lnpeters blogja

Ifjúkori lángolásra

Jött: érett varázs,

Tán ritkábban lobban lángra,

De ég

A Parázs.

Ötvenkilencedik rész

A mai részt arra szeretném felhasználni, hogy az eddigi fejtegetéseimre érkező két legkomolyabb ellenvéleményre reagáljak – az egyikre csupán jelzésszerűen, a másikra is vázlatosan, de kissé bővebben.

Azért is meg kell tennem ezt, mert várhatóan a tanulmányomat ellenző vélemények a jövőben is ezekből a gondolatkörökből fognak kikerülni. A két gondolatrendszer egymással (is) szögesen ellentétes, nem is egy dimenzióban mozognak, fogalomrendszereik egymással igen nehezen egyeztethetők.

Régi titkok banális, vad, dőre őre:

Fagy;

A Lét árnyéka;

Pusztulás -

Élőt cserben nem hagy.

Hétköznap, új esztendő,

Az ég: fekete kendő.

—-

Megfagyott a Múlt sara;

Minden csupa zúzmara.

—-

Zsákutca van jobbra-

Balra;

Vagy felkenődünk a falra,

Vagy mint hegyen döglött béka,

Zuhanunk a szakadékba.

Ötvennyolcadik rész

Új már az év,

De a gondok – régiek;

Ne hullajtsanak nyakunkba

Újakat

Az Égiek.

—-

A brit Háborús Kormány igen nehéz helyzetben vette át 1940-ben a birodalom irányítását.

Később Nobel-díjat kapott emlékirataiban a miniszterelnök, Winston Churchill nem titkolja a problémákat, de utólag afféle hősi eposzt farigcsált a háborús helytállásból, amelynek központi hérosza – saját maga.

Churchill ezt is tehetséggel teszi – és mértékkel. Sokkal szabadabb szellemben, mint a legtöbb hasonló körből származó memoáríró. A legtöbb emlékiratírót nem tekintem írónak – Churchillt igen.

Legyen az új esztendő

Sokszorosan áldott;

Tartsa meg jó egészségben

A régi barátot.

—

Ballag a Nap odafent

A ködön át;

Imádom a Feleségem

Mosolyát.

—-

A Karácsony

Integetve

Ötvenhetedik rész

Fentebb megállapítottam, hogy az epika jelenkori népszerű formái igen nagy mértékben vannak kiszolgáltatva tulajdon infrastruktúrájuknak. Szerző és közönsége között valóságos intézményrendszer épült ki, amely nélkülözhetetlen. Az epika ezen infrastruktúra nélkül nem juthat el az Olvasóhoz.

A Karácsony puha paplan;

Felmelegít gondolatban.

—–

Meghitt szoba, meleg bársony,

Kiskarácsony, nagykarácsony.

Szent pillanat,

Maradj velünk soká!

—–

Fenyőillat, gyertyafény,

Varázskörben ülök én.

Amikor eljön, reszketeg a Lélek,

És holtnak képzelt régi csodák élnek.

—-

Szent karácsony…

Ötvenhatodik rész

Egy kis kitérő következik.

A színházról még akad mondandóm. Erre azért van szükség, mert később, amikor a lírában elharapódzó egyes jelenségeket tárgyalom, hivatkozni szeretnék ezek színházi analógiáira (is). Ezen jelenségek egy jelentős része leginkább éppen a színház vonatkozásában érhető tetten.

Szomorú köd pityereg,

Téli este didereg,

Vizes a fa – rosszul ég…

Úgyis eljön majd a vég.

—-

Nagyon megnőtt a bizalmam Lengyel József írásaival szemben, amikor annak idején először olvastam tőle a következőt:

Szürkén lebegnek az est falai.

Elcsitultak a tél rohamai.

——

Vad volt az attak, cudar és kemény,

“A tél iker fia,

Eső és hó szakad.”

——

A vén Tél két vad gyermeke

Ötvenötödik rész