Ezt a történetet gyermekkoromban mesélte egy kőtörő a Tarpai kőbányában ebédidőben: Ott voltam vízhordó, úgy 10 éves lehettem. Megkérdeztem attól a bácsitól, aki felvett, hova lett az előző vízhordó? Ebédidő volt mindenki a hűvösben pihent és hallgatta az öreg bácsi történetét. Tudod Karcsi fiam, az előző vízhordó ott áll fenn a hegyen, az a nagy szikla ő, mert sziklává változott.
A könyvekben található kiterjedt és mélyen magvas gondolatok milliónyi apró igazságból épültnek fel. A teremtő szándék, az ihlet, a fantázia elragadja a szerzőt, majd magával ragadja az olvasót, és mint egy tornádó tölcsére felkapja és távoli, ismeretlen világokba repíti. A regény, a jó könyv nem csupán annyi, amennyit az író beleépített, az is benne van, amit az olvasó fantáziája felfedez benne. Az igazán értékes könyveket, ha újra és újra elolvassuk, mindig kissé másként értelmezzük,kissé más kincseket találunk benne. Mintha valaki titokban még írt volna hozzá az éjszaka.
A könyvekben található kiterjedt és mélyen magvas gondolatok milliónyi apró igazságból épültnek fel. A teremtő szándék, az ihlet, a fantázia elragadja a szerzőt, majd magával ragadja az olvasót, és mint egy tornádó tölcsére felkapja és távoli, ismeretlen világokba repíti. A regény, a jó könyv nem csupán annyi, amennyit az író beleépített, az is benne van, amit az olvasó fantáziája felfedez benne. Az igazán értékes könyveket, ha újra és újra elolvassuk, mindig kissé másként értelmezzük,kissé más kincseket találunk benne. Mintha valaki titokban még írt volna hozzá az éjszaka.
A szegény embernek a balta télen az életben marást jelentette. Nem is volt olyan , akinek ne lett volna baltája. Reggelre mindig kialudt a tűz a kemencében. Ez a reggel azonban más volt mint a többi. A szomszéd reggel fát akart vágni, de sehol sem találta a baltáját. Mivel télen ez a legértékesebb dolog a világon, arra gondolt valaki ellophatta az éjszaka. Egész nap azon járt az agya, ki lehetett a tolvaj. Csak hamar ki is találta, hogy a szomszéd lehetett a bűnös.
Minden évben vágtunk disznót, és mindig karácsonyra. Hideg is vót, korán is vót setét is vót. Meggímberedett a kezem a hidegben, míg megkapargattunk a disznó bőrét, hiába volt meleg a víz, egy pillanat alatt elhűlt.
Valamikor hajdanán, mikor még az utcán köszönt egymásnak ismerős és ismeretlen is egyaránt, akkoriban éltem én pulyaként, egy poros kis alföldi faluban. Vasárnap reggel elgereblyéltük az utcát, elsepertük az udvart, mert ez a feladat a pulyának volt kiadva, mint ahogy a jószágnak enni adni. A kilenc órai misére mentünk elegánsan tisztán,pedig csak lavor volt otthon meg gémeskút, meg szappan. Ha a feszületnél nem álltál meg keresztet vetni, az első ember nyakon vágott érte aki arra jött, pedig nem is ismertétek egymást.
Stendhalt nem szokták a szerénység mintaképei közé sorolni. Mégis ő adta a szerénységre a legszebb példák egyikét.
Szabadságos esztendeiben élt Párizsban egy spanyol grófné a két lányával. Stendhal náluk is gyakran megfordult.
Nagyon szerette a két kislányt, és szívesen mesélt nekik. Valahányszor ezeknél a Montijóéknál vacsorázott, rendszerint minden csütörtökön, a lányoknak, Pacának és Eugéniának, szabad volt egy órával tovább fönt maradniuk; boldogan hallgatták öreg barátjuk, a szabadságos konzul elbeszéléseit Napoleonról és hadjáratairól.
Megírja versét, aztán elolvassa, és ha túl érthetőnek találja, undorral a szemétkosárba dobja. Néha lehet segíteni a dolgon: addig húz belőle, míg kellően homályossá nem tette. Legfőbb elve: "A modern élet lüktető ritmusát kell visszaadni." Húsz év előtti költők nevére fitymálva ajkát biggyeszti; Claudelt utálja, mert bőbeszédű, Valéryt, mert kötött formában versel; Eliot neki démodé, Apollinaire érzelmes, Babitsra pedig, mintha legyet piszkálna ki a leveséből, azt mondja: "Túl tematikus".
