Ezek nem Utolsó Idők;
Csak a világ-elit - ripők.
Önelégült dollár-sereg,
Se erkölcs, se önismeret.
Világ-nagyúrkodnak, pedig
Önmagukat sem ismerik,
Kiválasztottnak képzelik;
Még Istent is ők pénzelik.
Minden rosszban ott a kezük,
Van sok pénzük,
Kevés eszük.
A világ csak nekik kerek,
Játszadoznak, mint a gyerek.
Járvány,
Éhínség,
Háború...
Bolond lukból bolond szél fú...
A pénz doktrínákat fial,
Utópia-ködbe inal,
Kell-e az Egri csillagok?
"Posztmodern kritika" nyafog.
Azt mondják, "elavult" regény,
Modern gondolatban szegény,
Egyáltalán nem fogja meg
A mai modern gyereket...
Inkább egy kortárs posztmodern,
Amiben szivárvány terem...
Kell-e az Egri csillagok?
Üzenete tán megfagyott?
Hazaszeretet regénye;
Nagy baj lenne, ha nem kéne...
Mert nem a Gárdonyi-remek
Vizsgázik, hanem - a gyerek,
S még inkább, aki neveli,
És a jelenbe vezeti.
Akit csak a tévé nevel,
Ostobaságból lesz a globális kánoni érték;
S végül a normálist üldözi majd a debil.
Négy-nullra vertük Angliát!
Felkapta fejét a világ..
Szép volt fiúk!
Wolverhampton gyepén most nem
Narancs-fekete mű-ordas vicsorog,
Most magyar csillag ragyog,
Amíg élünk,
Nem felejtjük
Soha
Ezt a szép napot!
Hajrá
Magyarok!
Elutazott Anliába
A válogatott,
Sokan nagyon féltettük
A Csapatot.
Hajrá
Magyarok!
Stadionban
Meg képernyő előtt
Izgulunk;
Wolverhamptonban
Szól
A Himnuszunk.
Hétmérföldes "fejlettséggel"
Küszködünk a profán léttel.
Mitől lennénk "fejlettebbek"?
Mikor leszünk emberibbek?
Vajon az atomrakétás
"Fejlettebb", mint a kőbaltás?
A gépesített gyilkolás
Volna talán a "haladás"?
Hol az igazán meggyőző,
Igazi
Morális Erő?
Közösségi Humanitás
És egyéni
Identitás?
A morális függetlenség?
A személyes felelősség?
Ezek helyett profit-morál,
Identitás a fején áll,
Ajándék az Élet
Minden
Napja,
Nem a piac,
Hanem Isten adja.
Hogyha csöpp kis Jó van,
Hát csöpp Jóval,
Sosem fukarkodni
A Jó Szóval...
Jó munkába menni
Reggelente,
Még jobb mindig hazatérni
Este.
Van hatvanas, békés
Tisztességem,
Csodálatos, tündér
Feleségem.
Ajándék az Élet,
Isten adja...
Ajándék az Élet
Minden
Napja.
Világ-disztópia árnyak
Varjúszárnyakon cikáznak.
A pénz károgó vén kánya,
A világnak rossz gazdája.
Hétköznapokat cibálja
A hatalom-mániája.
Profitból van lelke, bőre...
Semmi jó se telik tőle.
Globalista szelek járnak.
Világ-disztópia árnyak.
Kovács Jakab...
Ismerjük-e még vajon a nevét?
Egyszerű,
Munkás,
Hétköznapi ember,
Aki csak akkor harcol,
Ha nagyon kell...
Kovács Jakab...
Ismerjük-e még vajon a nevét?
Kovács Jakab
Felnémeti kovács
Nem maradt hátra,
Amikor ember kellett a gátra...
A feledés, mint sötét ingovány
Terpeszkedik a Múlt halvány nyomán,
Létet,
Hitet,
Önbecsülést zabál,
S durvábban kirabol,
Mint a tatár...
Kovács Jakab...
Nem volt se utódja
Se őse,
Zivatar,
Zivatar,
Isten vén felhőt facsar;
Megázik most az is,
Aki nem akar.
Kopogás,
Ropogás,
Akár a szívdobogás;
Kinn az utcán
Kiabálás,
Szaladás.
Zivatar,
Zivatar,
Sárban úszik az avar,
Esőfelhő
Eget-földet
Betakar.
Zivatar,
Zivatar,
Elázik a hivatal,
Lélegzethez juthat,
Aki jót akar.
Zivatar,
Zivatar,
Ami Örök,
Fiatal,
Minden mesterkélt modernség
Csupán
Cifra ravatal.
Zivatar,
Zivatar,
Elázik,
A nyári Nap újra tiszta;
A Hétköznap térjen vissza!
Bosszúért már nem lihegünk,
Minden rosszat elfeledünk -
Ha soha vissza nem térnek,
Amik egy átkot sem érnek...
Jöjjön háború végére
A kompromisszumos béke.
Ukrajna békés maradjon,
S végre jó vezetőt kapjon!
Bigott oroszellenesség -
Kukában landolni tessék!
Fegyverbiznisz befulladjon,
Szankció-kórus hallgasson!
A nyári Nap újra ragyog,
Ökörségek, kotródjatok!
Atlantisz-tagadó kánon
Végzetet vett örök áron.
