Az én Golgotám
Beküldte ChristinaNadale - 2014, január 28 - 21:07Glóriát emel fejemre a közöny,
s vérrózsákat szül csak kínlódásom.
Meddő próféciák az élet-vásznon
felfeslenek. Én hiányukat nyögöm.
Glóriát emel fejemre a közöny,
s vérrózsákat szül csak kínlódásom.
Meddő próféciák az élet-vásznon
felfeslenek. Én hiányukat nyögöm.
Csorog a nap.
Zúg a harang. Talán valakit temetnek.
Moccanatlan minden árnyék.
Tompa a fény.
Enyhe a szél. Száradó ruhák remegnek.
Félig csupaszok a fák még.
Halott a kert.
Az ősz mindent aranyozottra festett be,
a tűfej-kristályos köd hó-szagút susog.
Agg, teremtő földünk érett bőrt vedlett le,
s most téli, kobalt-álmot aludva szuszog.
Óriás égalj nap-szülte vérben mosdik,
Elpárolognak hajnalok:
Imbolygó balerina-tánc a falon,
Őrtüzeket gyújtottak a pásztorok,
subáikból a csillagokat kémlelik,
mik égi táltos körüli vándorok,
s az eljövendő titok-mustját érlelik.
Beivódottan csont-kormos barakkok,
gomba módra terjed a számuk.
Az ott halókért nem szólnak harangok,