Szeptemberi partokon
Az elmúlás vén rokon.
Ködbe vész a révület,
A Jelen megint süket.
Jövő – csupasz szirtfokon;
Szeptemberi partokon.
Szeptemberi partokon
A túlélés monoton.
Pesszimista tegnap-ár;
Sose létezett a Nyár.
Szél mereng a romokon;
Szeptemberi partokon.
Szeptemberi partokon
Fáradt szellemlét oson.
Ha ballag Idő lova,
Nyár-ünnep gördül tova,
Isten nem veszi zokon
Szeptemberi partokon.
Egy római szenátornak volt egy rettentően csúnya lánya. Sehogy sem sikerült férjre találnia.
Az apja óriási hozományt, készpénzt és tucatnyi értékes ingatlant helyezett kilátásba. Ez rövid időre felkeltette az érdeklődést.
Kiderült azonban, hogy a lány hisztériás, fennhéjázó és ostoba. Sőt. Nyilvánosa agyba-főbe verte a rabszolgalányait. Ez még a nem túlságosan finnyás római hozományvadászokat is elriasztotta.
Ősz mosolya hallgatag;
Semmiért kell lebontani
A Múltat,
A szép Nyarat.
Egész világ bánatos,
A táj dekadenciától,
Elmúlástól
Harmatos.
Nyirkos őszi paszomány;
Ősz nevében elvetendő
Minden régi
Hagyomány.
Ősz mosolya éteri;
Magát mindig okosnak és
Haladónak
Képzeli.
Ősz mosolya hatalom,
Sose lesz itt rajta kívül
Semmilyen más
Uralom.
Ősz mosolya: rossz jelen;
A világban ő egyedül
Az igazi
SZÁZHARMINCHETEDIK RÉSZ
Az ijesztő elbutulás az érem egyik oldala. A másik az ország lelki és szellemi állapota. Vagy éppen a kultúra állapota.
Az előbbiről nem szeretnék sokat mondani, beszélnek róla eleget. Csak egyetlen gondolatot vetnék fel.
Voltak a történelmünknek igen nehéz pillanatai. Őseink megfutamodtak vagy helytálltak, de eszükbe sem jutott, hogy feladják magyarságukat. Nélkülük nem lennénk.
Fals furulyaszó szétterül;
Nekünk semmi nem sikerül.
Nagy nemzeti piros betli;
Kötelező keseregni.
Sparhelten szikkad a pörkölt;
Úgyis mindig jobb a külföld.
A haza csak hitvány condra,
Hazaira mindig kontra.
Reszket már a búcsú-cetli;
Rossz nemzeti piros betli.
Fontoskodó nyugatpista,
Nem buta – csak pesszimista.
Ami nemzeti, mind talmi,
Ami trendi – birodalmi.
Hivatalos pótkultúra
Pénzért hajtja fejét búra.
ÖTÖDIK RÉSZ
Az előző részben arról szóltam, hogy Szigetvár hosszadalmas és véres ostroma nélkül Bécs elfoglalása a török főerő számára 1566-ban korántsem volt lehetetlen. Hamarosan alaposabban elemezni fogom, miféle változások állhattak volna elő az európai politikai helyzetben, milyen szükségszerű és elkerülhetetlen átrendeződésekre kerülhetett volna sor Bécs bevétele után.
Vessünk egy pillantást a helyszínre.
Vén füstoszlop a végtelen;
Csak egy pillanat a Jelen.
Múló idővégtelenben
Lubickol a boldog ember,
Forró végtelen katlanban
Fuldoklik a boldogtalan.
Perc a perccel percért perel;
A Szabadság – nehéz teher.
Halálban, mitől se félve,
Vagy túlterhelve,
De élve.
Szánalmas, élő enyészet
A rossz, pesszimista végzet.
Ha az Időtől függ minden,
Élni esély soha nincsen.
Ha a nemhit fennen grasszál,
Isten igéje ködbe száll.
Plutarkhosznál olvasható az alábbi történet:
Titus Flaminius, a kiváló államférfi és hadvezér azt hallotta, hogy az akháj szövetség városait a maga oldalára akarja állítani III. Antiokhosz, szíriai Szeleukida uralkodó.
Flaminius fájlalta volna a görögök elleni háborút. A görög kultúra hatása alá került, a helléneket kedvelte, tisztelte.
Flamin ius tudta, hogy Antiokhosz király szíriai harcosainak rossz tapasztalataik vannak a légiókkal, nem fűlik a foguk a Róma elleni harcra. Ha szorul a kapca, a király majd a görögöket akarja pajzsnak használni.
Száll a Múlt finom pora,
Rajtam van az Ősz sora,
Úgyse fogom feladni
Soha.
Hogyha minden, ami poros,
Minden üres, alattomos
Ellenem feszül,
Még akkor is,
Úgy is
Sikerül.
Ősz, az öreg bonviván,
Koslat a Remény után,
Isten néz ki a Lét
Ablakán.
Fényes Nyárból szürke ősz,
Bánat-kását ördög főz,
Száll az Idő könnye,
Mint a gőz.
Száll a Múlt finom pora,
Most van itt a Lét sora,
Úgyse fogom feladni
Soha.
SZÁZHARMINCHATODIK RÉSZ
A gyakran miniatűr szubkultúrákra való töredezettség nem speciális magyar sajátosság, de itt nálunk, a mélységes nemzeti nihilizmussal és a szégyenszagú bennszülött-komplexussal érintkezve talán még sokkal rombolóbb, mint másutt.
