lnpeters blogja

Új hiteknek tavasza;

Csőstül ömlik a remény,

Aki tiszta tud maradni,

Naiv legyen, vagy

Szerény.

—-

Ez a tavasz tiszta még,

Csak a világ eszelős;

Aki boldog tud maradni,

Naiv legyen, vagy

Erős.

—

Magyar tavasz – tétova,

Hosszú télben átfagyott;

Másutt a pusztításunkra

Verik már

A tamtamot.

—-

Új hiteknek tavasza,

Remény-termő illatok;

A most születő Jövendő

Nagyon gyenge, és

Vacog.

—

Új hiteknek tavasza,

Tavasz van, és újul már

A falevél,

Nem mindenki próféta,

Aki beszél.

—–

Csendben felöltözködnek

Megint a fák,

Nyújtózkodva ásítozik

A világ.

—-

Végre tavasz. Az alkonyat

Kellemes.

A politika nagyszájú

Ószeres.

—–

Süt már a Nap, az enyhe szél

Port kavar;

Csak az emberi fejekben

Van zavar.

—-

Tavaszodván, csilingel

A sok virág;

S tömjénezi önmagát

A butaság.

—-

Bamba felhők szállnak

A világ felett;

Hetvenharmadik rész

Est-takaró alá bújik

A fáradt tavasz;

A rossz szó, s a kerge jóslat

Sohasem igaz.

—–

Esőverte égen a Hold

Dühösen kocog;

Nostradamus maszkjából a

Butaság vihog.

—–

Az életunt pesszimizmus

Göcsörtös fatál;

Éjszakánként csemegézik

Onnan a halál.

—

Fáradt tavasz hajléktalan

Szélnek udvarol;

Nem lévő háttérhatalom

Vihog valahol.

—-

Rózsaszín egeket fest

Reklám-grácia;

Csócsálja az élet-pótló

Bürokrácia.

—

Magyarországon gyakran előfordult, hogy nagy tekintélyű kritikusok puszta olvasás után könyvdrámának minősítettek egy-egy színdarabot.

Az irodalmi bölcsesség gyakran úgy nehezedik a műre, mint a nehéz istenátok. Minél tovább marad bemutatatlan, annál inkább könyvdráma. Pár évtized múlva már szinte bizonyítéknak tekintik a darab játszhatatlansága mellett, hogy a színházak még nem mutatták be.

Régen is így volt ez, pedig akkor még nem is létezett a rendezői színház sivár világa.

Eljött a vágyott új Tavasz,

A Nap megint kisüt,

Az Élet indul végre már,

S az óra újra üt.

—-

A körtefánk sem vár tovább,

Merészen belevág,

Megrázza fáradt lomb-haját,

S virágot hajt az ág.

—–

Szemét dörzsöli a világ,

Alkotni, élni fel;

A régi nimfa-szerető:

Tavasz jön újra el.

Március mezejét

Zimankó szállta meg,

Reszketett a fagyban

Ember, állat, gyerek.

—–

Jeges vízzel telt meg

Minden gödör, árok,

Mégis kinyíltak a

Bátor hóvirágok.

–

Hó jöhet, jég jöhet,

Mégis nyílni tessék;

Az Élet bizalma

Tavasz-kötelesség.

—–

Gazdasági telek

Fájó Földre hullnak,

A gyümölcsfák mégis

Virágba borulnak.

—–

Sokan nyegle divat

Szőnyegére ülnek,

Mégis lesznek Anyák,

Akik most is szülnek.

—–

Hetvenkettedik rész

Az előző rész végén előrebocsátottam, miféle értelemben fogom használni a következőkben az alábbi két jelzős szerkezetet:

• Ø      Magas költészet
• Ø      Minőségi költészet

Nem árt a definíciót megismételnem, hiszen az alábbiakban a két jelzős szerkezetet kizárólag az itt meghatározott értelemben fogom használni.

Tehát:

Szférák Zenéje – csillagszerenád;

Betölt minden szerelmes éjszakát.

—–

A vénülő Föld hallgatag egén

Valahol mindig éled a Remény.

—-

Amíg a Hold álom-ködöt kavar,

Valahol mindig felcsendül a dal.

—–

Szférák zenéje – csillagszerenád;

Csendes, akár egy meghitt, jóbarát.

——

Dal-mágia; a Múlt fennen ragyog -

És hallgatják a néma csillagok.

—–

Dallam-varázsba rejtve hömpölyög

Valami mélyen ősi és örök.

——

Szférák Zenéje – csillagszerenád;

Magyarországon mindig vannak az asztalfiókokban bemutatatlan darabok – amióta világ a világ.

Csaknem minden fontos magyar színdarab bemutatatlan volt hosszabb-rövidebb ideig. Sok szerző meg se érte a premiert – lásd Katona József, vagy Madách Imre. Már akkor is sok vackot bemutattak, amikor az ő darabjaik hevertek a fiókban.

Minden korban más volt az oka – vagy az ürügye. Az indokok változnak, a jelenség marad.

Hétköznapi vágyak

Tornyos palotája,

Már negyven éve sem

Öltözött cifrába.

—-

Az Idő gyalulta,

Koptatták az évek,

Régen semmivé lett

Rajta minden kéreg.

