XXX. Rész
Nem is akármilyeneket:
„ egy balfelõl, a fülén felül, a feje csontján ment csak el a kannak agyara, a homloka felé szakasztotta rútul a feje bõrit; más ugyan a bal fülén alól az orcáján, a szeme felé, rút szakasztás; de e kettõ semmi,”
Miért volt szükség erre az undorító szadizmusra, miért kínozta meg a halottat Magliani?
Ballag a tél,
Suttog a szél;
Emléke kristálytiszta,
Hangja – árva;
Vajon mikor lesz
Rehabilitálva?
—–
Az idő minden gonoszságot átír;
Hullámverésében nyugszik
A mártír.
—–
Volt Istene,
Hite,
Meg igaza;
S az amputált Haza
Nem ápol,
S nem takar….
—–
Szlovák népét és magyar nemzetét
Szerette tisztán,
Mindenekfelett,
S területrabló, rossz önismeret
Féli halálában is
A nevét.
—–
A tisztesség,
S az álom – nem magányos;
Százhatodik rész
A státuszköltő nagyjából olyan viszonyban van a valódi lírával, mint a békebeli hadvezér a győzelemmel.
Fázik a fáradt éjszaka,
Didereg az égbolt,
Lassan minden ködbe borul,
Ami régen szép volt.
—-
Makrancos a vén december,
Bánat hull a jégre,
Egyszer minden létezőnek
Fagyos lesz a vége.
—-
Packázik az élettelen,
Vidul az enyészet,
Friss múltban mosódik össze
Minden apró részlet.
—-
Fennen kárognak a varjak,
Csattognak a szárnyak,
Bürokrata infarktusok
Jelenésre várnak.
—-
Fázik a fáradt éjszaka,
Idő-honát félti,
Elfárad a lelki derű,
XXIX Rész
A vadkan meséjét a gyilkosok találták ki jó előre. Az sem kizárható, hogy a megbízatásuk eleve arra szólt, úgy öljék meg Zrínyi Miklóst, hogy a horvát bán halála vadkantámadásnak tűnjön. Józanul számba véve a lehetőségeket megállapíthatták, ez az egyetlen mód arra, hogy Zrínyi halálában ne lehessen azonnal a bécsi körök kezét felfedezni.
Nehéz évnek
Hosszú vége,
Megbékélés,
Öröm kéne.
—–
A türelem tű fokán is átment;
Simogasd meg a lelkünket,
Ádvent.
—–
Rövidülnek a nappalok,
Kósza reménység andalog.
—
Apad a bűn, fogy a vétek,
Gyülekeznek már a fények.
—–
Idő hepehupás útján
Fürge öröm előttünk jár.
—-
Csendes öröm lelket ment,
Ádvent új reményt teremt.
—-
A világban él a Rend;
Ádvent -
Ahogy fent – úgy lent.
—-
Lelkünk fényesebben ragyog,
Dőltömre vártok,
Még állok.
—–
Még megvagyok,
Csak lövöldözzetek,
S mint meggymagok a pince oldaláról,
Lepattannak egykedvű falaimról
Lövedékeitek.
——
Álarcotok lehet szép, megnyerő,
Nem vagytok más,
Csak
Buta túlerő.
—–
Miattam
Nyugtotok sosem lehet;
Kezdelek sajnálni
Benneteket.
—–
Főhet fejetek miattam,
Bajt hozhatok rátok,
Hogyha szét nem lőtök,
Egyszer
Úgyis
Visszavágok.
—–
Százötödik rész
Ezzel még mindig nem mondtam el mindent a költő önmagával szembeni felelősségéről. Sajnos itt feltétlenül ki kell térnem költő és magánember viszonyára.
Újra le kell szögeznem: a versben beszélő költői én semmiképpen sem azonos a hétköznapi magánéletbeli személyiséggel, a költő mindennapi énjével; de nem is független tőle, legalábbis nem olyan mértékben, ahogy azt manapság mondják és gondolják. A költő a gyakorlatban csak akkor lehet hiteles, ha magánéleti gesztusaival sem kérdőjelezi meg a műveiben foglalt üzenet hitelességét.
Köd kuporog az árokban,
Csend üli a tájat,
Ablak alatt didereg a
Decemberi bánat.
——–
Fűszálakon csillog a dér,
Ragyog a Hold fénye;
Sejtelmes, akár szellemek
Téli álomképe.
——
Borzongató éjszakában
Fagy parazsa éget,
Sötétből röhögi ránk a
Tél a feszültséget.
—–
Köd kuporog az árokban,
Reszket a híd szája,
Tél király a horizonton
Hadait mustrálja.
