanon túl,
Styxen innen.
Amíg Anikó hazavár,
Amíg közös kis Otthonunkra
Hull eső,
Vagy napsugár;
Míg együtt öregszünk,
Együtt létezünk -
Addig Isten velünk,
S míg minden percünk
Közös mederbe ágyazva suhan;
Az életemnek még
Értelme van.
Versben van a Jövő dala,
Akárki meg is hallhatja,
Aki Embert, Létet tisztel,
Rossz szemellenzőt nem visel,
Füle nem a lárma foglya,
S nem vezeti félre dogma.
Versben van a Jövő dala,
De nincs előre megírva,
A Jövő nem sínen halad,
Végzetből soha nem fakad.
Versben van a Jövő dala,
De egyedi a dallama.
Nem politika-operett
Ritmusa szerint született,
Nem is gazdaság-opera
Száraz lapjaira írva,
Nem álművészet-dobszóló,
Nem háború-gyászinduló,
Nem is horror-paródia,
Sosem követelni -
Adni;
Csak élni
És élni hagyni
Sosem kérni,
Előbb adni;
Egymást mindig élni hagyni.
Világboldogító elvek
Oktatnak vagy menetelnek,
Nem csiszolnak,
Csak reszelnek,
Hamis pénzzel üzletelnek.
Nem zsákutcába "haladni";
Csak élni
És élni hagyni.
Vízöntőnek nincs dogmája.
Mások főztjét nem fújkálja,
Tudja, a fazékban mi fő.
Nincs egyedül üdvözítő
Pörkölt az erkölcs gyomrának;
Egyedül az Isten várhat.
Vízöntőnek nincs dogmája.
Vezérnek senki sem várja,
S vezérekre ő sem hallgat.
Nem ítélkezik -
Latolgat.
Vízöntőnek nincs dogmája,
Sem hivatal-aurája.
A felelősségét másra
Vízöntő sosem ruházza,
Akkor sem, ha van kire.
Jövő-parton Idő-katedrális...
Kicsi, kopott, alacsony, ovális...
Fenn kuporog egy kiálló szirten,
Csak egyetlen papja van,
Az Isten.
A liturgia nagyon egyszerű;
Szent az őszinte humor, s a derű.
Jövő-parton Idő-katedrális
Nem konzervatív,
Nem liberális;
Dogma-varázsszózatot nem ismer,
Csak egyetlen papja van,
Az Isten.
A szentélyben nincs jelen, csak
Jövő;
Oda sosem visz rosszat az Idő.
Jövő-parton Idő-katedrális,
Tana mindörökre aktuális;
Tiszta erkölcsben és
Az ég sötétben kuporog,
Rajta fáradt Hold imbolyog.
Nyűgös téli szél kavarog,
Ásítanak a csillagok.
A végzet hiába morog,
Sötét-magányban andalog.
Jobb, ha gyorsan ágyba bújok,
Mert magam is fáradt vagyok.
Fagyra sár,,
„Simonyi óbester
kisgyerek korában
felmászott egyszer
a veres toronyba...” *
Mantrázom e pár sort,
mint egykor Nyilas Misi,
száll a gondolatom,
százezer szárny viszi.
Százezer szárny repít
egy olyan világba,
hol a gyermekálmot
még béke vigyázza.
Ahol a félelem
nem nyomorít lelket,
bombázó gépek sem
ölik meg a csendet.
Száll a gondolatom,
százezer szárny viszi,
mantrázom e pár sort,
mint egykor Nyilas Misi:
„Simonyi óbester
Csak a hülyék tudnak mindent.
Ítélkeznek is vadul,
Rajtuk kívül mindenki más
Végső percéig tanul.
Az élet problémáitól
Minden ember feje fő,
Bezzeg a hülyék világa
Egyszerű és érthető.
Egydimenziós a világ,
Zöld a fű és kék az ég,
Mindenkinél mindig mindent
Jobban tudnak a hülyék.
Ócskaság között a régi szép regények…
Olvas itt a gyermek ifjúsági könyvet?
Hajsza van csupán, de füstbe száll a lényeg,
rossz utat mutatva bávatag közönynek.
Már csupán a tőke célja lett a fontos,
csalfa ügyködések talmi fénye mállik,
nagyvilági trendje lelkeinkbe ront most,
rá se ránt a szóra: Légy jó mindhalálig!
Ifjaink virága nem visel keresztet,
róka sem barátja, szúr a rózsa bokra,
és sokat hazája szélnek úgy eresztett,
rá se nézett még az Egri csillagokra.
Téli esti
Csend;
Ami
Fent, úgy
Lent...
Kint csontig hatoló hideg,
Bent a lélek szárnya lebeg,
Lehull profán kényszer járma,
Körön kívül minden lárma,
Ami fent,
Úgy lent;
Téli esti
Csend.
Hideg téli napsütésben
A majdani Tavaszt érzem.
Bár rajtam a nagykabátom,
Aki csak Telet lát, szánom.
Bús-magyar tél-komplexusok
Örökké vert hada nyafog,
Bújjunk alkuvás-kabátba,
Nagyhatalmak árnyékába.
Hideg téli napsütésben
Hazám reményeit féltem.
Jövendő borotvaélen;
Hideg téli napsütésben.