—-

Nem kerül rá többé

Semmi drága festék,

Nem szépíti más, csak

A hazai esték.

—-

Hétköznapi vágyak

Tornyos palotája

Ifjúság rózsaszín

Útjait nem járja.

—-

Erős alapja van:

Család és Szerelem;

Házi nyugodalom,

Alázat, fegyelem.

—-

Szép egyszerű eresz

Szép Tavasz ünnepe! Jöjj a mi kétség verte hazánkba!

Rád vár mind, aki él, jöjj el, szent Kikelet!

——-

Téli eső és meghasonult fagy verte a földet;

Rágalmak fala még most is a pitvarig ér.

—-

Fényes, szép és szent Kikelet kell végre a népnek;

Éledjen a világ, újuljon a remény!

—-

Tűnjön a fagy meg a hó már végre a tétova Múltba;

Hó, meg sár örökén nyíljon végre virág.

Hetvenegyedik rész

Hogy erről a pontról továbbléphessünk, le kell szögeznünk néhány dolgot. Ezek talán evidenciának tűn(het)nek, mégsem árt hangsúlyozni őket.

• Ø      A líra nem a hatalom, és még kevésbé az „elit” találmánya; ahogy a szerelem sem az.
• Ø      A lírát nem is a hatalom vagy az „elit” hívja életre; ahogy a szerelmet sem.

Bármennyire is evidenciának tűnnek, észben kell tartanunk ezeket az állításokat, sokkal fontosabbak, mint gondolnánk.

Nézzük tovább:

Téli eső szemereg,

Anyagias pesszimizmus

Halál-hangon nyekereg.

—-

Az Elit? Sűrű kanális;

A tiszta víz: populáris.

—-

Minden kanyar egyenes;

Művészeti világvége

Hirdetője díjra les.

—-

Fent: hazug pátosz-tömkeleg;

Lent: Élet, Feleség, Gyerek.

—–

Nem nyílnak a pipacsok;

Émelyítően szenvednek

Jól szituált ripacsok.

—-

Fent: a nyelv lyukasra fakul;

Lent: tiszta szóval, magyarul.

—-

Fent: rossz külföld-hisztéria;

Ott tartunk éppen, hogy egy új poétika és új költészet-esztétika kidolgozásával segítjük az új, a magyar líra formai és tartalmi hagyományaira támaszkodó, azokat továbbfejlesztő kortárs magyar költészet kibontakozását.

Van már a mindenféle kanonizált játszadozás helyett valódi, emberhez szóló magyar költészet, és egyre izmosodik.

Téli húsvét – hóban-sárban

Didereg a Lélek;

Ölelkeznek régen látott

Hitek és remények.

—–

Akad a megváltottaknak

Mindig mitől félni;

De ettől még kötelesség

A testünkben élni.

—–

Téli húsvét – hó szakad a

Megváltás honára;

Elmosódik élet-halál,

Tél meg nyár határa.

—–

Végre együtt a család,

Duruzsol a kályha,

Szép és kegyes most az Élet,

Mintha nem is fájna.

—–

Kint fantazmagóriát mond

Fogyatékos nagyság;

És cenzúráz kirekesztve

Emmauszban,

Holdvilágnál;

Veled lennék – hogyha látnál.

—–

A csend az igazak szava;

Emmausz -

Mindig a Haza.

—–

Emmauszban Isten figyel;

Az Igazság

Mindig közel.

—–

Emmauszi kunyhó-falak…

El se férnek a nagy szavak.

—-

Emmausz itt van,

Hallgatag…

Másutt?

Csak anyagi javak.

—–

Míg a világ címkét ragaszt;

Itt bent az Úr

Vizet fakaszt.

—-

Emmauszban,

Éjfél felé;

A csendes többség – Istené

—–

Hetvenedik rész

Mindebből feketén-fehéren az világlik ki, hogy modern világunkban a „művész” fogalma lényegében a hierarchiában elfoglalt státuszt jelent, se többet, se kevesebbet.

Ha a mi közvetlen témánkra akarjuk lefordítani: hivatalosan költőnek az tekintendő, aki a társadalmi hierarchiában a „költő” státuszt az intézményrendszer jóváhagyása mellett betölti.

A méltóságos Végtelen

Egy pillanatba bújt,

S a zsémbes öreg végzet fala

Újra porba hullt.

—–

Füst és korom

Lett a korom;

Éveim eladom;

Itt állok újra – fiatalon -

A boldogságnál nincs

Nagyobb hatalom.

—-

Amíg testemben a világ

Végleg meg nem roppan,

Szeretlek, Kedves!

Évről évre

Mindig

Egyre

Jobban!

Egy “kis nemzet” irodalma nem akkor hoz létre egyetemes érvényű művet, ha buzgón majmolja “nagy nemzetek” irodalmának aktuális divatjelenségeit, hanem csakis akkor, ha mer – önmaga lenni. Akkor járulhatunk igazán hozzá a nagy egészhez, ha “műveljük kertjeinket”, a magunkét.

Szinte minden korban akadnak azonban olyan tollforgató társaink, akik – a kortárs hazai írások koncepció nélküli pocskondiázása mellett – buzgó nyáladzással magasztalják és utánozzák a divatos külföldit, eközben pedig rendkívül széles látókörűnek képzelik magukat.