A helyzetképet tovább rontja, hogy a többé-kevésbé kulturális jellegű szubkultúrák lényegében az értelmiségre terjednek ki, ez az értelmiség pedig öregszik, utánpótlása alig van.
Melyik az a réteg, amely gyarapodik?
Őszi ködök jönnek,
Könnyezik a reggel,
Gond pasa portyázik
Dúló seregekkel.
Három rövid nap tűnt
Három hosszú hétnek;
Zsúpfedél-idegek
Sötét lánggal égnek.
Díszlakoma-címre
Vágyott romlott kása;
Fölösleges munkán
Az ördög áldása.
Őszi ködök jönnek,
Könnyeznek az egek,
A tegnapi jövő
Jelenné kecmereg.
Gyarapodó múlt a
Friss jelenek ára,
Új ráncok hasadnak
Az idő arcára.
Halmozódik a Múlt
Ezt a részt az akciórádiusszal kapcsolatos elméleti vonatkozások boncolgatásának szentelem. Egyrészt azért, mert annak idején a legtöbb érdemi hozzászólás ezzel kapcsolatban érkezett. Másrészt meg azért, mert – bár utólag megkonstruált és nagyon mesterkélt fogalomnak tűnik – magában hordozza a probléma lényegét.
Lábam ólomnehéz,
A hátam hasogat;
Isten se lehet nálam
Boldogabb.
Udvar közepén hatalmas halom fa;
Elsétált fedett, takaros
Halomba.
Már télre vár a tűzifahalom;
Minden siker - temérdek
Fájdalom.
Udvar sarkában korhadt, régi rönkök,
Helyükön
Csigák,
Giliszták,
Göröngyök.
Szépséget csupán
A Munka teremt;
A fájdalom jutalma most
A Rend.
Közös munka nászán
Öröm fogan;
Nézünk fáradtan,
Xerxes perzsa király a görög történetírók szerint az uralkodói dölyf egyik megtestesítője volt. Már a trónra lépésekor kinyilatkoztatta, hogy mindenképpen le akarja igázni a görög városokat, amelyek ellen az apja kudarcot vallott.
Fogadott egy spártai követet, aki a kisázsiai görög városok érdekében emelt szót.
Előtte kifaggatta a tanácsosait, mit tudnak Spártáról. Elmondták neki, hogy Spárta falusias kisváros, lakóit a világ legjobb katonáinak tartják.
-Hány katonájuk van?
- Körülbelül nyolcezer, felség.
Testi létünk időrágta,
A Szabadság:
Lélekvágta.
Anyag-hitre anyag nevel,
Bent a “lehet”, kint csak a “kell”.
Anyagba húz anyag árka;
Ellenszere:
Lélekvágta.
Akinek ember a neve,
Több, mint a sejtek összege.
Ha több fogyasztás “jobb élet”,
Ki foldozza be a léket?
Gyémántnak tűnik a salak,
Nagy marha szavak konganak.
Pénzmadár száll mű faágra;
A Szabadság?
Lélekvágta.
A világ pénzért kesereg;
Eső siratja a tűnő nyarat,
A gond marad;
Jelen-tócsából az idő-patak
Elhömpölyög jövő-árok felé.
Eső szitál.
A nyirkos, néma ködben
Átsejlenek a múlt árnyékai.
Ott integetnek a régi nyarak,
A régi fények felparázslanak,
Régi városok,
Régi autók,
Amíg a ködgomolyag tekereg,
Ott néznek rám
A régi emberek.
Gyermekkorom hatvanas évei
Néznek kopottan és otthonosan,
A múlt suhan,
És néha nehézkesen elpöfög
Egy Moszkvics,
Trabant,
Történelmi fordulópont volt-e Szigetvár ostroma – III.
Miért (is) volt jelentős Zrínyi áldozatvállalása?
Újabb Nyárral gazdagodtunk,
Tovább úszik a ladik;
Örömmel tele a kamra,
Csak tartson ki tavaszig.
Időfolyam sodrásában
Ezer emlék kavarog,
Előttünk sötétlenek már
Az újabb ősz-zátonyok.
Mögöttük ott tornyosul már
Eljövendő Tél zöme,
Alkotó, békés napokhoz
Elkell a Nyár öröme.
Újabb Nyárral gazdagodtunk,
Kacagott, fájt, elgurult…
Idő hátán fut a hajó,
Partról integet a Múlt.
Hitet, célt és reményt hozni,
Játszani - nem játszadozni.
Isten világa nem vázlat;
Rossz az, ami csak utánzat.
Amíg a föld el nem takar,
Mindig ember, mindig magyar.
Alibi sor égre béget
A Ritmus maga az Élet.
Isten csak általunk tehet;
A Líra: lelkiismeret.
Míg az élet el nem fakul;
Mindig emberül, magyarul.
A végzettel ölre menni,
Adni – sose visszavenni.
SZÁZHARMINCÖTÖDIK RÉSZ
A tradíciókhoz való viszony a jelenlegi magyar közélet egyik neuralgikus pontja. Elképesztő módon átpolitizálódott, sőt a napi politika részévé vált. Ezzel pedig sajnos a szélsőségek irányába polarizálódik. Vagy a szélsőséges nacionalizmus, vagy a nem kevésbé szélsőséges kozmopolitizmus irányába.