lnpeters blogja

Időrágta Mítoszfalván
Mindenki Ember a talpán.

Számos délceg archetípus;
Ki nőies, ki meg fiús.

A Jövendő nem kiabál;
Csak az ördög globalizál.

Időrágta Mítoszfalván
Ezer dal a Népek ajkán.

Emberek közös dallama;
Ahány Nép, annyi szólama...

Egyet sem pótolhat soha
Műanyag globál muzsika.

Időrágta Mítoszfalván
Áll a világ a négy sarkán.

Viszket a Múlt Isten markán;
Időrágta Mítoszfalván...

Csendes áprilisi zápor;
Egyedül az isten bátor.

Amit mi csak sejtünk, tudja:
A Múlt nem a halál kútja.

Emberé:
Teremtés,
Jövő
Az ördögé: a túlerő.

Csendes áprilisi zápor;
A profán csak sátortábor,

De lélek-katonák nélkül;
Csupán a ráció vénül.

A tét: a pénz szabadsága,
Vagy az ember boldogsága.

Csendes áprilisi zápor;
Szörnyek születhetnek bárhol:

Ideológia-rémek,
Gyilkos dogma-teremtmények.

Papír-szörny jövőnkre figyel,

Gazdasági korban
Hol van a Költészet?
Talán részvényt vásárol, és
A tőzsdére téved?

Gazdaságosodva
Vígan üzletelget,
Sutba dobva poétikát,
Mindenféle elvet?

Célját, küldetését
Profán porba ejti,
Önmagát a Lótuszevők
Szigetén felejti?

Gazdasági korban
Hol van a Költészet?
Szent egész-e a világban,
Vagy csak profán részlet?

Ahogyan azt kéne,
A világot rázza,
Vagy szakállas nyegleként csak
Magát magyarázza?

Felpattan-e most is
A Pegazusára,

Vágtázó lelkek mezején
Csak profán marad koravén.

Léthe örvénylő vizében
Fehérré ázik az ében.

Láthatatlan áramlatok
Örök spirálja kavarog.

Az Idő Isten kebelén -
Vágtázó lelkek mezején...

Áprilisi tavaszpompa;
Virulnak a körtefák,
Kikelet jogara alá
Került ismét a világ.

Feléledtek a Remények,
Kizöldült a dombtető,
Hátha mégis beteljesült
Álmokat hoz a Jövő...

Felébredt téli álmából
A nagyságos Akarat,
A fogcsikorgató végzet
Megint csak hoppon marad.

Áprilisi tavaszpompa;
Szívbe markol a Jelen;
Amit Isten bentről sugall,
Sohasem érvénytelen.

Áprilisi tavaszpompa;
Öröm könnyű fénye ég,
Nemzetekből, családokból
Épül az emberiség.

Még Atlantisz is azt sírja:
Hogy a sorsunk nincs megírva.

Ikertestvéreit gyártja
Idő-síkok milliárdja.

Az Akarat nem eladó,
Tán még a Múlt sem állandó.

Még Atlantisz is azt sírja:
A végzet az Élet sírja,

De az állandó túlerő
Csupán akkor lehet nyerő,

Ha a részünket elhagyjuk,
S neki ajándékba adjuk.

Még Atlantisz is azt sírja:
Felelősség a Sors írja.

Az Akaratnak szót fogad
A lelketlen világ-anyag.

Dollár-profit égre kelne;
De - bennünk Isten kegyelme.

Langyos szép tavaszi estén
Hold ragyog az égbolt testén.

Tejút takarója alatt
Lát a világ szép álmokat.

A nappali rémseregek
Sötétben erőt gyűjtenek.

Langyos szép tavaszi estén
A Jövő titkait lesném.

Rettenetes prognózisok
Varjúserege kavarog.

A reménytelenség-sereg
Mégis táplálja a Hitet.

Mindig ideát a mezsgyén;
Langyos szép tavaszi estén.

Atlantisz felett a világ;
Ma sem nőnek égig a fák.

Sok ezer év elfuthatott,
A lényeg mit sem változott.

Van posztmodern humbug-bőség;
Nincs személyes felelősség.

Élet-felszámoló profán
Ül műanyag uborkafán.

Isten talán tökmagot rág...
Atlantisz felett a világ...

Csillagok vén országútján
Bandukol a Múlt,
Ami régen profán maradt,
Mítosz-ködbe fúlt.

Csillagok vén országútján
Sűrű lett az éj,
Elcsitul ott minden súlyos
Régi szenvedély.

Csillagok vén országútján
Nincs protekció,
Minden álmos realitás
Csupán fikció.

Csillagok vén országútján
Elhalkul a dal,
Ügyfelek előtt hódol a
Régi hivatal.

Emlékezet az értékkel
Kompatibilis;
Csillagok vén országútján
Elmegyünk mi is.

Bolondnapon...
Bolond napon...
Szél dörömböl az ablakon.

Bolond telefon-bódulat
Gyarmatosít álmot, utat.

Bolond világuralomra.
Tör a bolond dogma-bamba.

Bolondnapon,
Bolond napon...
Európa reszket - nagyon.

Feltámadnak gonosz holtak;
Csapból bolondságok folynak.

Bolondnapon
Bolond gondok;
Hol vannak a bölcs bolondok?

Vénséges, hideg Kikelet,
Talány lebeg az ég felett.

A tavasz-varázslat tétlen,
Fagy rejtőzik a sötétben.

A szkeptikus entrópia
Szerint a Lét - halál fia...

Vénséges hideg Kikelet
Mégis elűzte a telet.

Sivalkodó fagyok fogynak,
Jelenből lassan kikopnak.

Tavaszt vár a virágsereg;
Vénséges hideg Kikelet.

Félévszázados régi Tavaszok
Emléke még a lelkemben ragyog.

A hó után,
A hosszú tél után...
Bágyadt fényben merengő délután
A ház udvarán...
Akkor mondta azt először Anyám:
"Istennek hála, most már vége van,
A hosszú télnek most már vége van,
Tavasz jön, kisfiam."

Csodára várva néztem szerteszét,
S hallani véltem
A születő
Friss Tavasz
Neszét...
És ünneplőbe öltözött a lelkem...

Az a délután még mindig sajog...
Félévszázados régi Tavaszok...

Azóta ünnep minden Kikelet...

Nagy változások küszöbén
Reszket a Kegyelem,
Vakarja borzas ősz fejét
A vén Történelem.

Marad-e élhető világ,
Vagy jön valami más?
A fülhallgató tudja-e,
Mi az identitás?

Nagy változások küszöbén
A végzet tán morog;
A Jövő még nem létezik,
S a Föld tovább forog.

Időn túli varázsködben
Mítosz szent madara röppen.

Puszta mulandóság nélkül
Lényeg profánná nem vénül.

Csillámló fényű Sejtelem
Alkot határt fenn a Hegyen.

Időn túli varázsködben
A Lét önmagára döbben.

Idő bilincsei nélkül
A Lélek soha nem évül.

Onnan semmit el nem veszünk...
Mindig,
Mindig
Hozzáteszünk...

Isten kegyelme nem csökken
Időn túli varázsködben.