Isten országa
Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2017, március 10 - 19:57Ott, ahol a fák az éggel összeérnek,
s ahol felhőkbe sóhajtanak a bércek,
Ott, ahol a fák az éggel összeérnek,
s ahol felhőkbe sóhajtanak a bércek,
Úgy belém mar a túlvilági zaj,
csendemet lopja valami tolvaj.
Tán csak az agyam ejtett most foglyul,
hallani vélem, hogy a csend ritkul.
Számolom a tompán puffanó perceket,
hálóban vergődik az idő és a csend.
Maroknyi fénybogár
Mielőtt még Isten elé kerül lelkem,
ledobom ruhaként a létezés terhét.
Imákat mormolok édes, ma
Még
erre
jár a tél,
lépte nyomán
jégvirág fakad.
Egyre szurkosabb az éjjel,
s egyre több kormos szélű kémény
füstje összeér az éggel.
Hosszú árnyak nyúlnak égig,
tombolnak ma még, s hajnalra tán
mind a fényben majd elvérzik.
Egyedül én sirathatom
elérhetetlen álmaim,
s akár a gaz lator, aki
bűnét vesztette egy éjen
a szenvedés fakeresztjén,
kutató szemmel és füllel
fürkészem a mindenséget,
a mennyországnak hangjait.