Egy szem, egyenes vonalú,
Egyhajós és egyosztatú
Hamisított história
A fátum fő hordozója.
Atlantisz-tagadó kánon
Válságba jut minden nyáron.
Élet természetes vágya,
Titkos Múlt,
Szép Jövő vágya
Minden elrendelés sírja;
A borúlátást nem bírja.
Atlantisz-tagadó kánon;
Ellensége minden
Álom.
Elektromos faparipa;
Nincs Élet, csupán logika.
Már mindketten túl hatvanon;
Drága
Aranyos
Asszonyom...
Életet és
Hitet adtál;
Tündér voltál;
Az maradtál.
Rólad szól nekem az Élet;
Amíg mellettem vagy,
Élek.
Együtt léptünk túl
Hatvanon;
Drága
Aranyos
Asszonyom.
A Szentlélek mindig eljön;
Fenn az Égen,
Lenn a Földön.
Nem mesterkélt mű fényesség,
Csupán egyszerű
Tisztesség.
Nem pazar LED-szerelvényen,
Csak a
Lelkünk
Békéjében.
Kényszerpálya csak a végzet,
S örök választás
Az Élet.
Fenn az Égen,
Lenn a Földön;
A Szentlélek mindig eljön.
Mítosz-erdő fái alatt
Ütött-kopott Pünkösd halad.
Viseltes ünnepi menet
Járja a Mítosz-hegyeket.
Sokkal vonzóbb a túlerő;
Alig akad jelentkező.
Pénz és doktrína a lényeg;
Pünkösdről alig beszélnek.
Mítosz-erdő fái alatt
Csöndben menetel a csapat.
Lenn, profán síkon sokaság,
Hangosak a kánon-kocsmák,
Fenn az erdő csönddel tele;
Szentlélek eljövetele.
Üdvösség?
Egyszerű ruha...
Kötelező nem lesz soha.
Csöndes, szerény Pünkösd halad
Európa önarcképe
Talán mégis
Trianon?
Mint a világtalan ökör,
Csörtet a hamis úton?
Végleg monomániássá
Lett mára
A kontinens?
Ellenérvre,
Józan észre
Végletesen impotens?
Pucolgatja
Kommunista
Intellektus
Bocskorát;
Önveszélyes doktrínái közül
Most már
Ki se lát.
Európa önarcképe
Talán mégis
Trianon?
Igazi lényege csalárd?
A hátunk mögött
Oson?
Volt egyszer egy Európa Unió...
Megszavaztuk,
Mert azt hittük,
Nyugalmas és barátságos
Szép jövendő
Várható.
Azt képzeltük,
Megvannak a
Történelmi
Alapok,
Azt hittük, hogy
Minden Nemzet
Tisztességben,
Békességben
Összefog.
Ehhez képest
Csak bozótfüst;
Nincs se borsa, se sava,
Európa Uniónak
Újabban már
Nincs egy értelmes szava...
Nem vált be,
Így nincs értelme,
A kutyának se való...
Valamikor
Volt egyszer egy
Európa Unió...
Agylágyulás EU-módra;
Bömböl a szankció-nóta.
Nap alatt már semmi se új,
Bolond lukból bolond szél fúj.
Ne fürödjünk, ne is együnk,
Csupán Ukrajnáért legyünk.
Ha ukrán ripacs követel,
Önmagunkat áruljuk el...
Kár a profitért kimúlni;
Lehet-e tovább butulni?
A gazda lett idióta;
Agylágyulás EU-módra.
Atlantisz nem volt a Kezdet,
Csak egy kitartó átmenet,
Híd Régmúlt tengere felett,
Ami a Jelenbe vezet.
Nem volt az UFÓ-k tanyája,
Sem "az árják őshazája".
Atlantisz nem volt a Kezdet.
Talán akkor keletkezett,
Amikor a Régi Világ
Végre összeszedte magát,
A túlélők iparkodtak,
Egy kissé erőre kaptak,
S megpróbálták folytatni még
Az Előző Emberiség
Csődbe jutott kultúráját,
De - nem engedte a világ.
Atlantisz nem volt a Kezdet,
Viszont tanúja lehetett -
Őstörténeti káposzta,
Eddig senki se hámozta...
Száraz rengeteg tornyosul,
Az Igazság alul lapul.
Elhalt levelek százai
Alól nem tud kilátszani
Az eleven történelem;
Most már végre hámozni kell.
Őstörténeti káposzta;
Krónikáink - kiátkozva...
A Schlözer-félék szavára
Minden gesztánk sutba vágva,
S "tudományos" hitetlenség
Forralta át a Múlt ízét...
Csak az "objektívet" adtuk,
S Múltunkat - másra írattuk.
Őstörténeti káposzta;
Hagyományunk elorozva...
Mégiscsak eljött ez a nap,
Visszakaptam a kocsimat.
Izgulva, és elfogódva,
Előbb Suzukihoz szokva,
Majd buszozásra ítélve,
Három hétig nem vezetve,
Izgulva és elfogódva
Ültem be az autómba.
Karambol utáni hetek
Fásultsága bennem remeg,
Érzelmet stresszel, agyat vés;
Jött a hatalmas baklövés...
Akkorát égtem valóban,
Mint hasáb a kandallóban...
Szokott parkolómhoz hajtok,
Megállok, hogy betolatok,
A sebességváltót fogom
Az én drága kis kocsimon,