—–
Jégparipák nyerítenek
A fagy-légióra,
Számíthatunk tél hordára,
XXVIII. Rész
Minden előkészületet be kellett fejezniük. Maglianinak szüksége volt egy gyors, az átlagos paripánál sokkal gyorsabb lóra. Ha átgondoljuk a tervet, könnyen belátjuk, hogy ez elkerülhetetlen. Zrínyi udvarában sok embernek, elsősorban sok fegyverfoghatónak volt kitűnő lova, és ezekkel kell esetleg versenyt futni.
Rosszabbul is voltunk már,
Leszünk jobban is,
Élet-halál az idővel
Kompatibilis.
—–
Mindig lesz majd újabb Tavasz,
Véget ér a Tél,
Minden Élet mindig újabb
Életet remél.
—-
Fut tovább az Élet útja,
Soha meg nem áll,
Minden halálnál erősebb
Egy kis szalmaszál.
—–
Rosszabbul is voltunk már,
Leszünk jobban is,
Elcsüggedni, míg vér kering
Nem rentábilis.
—-
Föld lélektelen gyermeke
Hőség, meg a hó;
Az igaz szó, meg a remény
Álmok helyén hó terem,
Fagy kúszik a földeken.
—–
Sátáni köd sompolyog,
Kihunynak a csillagok.
—-
Szél agyarán vékony él,
Csikorogva jön a Tél.
—–
Dideregnek a hitek,
Átjár mindent a hideg.
—-
Fagy ver a fába szeget,
Üres csuklya integet.
Száznegyedik rész
A magánember lelkileg és fizikailag sérülékeny, esendő, tévedésre, hibára, bűnre hajlamos. Lehetnek rossz napjai, rossz pillanatai. A viselkedésén azonban – ha semmi jóvátehetetlen nem történt – utólag módosíthat, tévedéseit, hibáit jóváteheti, korábbi elhatározásait megváltoztathatja, véleményét korrigálhatja.
Fagyot ásít a november,
Ködfoltok zihálnak,
Csikorgó hideg estében
Duzzognak a házak.
—–
Közelgő tél regulázza
A szomorú fákat,
Délutáni alkonyatban
Sötétlik a bánat.
—–
Szkeptikus ősz ajánlgatja
Jussát az ördögnek,
Gonosz szelek motorjai
Dühödten hörögnek.
—–
Fagyot ásít a november,
Didereg a Lélek,
Minden egyes lépésemmel
Vénülök, ha lépek.
—-
A Tél-zsarnok seregei
Elindultak szembe,
Ilyenkor kell bezárkózn
Várba, szerelembe.
XXVII. rész
Maglianinak valamikor meg kellett érkeznie Csáktornyára. Nyilván több vadászaton is részt vett, tájékozódott. Volt alkalma alaposan megfigyelni mindent. Ha még nem ismerte Pakát, fel kellett vele vennie a kapcsolatot.
Őszutó, hideg eső,
Didereg a Teremtő;
Sivár pusztája közepén
Vigyorog
A vén Idő.
—–
Jéghideg eső szitál,
Fagyok ígérete száll,
Világvégi stadionban
A Remény
Vesztésre áll.
—–
Az őszutó ócska szán,
Sötét lett a délután,
Kegyvesztetten síró szelek
Zúgnak a vén
Körtefán.
—-
Őszutó, hideg eső,
Fáradt hajnal, reszkető;
Gyürkőzni kell, hideg télre,
Kell kitartás,
Friss erő.
—–
A reggel lassan terem,
Csak sejtjük…
Talán kunnak született;
És nemzetünk felett
Vállával tartotta fel
A vérengző és sunyi
Végzetet.
——–
A gonosz túlerőt sose
Számolta, vagy mérte,
Minden délben megkondulnak a harangok
Érte.
—-
Amikor az elit harácsoló,
Vagy céda,
S világ rablójának a magyar
Könnyű préda;
Kell az ilyen
Példa.
—-
Nem volt démon,
Tündér,
Táltos,
Néhai Hunyadi János.
—-
Nem szülte isteni erő,
Ember volt, és sebezhető.
Százharmadik rész
Fúj a novemberi szél,
Szegény ember mendegél.
—-
A szél: szorgos ostoba,
Mint minden bürokrata.
—-
Inognak fáradt hitek,
Parádézik a hideg.
—-
Fúj a novemberi szél,
Brancs-efendi ingyen él.
—–
Adót adni nem akar
A kegyelmes földi kar.
—-
Fent a dolce vita szól,
Lent mord remény araszol.
—-
Fúj a novemberi szél,
Fagyos jövőről regél.
—
Globalizált, rossz dara,
Vásik a pénz agyara.
—
Kocsmafilozófia