Már nem álmodom nagyokat,
szerény képeket pörgetek,
s ha az éjjel megkörnyékez,
átadom magam a szélnek.
Hetedik napja hogy lassul
a szívem, belül hasogatva,
karistolva zubog a vér.
Megszülettem,
a mindenség
aláhulló
könnyeiből.
Törékeny vagyok,
akár az avar
télvíz idején,
s elhaló hangom
senki nem hallja.
Nézem az égen a fénylő
csillagok éjjeli táncát.
Holdanya lengeti fátylát,
s tán veled álmodok égőn.
Hiányodnak szikes földjén
könnycseppekből kővé dermedt
kristályhegyek magasodnak.
Éles szélű bánatszilánk
áttör szívem kemény falán,
sötét sorsom reám vetül.
Éjjeli árnyak járnak a réten,
néma harangja kondul a várnak.
Megfagy az álmom, megfagy a vérem,
Élt egyszer két jó barát a Csámpási erdő legmélyén, Nyúl Benő és Róka Ricsi.
Általában jól elvoltak, sose vesztek össze semmin. Ám egy nap hatalmas bank épült az erdő szélén, a Réti Pláza mellett.
A szegényebb erdei népnek nemigen futotta ott vásárolni, mert az erdei pénz (gyümölcsök, termések, magvak), amikkel általánosan fizettek, nehéz munkával gyűjtöttek télire, nem lehetett fizetni, csakis arannyal. Az aranyat pedig a bank melletti pénzverdében készítették a szakmókusok.