Amint újra a közelembe érsz,
Arcom virul, a kedvem könnyűvé lesz,
S munkámba újra visszatér a Lélek;
Már bő tíz éve írtam egy Ludas Matyit, de akkor egy huszonnégy fős csoport számára.
Januári reggelen
A világunk jégverem.
Száztizenkettedik rész
Még rakoncátlan, nyers
A friss Erő,
De néha már megáll a levegő.
Már felszikráztok,
Mint a csillagok;
Isten áldása Rajtatok
Ragyog.
Hit, tehetség boldog jövővé válik;
Vigyázzatok rá,
Éljetek sokáig!
A világ jelen-múlt kínjait nyeli,
Boldogságotok jobbá teheti.
A felelősség tisztességet hordoz;
A bátorság a hűség önmagunkhoz.
Akármilyen nyirkos idő jöhet;
Mindig nagyon jó látni
Titeket.
XXXV. Rész
Amint újra a közelembe érsz,
Arcom virul, a kedvem könnyűvé lesz,
S munkámba újra visszatér a Lélek;
Bús, csepegő január
Hópehely lovagra vár.
Száztizenegyedik rész
A közönséggel szembeni felelősségnek számos aspektusa van, és mindenféle prekoncepcióval ellentétes.
Januári csúf eső,
Bánatok csorognak,
XXXIV. Rész
Miért gondolom azt, hogy nem sokkal élhette túl a merényletet?
Száztizedik rész
Még mindig ugyanott tartok: a költőnek a közönségével szembeni felelősségénél.
Kondul a hajnali szürke, sivár köd;
Lomha a tétova égbolt,
XXXIII. Rész
Mi lehetett a „B” terv?
Most újabb gyűrűt növeszt a spirál,
A fák egy ujjnyit vastagodnak újra,
Áldó napfényt kérek
Rongyos nagyvilágra,
Százkilencedik rész
Láttuk, hogy az emberiség csak igen nehezen tudja megfogalmazni, mit is jelent az emberi fejlődés.
Újév a régi hazában,
Fogadkozások, hitek,
XXXII. Rész
Folytassuk, nézzük tovább Magliani meséjét:
„amíg õk a lovakat kötözték”