Zsoltárka
Miként érett kalász ad telt szemet,
úgy sóhajtom Hozzád a lelkemet.
Az áhítatom mindent felkutat
hűen követni megszentelt utad.
Lelkembe míg üdvöd fényét mosom,
a kísértőnek árnya szétoson.
Így készülök a hosszú útra most.
Igét idézek halkat, dallamost.
Lelassult, fáradt, régi testemet
köszvény, enyészet régen kezdte meg.
E porhüvelyben lassan sorvadok,
a földanyánknak száraz port adok.
Miként érett kalász ad telt szemet,
Ajándék Aggoknak
Honnan tudnánk, hogy sorsunk még hány napot szabott?
Ajándékunk a nem-várt felébredés naponta
s így felköszöntünk minden új, ébredő napot,
mi életünkre oly rég energiáit ontja .
A rózsával és borral díszített, szép napok
csillámát óvjuk egyre, hogy sosem legyen tompa,
mely emlékünkben égve, tündöklőn felragyog
és létörömmel együtt virul vidám valónkba!
Mi más ajándék lenne aggastyánokra jobb,
míg napjaink évekké torlódnának halomba.
Alfred Lord Tennyson: ODYSSEUS
Mi haszna, hogyha tétlen egy király,
Ki hunyt tűzhelynél, holt ormok között,
Agg nővel él és hoz rossz ítéletet
E vad népnek, habár e kapzsi fajzat
Nem is ismer? Utamon nincs.”Pihenj!”
Iszapjáig iszom az életet.
Örömet, kínt megosztottak velem,
Kik szerettek. Küszködtem önmagam
Szárazföldön, midőn esős Hyadok
Vihart ziláltak a dúlt tengeren.
Ez szívemet serkenti csavargásra,
S e kósza szív növelte hírnevem:
Várost, népet megismertem, sokat,
Tizenéves fiatal voltam, amikor verskedvelőként találkoztam Juhász Gyula költészetével. És rögtön meg is ragadott, a hatása alá kerültem, és mindennapi olvasmányom volt a Testamentom. Ma sem tudom, miért hatott rám olyan erősen ennek a költészetnek a búslakodó, levert, komor hangulata, miért foglalkoztatott az elmúlás érzése.
Íróknak
(főleg az öröklét szolgálatában)
Írás a sötét megvilágítása
Érdekében nekünk parancs marad.
A törekvésünk -- még ha mindhiába --
Siker nélkül kell legyen áldozat.
Eszmék és lelkek megvilágítása
Az Igétől nyert örök feladat.
A Világosság örök ápolása
Hivatásunkként állandó marad.
Igénk parancsa: Összegyűjtött tárlat,
Az emberlétről gyűlt összes adat,
Terjeszkedése a Világosságnak
A sötétséggel küzdő áradat.
Ne engedd, hogy a büszkeség s a gőg
lefékezhesse tudásszomjadat,
inkább erős kíváncsiságba sződd
tudás iránti hódolatodat!
Próbálj ellesni minden apró fortélyt,
mit más tudása jó hiszemmel ad!
Éned gőgjére szüntető szigort mérj
s csiszold ékszerré irodalmadat!!
Mielőtt írod, skandáld el a versed,
hogy megtaláld a helyes dallamát!
A szútól is lophatsz ritmust, ha perceg;
nagy költőinkét mindig halljad át,
hogy mondhasd, mire mindent megtanultál:
mögötted tisztes irodalmi múlt áll!
Ez felidézi gyerekkorom ős-papi, bölcs nevelését.
Hogy tör az életem alkonyatába gyerekkori emlék?
Néha az éjszaka leple alatt megigéz az elemzés:
Többször is ébred öreg tetemem. Ezek éjjeli szomjak:
Langyosan inni teámat alázatosan tanulom még!
Lelki gyakorlatom így csak az éjjeli szomjamon enyhít!
Tervem: Az enyhe teának az elhelyezése korábban
vén fridzsiderbe lehűteni friss, hidegebb italommá!
Majd, ha lehűlt a teám, iszom ünnepien felüdülve!
Rossz dohogásomat is csak a lelki gyakorlatom irtja!