Szeptember legelején
Hűvös lett a reggel,
Madársereg perlekedik
Komor fellegekkel.
—–
Madárfüttyös hajnalok
Immár messze járnak,
Csak gyűrött névjegye maradt
Az őszre a nyárnak.
—–
Hullanak a levelek,
Színesek az árkok,
Visszatérnek a takarók
És a puha álmok.
——
A Jelen ismét mutogat
Dolgos Holnapunkra,
Inge ujját felgyűri a
Hétköznapi munka.
——
Szeptember legelején
A világ esendő;
Ma ült vissza trónusára
Az örök Jövendő.
Az utolsó nyári napon
Felhők függnek égi falon.
—
A Nyár – forró emlék-halom;
Csak az emberség hatalom.
—–
Újabb nyarak, újabb telek,
Lét az Idővel enyeleg.
—–
Az utolsó nyári napon
Árnyék suhan az ablakon.
—-
Ha akarjuk, a Múlt – erő;
Belőle épül a Jövő.
—-
Vagy kapaszkodni és félni;
Vagy elengedni, és – élni.
—-
Nyár-szikrát dajkál fenn az ég;
Az Élet szép felelősség.
—–
Az utolsó nyári napon
Sorsom fejét simogatom.
——
Most ugranék a történetben, drága Jane.
Ettől kezdve a török Magyarország nyugati részébe vonult, mi meg hol a nyomába szegődtünk, hol hátráltunk előle. Már nemzetközi hadsereg voltunk, velünk a bádeni őrgróf, a württembergi herceg, és ki tudja, hány európai előkelőség – meg egy erős francia alakulat. Együtt szégyelltük magunkat a visszavonulás miatt.
A török fékevesztetten pusztított, naponta láttuk az égő magyar települések lángját. Komor, rossz hangulatban meneteltünk hátrafelé. Egészen a Rába folyóig.
Kilencvenegyedik rész
Annak idején Simonyi Imre sommásan azt mondta az éppen akkor zajló rendszerváltásra, hogy az csak gengszterváltás. Mindenki óvott a rendszerváltással kapcsolatos illúzióktól. A néhai költő világéletében a hatalom üldözöttje volt, gyanús személy, és nem tetszett neki, amit rendszerváltás címszó alatt látott. Azt gondolom, Simonyi fején találta a szöget, a gengszterváltás kifejezés jól jellemzi azt, ami történt.
Nyárutó – szomorú tánc,
Esti eső-rumba,
Vonul már az idei Nyár
Idő-múzeumba.
——
Míg élt, izzó trónja volt
A kánikulának,
Holtan marad mindörökre
Emlék-múmiának.
——
Eső mossa végleg el,
Hull a könny a sárra,
Visszaveszi birodalmát
A hajnali pára.
—–
Nyárutó – szomorú tánc,
Megtelik az árok,
Bánatos földön kopognak
A realitások.
—–
Szikrázó idő-ekék
Hosszú nyomot vágnak,
Emléket állítanak a
Szólásszabadságnak.
—–
XIV. RÉSZ
Miért van fegyver Maglianinál? Elsőre ezen még csak fel sem akadunk, de minél tovább vizsgáljuk, annál problematikusabbnak tűnik.
Bethlen itt is remekelt. Egy árva szóval sem említi itt a töltött fegyvert, sőt látszólag egyáltalán nem említi. Csak sokkal később, Magliani meséjében bukkan fel a fegyver:
„hát Póka egy horgas fán, az úr arccal a földön, s a kan a hátán; õ hozzálõ, elfut a disznó,”
Jelenünk, a vén kujon
Mint egy spicces sátán,
Állandóan fordítva ül
Paripája hátán.
—–
Csavarodnak az utak,
Csapdák sokasodnak,
Hull a forgácsuk a fából
Faragott okoknak.
—–
Csikorog a média,
Mint borotvapenge,
Kiderül, hogy az erőset
Üldözi – a gyenge.
—-
Jelenünk, a vén kujon,
Mint ki sokat látott,
Puszipajtásként kezel sok
Ordas hazugságot.
——
Úgy tesz, mintha elhinné, hogy
Kapanyéllel lőnek,
Becsülete van előtte
Perzsa anekdota. Sajátos gondolkodás, nagyon érdekes dilemma…
——
Tatárok törtek be az országba, a város lakói rettegve húzódtak a falak mögé, de egy királyi sereg megmentette őket, és elkergette a támadókat. A királyi had parancsnoka egy messze földön híres vitéz volt, harc közben ellenséges nyíl találta a vállát, de ennek akkor nem tulajdonított jelentőséget.
Amikor az orvos meglátta, elszomorodott.
Papucsokon,
Ripacsokon,
Minden okon, minden fokon
Isten mosolyog.
—-
A vagyonon,
A díjakon,
Uborkafa lépcsőfokon,
Szent protekción;
Isten csak mosolyog.
—-
Álszentek helyette fújnak,
Vélt palástja mögé bújnak;
Isten?
Mosolyog.
—–
Van, aki kisajátítja,
Olyan is, aki tagadja;
Isten?
Mosolyog.
—–
Lét örvényén,
Élet mélyén
Lidércfények éjszakáján
Igazság vékony sugara
Addig hunyorog;
Amíg bennünk és felettünk
Zrínyi-Újvár felé vonultunk vissza. A török portyázók többször is megpróbáltak rajtunk ütni, de a huszárok mindig megoltalmaztak bennünket. Előfordult, hogy tőlünk legfeljebb százlépésnyire hullámzott a harc. Óvatosságból néhány könnyebb löveget megtöltettem, azok mellett égő kanóccal meneteltek a tüzérek.
