Olcsó korban,
Profit-porban,
Globális reklámvigyorban
Egyre drágul a koporsó,
Híg a szó,
S az ember olcsó.
——
Haldoklásban,
Hanyatlásban
Ragacsos celeb-sodrásban
Vonít dallamtalan ének;
Futnak a
Hallgatag évek.
—-
Olcsó korban,
Torz vigyorban
Halálsereg libasorban,
Csörög az elmúlás-készlet,
Ifjodik
A vén enyészet.
—-
Olcsó korban,
Rossz lavórban,
Szétfoszló idő-szatyorban
Szívélyes Lucifer-vigyor;
Az írói alapállás számos tengely mentén megfogalmazható. Ezek egy része a végtelenben érinti egymást, a többi valahol a jelentéktelenség perifériáján fut a semmibe. Legfeljebb anyagi siker kíséri.
A valóban fontos tengelyek egyike végzethez, eleve elrendeléshez, illetve a szabad akarathoz való viszony.
Pünkösdi verőfény
Tiszta fényű, áldott;
Boldogságos tavaszfüggöny
Fedi a világot.
—–
Pünkösd áldott napja,
Tombol a reménység,
Borus alkonyba menekül
A zsugori rémség.
—–
Pünkösdi reménység,
Pattan a Lét zárja,
Szent pillanatra pihen meg
Az Időnek árja.
——-
Pünkösdi verőfény
Kushad most a végzet;
Isten mutatja meg, hogy még
Élhető az Élet.
Pünkösd áldott ideje…
Ragyog a Nap,
A gonosznak
Ajtón kívül a helye.
—-
Áldott pünkösd, tiszta fény…
Néhány napra
Egybegyűlik,
Szakajtónyi friss Remény.
—-
Lehet bármi változás,
Amíg élünk,
Mindig lehet
Mindenből
Feltámadás.
—–
Áldott pünkösd ideje…
Minden szépnek
Minden jónak
A Remény a kútfeje.
Nem lehet szemébe nézni,
Nem lehet harcra idézni…
—-
A megnyergelt idő hátán,
Caplat a hivatal-sátán.
—-
Arctalan, megfoghatatlan,
Rejtőzködik szakadatlan.
—-
Halál-pacás, hepehupás,
Lomha, tohonya, köd-csuhás.
—
Kicsinyesség bűzét szítja,
A tornyot is kifordítja.
—-
Célpontja halálba riad,
Az igazság? Sírfelirat.
—-
Bár tudnék szemébe nézni,
Bár tudnám harcba idézni…
A szabadságharc bukása után szinte ellepték az országot a szélhámos ál-Petőfik. Akadt, amelyik hónapokon keresztül élt egy-egy közösség nyakán.
Előfordult, hogy Petőfi apósát, Szendrey Ignácot is elhívták “bujdosó vejéhez”, akinek addig egész csinos összeget gyűjtött össze a közadakozás. Az ál-Petőfi persze óvakodott tőle, hogy a költőt személyesen ismerő emberekkel találkozzon mire az öreg Szendrey megérkezett, “a bujdosó” kereket oldott a pénzzel.
Szürkén fájnak az egek,
A levegő reszketeg.
—–
A Nap fénye bágyatag,
A horizont hallgatag.
—-
Lomha sötét tónusok
Basszus árnyéka susog.
—-
Az öreg Föld élveteg,
Élvezi az éveket.
—
Rossz vehemens tegnapok
Halvány árnyéka nyafog.
—-
A szél vad imát rebeg,
Dúdolják a fellegek.
—–
Ég a Földdel szembesül,
Egész világ megfeszül.
—–
Szürkén fájnak az egek,
Nyári szkepszis szemereg.
—-
A Mindenség tarka rét,
Nő az Idő,
S a szakáll;
Siker jöhet, vagy
Halál.
—-
A Kezdethez Vég dukál,
S a Lét újra sorba áll.
—-
Ötvenegyedik nyaram
Tükrében látom magam.
—–
Nem vagyok semmi fokon
Hatalmasokkal rokon.
—–
Nő az Idő,
S a szakáll;
A Jelen glédában áll.
—–
Van Szerelmem,
Van Családom,
Van két csodálatos
Lányom.
—-
Van jó Társam
Földön-égen:
Anikóm,
A Feleségem.
—–
Van házam,
És van kenyerem,
Hetvenhatodik rész
A költészet történetének talán legfontosabb feladataival néz szembe éppen napjainkban. A nemzeti költészetek megújítása éppen napjainkban és a közeljövőben az emberiség legfontosabb érdeke.
Miért?
Az előző részben szót ejtettem a piaci ideológia alapvetően utópisztikus mivoltáról, de nem szóltam a legveszedelmesebb, az emberiség egésze számára roppant veszedelmes utópiáról, ez pedig a gazdasági növekedés mítosza.
Májusi éjszaka,
Csillagos vigasság,
A kerek égbolton
Mélység és magasság.
—-
Jövő még nincs, de már
Elült a Múlt szele;
A Jelen mindig a
Boldogság ideje.
—–
Boldognak lenni az
Élet akarata;
Csók, szerelem, mámor,
Májusi éjszaka.
—–
Tiszta gondolatok
Mellé tiszta lélek;
Boldog maradhatok,
Ameddig csak élek.
—
Ráborul, mint bajtárs
Sírjára a baka,
A borús világra
Májusi éjszaka.