Kilencvenedik rész
Szerelem nélkül a szexualitás puszta biológiai funkció, voltaképpen éppen a szerelem az, ami a szexualitást humanizálja, az emberi méltóság szintjére emeli. Talán a legjobb szó: megszenteli. Szerelem nélkül a szexualitás, az állatok szintjén – vagy még az alatt – marad.
Szedelődzködik a Nyár,
Félig kint a lába,
Élményeket, gyümölcsöket
Gyűjt a puttonyába.
—–
Súlyosbodik a Jelen,
Szél-közönyök várnak;
Megint a szemünk láttára
Lesz vége a Nyárnak.
—–
Realista szeptember
Nyár sarkába hágott,
Bús közönyt cipel az ősz, meg
Rideg valóságot.
——
Szedelődzködik a Nyár,
Vigyorog a sátán,
Az Élet újabb ciklusa
Száll az Idő hátán.
—-
Véget ér a nagy meleg,
Harmat kacarászik,
A hűvös éj zavartalan
Egy pillanatra álljunk meg itt, rögzítsük a helyzetet. Ez az utolsó pillanat, amikor Zrínyi Miklóst a bizalmasai még élve és egészségesen látják.
Zrínyi, Bethlen és Zichy a hintó mellett állnak, beszélgetnek. Vitnyédi és Guzics valamivel arrébb.
A kocsik kint állnak, már indulásra készülnek. Bethlennél konkrétan egy hintó szerepel, talán a fiatal Zichy és a többiek lovon mentek ki a vadászatra.
„Vitnyédi az elsõ, én a hátulsó ülésben bal s õ jobbfelõl ültünk csak hárman”
Pőrén izzadnak az Egek;
A piros alsó pityereg.
——
Durchmarsot adóhivatal
Mond fent,
Lenn áll a ravatal.
—-
Sárgul minden régi cetli;
Bemondva a piros betli.
—
Álmodozik a vén halál,
Egykori ász szénát kaszál.
—-
Passz piros! A gond megy vele;
Sohasem lehet fekete.
—-
Távol multi-redurchmarsok
Buta reklámdala harsog.
—-
Bedobtam, többé ne vedd ki;
Jöhet már a piros betli.
—-
Rossz jövő nem épít házat,
Sose játszik negyven-százat.
A hülyeség hatalmas úr;
A fejlődésnek utat – túr.
——
Nem érdeklik tőke-fagyok,
Globál-mennyországról gagyog.
—-
EU-bölcsesség rikoltja:
A szomjat a víz nem oltja.
—-
Ha újabb bankszámla sikolt,
Holnaptól majd tüzet sem olt.
—–
A hülyeség utat mutat,
Mindig van elég szavazat.
—-
Tőke-isten fennen lebeg,
Nincsenek agyak – csak zsebek.
—-
Van mindenre, ha gyalázat -
Liberális magyarázat.
—-
Mindenki bölcs, aki dőre,
Áll a világ fejtetőre.
Folytatom elölről. Íme, Davis beszámolója Kanizsa ostromáról:
“Hamarosan kézhez kaptam a már korábban kilátásba helyezett kapitányi kinevezést, valamint némi pénzjutalmat, gondolhatod, drága Jane, hogy mennyire örültem neki. Most már volt a kezemben egy csinos összeg, a javát tüstént letétbe helyeztem egy bankháznál, magam pedig igyekeztem hasznomra fordítani az eseménytelen téli napokat.
Nyolcvankilencedik rész
A szerelmet sokkal nehezebb definiálni, mint a lírát, de tanulmányomnak ezen a pontján mégis meg kell kísérelnem, hogy legalább valamiféle hozzávetőleges meghatározást adjak róla.
A szerelem az emberiség kialakulását, fejlődését, boldogságát, létének, életének célját és értemét biztosító érzelmi keret.
Csikorog a Történelem,
Rossz, kenetlen a kerék,
Csupán hivatalból lett több,
Pedig abból volt elég.
—-
Kolosszusnak látszik, ami
Súlyra legfeljebb pehely;
Hol lesz ebből fellendülés?
Hol lesz ebből munkahely?
—–
Áll bőszen egymással szemben
Két csúf homokszikla tömb,
A másik ezt ócsárolja,
De szikrával se különb.
—–
Csikorog a Történelem,
Mint valami kárhozat;
Az a kérdés: profit kell, vagy
Alázatos áldozat.
—–
Öltöny-piac-bürokraták
Bethlen Miklós tehát nem írta azt, hogy Paka az erdőből érkezett – mert hogy nem is érkezhetett onnan. Ha még ott lett volna, már keresnék a társai. Ez nem tréfa, a hiányzó vadász bajban lehet, fára menekülhetett, vagy éppen tragédia érhette.
Ha pedig Paka nem jöhetett az erdőből, a vadkan mítosza magától összeomlik – de összeomlik az bárhol, hiszen ezer sebből vérzik. Mint a kártyavár, ahol megbökjük, ott csuklik össze.
Bethlen leírása tele van efféle finomságokkal. Számos dolgot úgy közöl, hogy nem írja az ellenkezőjét.
Hát meddig még tovább,
Hát merre még, Uram?
Ötven felett a vén Idő
Suhan,
A Jövő kamaszlányként andalog,
S kikacagnak
Az ifjú hajnalok.
—–
Hát meddig még tovább,
Mivégre még,
Uram?
—-
Hát meddig még tovább,
Hát meddig még, Uram?
Végül az égbolt úgyis
Rám zuhan,
Marad a szürke, tompa színezüst,
És az Idő eloszlik,
Mint a füst.
—–
Hát meddig még, Uram,
S legfőképpen:
Hová?
—
Kapzsiságé lett világod,
Uram;