—-
Pénz, piac, meg egyéb
Sajnos az író is lehet szenilis…
Erre eklatáns példa Somerset Maugham hírhedt baklövése…
Az angol író kilencvenévesen azon kapta magát, hogy a társaságból senki sem ismer. Nosza, hátha mégis…
Megakadt a szeme egy csinos hölgyön. Ezt a nőt ismernie kellene. Egészen biztosan látta már valahol.
Gyorsan megszólította:
- Hogy van?
- Köszönöm, jól, Sir.
Ebből még nem derült ki, mit csinál a hölgy. Nem baj, csak próbálkozzunk.
- Hogy van az édesapja?
- Már régen halott, Sir.
- Hát a bátyja?
Kora nyári friss derű
Száll a levegőben,
Remény-Csipkerózsika
Most van ébredőben.
—–
Eljövendő szép napok
Ígérete zendül,
Az összes gond sápadt arca
Mosolygósra pendül.
—–
Tombol a déli meleg,
Zsongnak a friss lombok;
Jövő-kékben virítanak
A távoli dombok.
—–
Kora nyári friss derű
Ragyog Lét szemében,
Talán csak bizalomból és
Hitből áll az Éden…
Vénül az Idő,
Gyorsabban rohan;
Ezerféle apró fájdalma van,
S benne az életünk
Lágyan suhan.
—–
Forog a vénülő Időkerék,
És velem él
Az Örök Nőiség.
——
Házas létünk kicsi ládikó,
Mosolygó éke Te vagy,
Anikó.
—–
Sok esztendeje fogom a Kezed;
Élek, amíg Veled élni lehet.
—–
A múltunk meghitt,
A jövőnk ködös;
Nem is érdekes, ami nem közös.
—
Óvnak a meghitt szeretet-falak,
S a mézeshetek sírig tartanak.
—–
Hetvenötödik rész
A kanonizált líra kialakulásának és tényleges szerepének számos tényezőjét vizsgáltam, de még nem esett szó az egyik legfontosabbról, amiről nálunk legfeljebb elvétve lehet olvasni, Európában sem sokat, de amiről a posztmodernnel és jelenségeivel foglalkozó amerikai társadalomtudomány meglehetősen sokat beszél.
A XX. század igen jelentős mértékben az utópiák évszázada volt.
Május első napja
Nyár képét mutatja,
Félrecsúszott a melegtől
Az égbolt kalapja.
—–
Kicsi tavaszunkba,
Fáradt otthonunkba
Szellő hátán megérkezett
A májusi pompa.
——
Friss színeket látok,
Újra élni vágyok,
Mindenütt harsány pompában
Nyílnak a virágok.
—–
Amikor a világ
Lelki szeme tompa,
Illat-árral életet ment
A májusi pompa.
—–
Május első napja
Bizonyságát adja;
Hogy a vén halált az Élet
Győzni sose hagyja.
A Szabadság bennünk lakik;
Kívül? Pénz vicsorít.
A zsarnokság ellenfele
A Képzelet,
S a Hit.
—-
A pénzért árult végtelen
Csak vásári kacat;
Semmivé illan hirtelen,
Ha Isten rákacag.
—–
Arctalan háttérhatalom
Gubbaszt a pénzeken;
S mert csak profit az istene -
Rettegni kénytelen.
—-
A Szabadság kívül nem él,
Csak bennünk ver tanyát;
Mi vihetjük a jelenen,
A szakadékon át.
——
A Szabadság: az akarat;
És Mindenki Szabad,
Emelt fővel – talpig dalban,
Nem harsányan,
Nem is halkan;
- Csendes, szerény út az emberé;
Csak ezen juthatunk tiszta
Igaz cél felé.
—–
Élni minden pillanatban,
Emelt fővel,
Talpig dalban.
—–
Az Élet mindig szerelmet remél,
S a szerelem
Örök tavaszban él.
—–
Nem harsányan,
Nem is halkan;
Ember lenni – holtomiglan.
—–
Nem térni jobbra,
Se balra;
Szükség van hűségre,
Dalra.
—–
Emelt fővel – talpig dalban;
Hetvennegyedik rész
A parttalan szubjektivitás logikusan következik a jelenlegi kanonizált költészet mögött álló ideológiák súlyos legitimációs válságából. Igazából ezen kívül alig van a hivatalos líra számára számba vehető kitörési lehetőség, legfeljebb még a teljesen amorf „költészet”, a lírává magyarázott halandzsa. Utóbbira is akad példa bőségesen, és az ide sorolható „művek” korántsem annyira riasztóak, mint a mögöttük álló ideológia.
Ezen a ponton kénytelen vagyok némi figyelmet szentelni a kanonizált líra mögött szorongó ideológiáknak.
Teliholdas éjjelen
Megújul a vén Jelen.
—–
A Hold, a derék rokon
Beragyog az ablakon.
—–
Fent a csillag-miriád
Mond csöndes litániát.
—-
Távol csillag-ormokon
Árad a szent nyugalom.
—-
Az Idő: mély hasadék;
Betölti Kezdet és Vég.
—-
Teliholdas éjszakán
Elcsitul a rossz profán.
—
Új hit, új dallam terem
Teliholdas éjjelen.
Néha meglepődünk rajta, mennyire viszonylagos is optimizmus és pesszimizmus…
A pesszimista író természetesen fából vaskarika; hiszen ha valóban végletesen borúlátó volna, ne írna egy sort sem – vagy olyat írna, ami teljességgel alkalmatlan a dialógusra.
Érdekes, mikor ki mit tart pesszimistának. Meg miért.
Benedek András egyszer azt írta, hogy Németh László összes drámája közül a Sámson a legpesszimistább.