lnpeters blogja

XXII. Rész

Paka és Magliani a földön fekvő, erősen vérző, haldokló Zrínyi mellett. Mindketten nyakig véresek…

A gyilkosságot már bevégezték, Zrínyi valószínűleg menthetetlen. Ebben a pillanatban azonban még mindig lebukhatnak. Magliani haladéktalanul visszaküldi az érkezők közül a veszélyesebbiket, az ifjabb Guzicsot.

Guzics talán csak egy pillantást vethetett Zrínyire, és azonnal látta, hogy nagy baj van. Magliani talán csak ennyit mondott neki:

„- Baj van! Szólj a többieknek!”

Guzics már száguld is vissza, lóhalálában.

Októberi horizont

Bújik el a ködbe;

Megvan még, ha nem is látjuk,

A távlat,

Örökre.

—–

Zörög, barnul a levél,

Recsegnek a léptek;

Azok ültették a fákat,

Akik hajdan éltek.

——-

Október perlekedik,

Köd lapul a hegyre,

Hiteket és reményeket

Eső veri egyre.

——-

Októberi horizont,

Halvány, messzi, kényes,

A kiverekedett jövő

Tompa, mégis fényes.

—–

Októberi ég alatt

Múlt parazsa éget;

Holtak által szent jövőre

Kötelez az Élet.

Múló év őszi szeszélye

Adogat

Latyakos vagy

Verőfényes

Napokat.

—–

Kiderül az ég,

Utána

Beborul;

Járja útját a vén Idő

Konokul.

—-

Múló Lét makacs szeszélye

Egyedül

Tart ki,

Amíg a jövő

Fel nem derül.

—-

Múló év őszi szeszélye

Hajlamos

Építeni ott,

Ahol a Múlt

Romos.

——-

Nosztalgiát

Nevelget

Az őszi köd;

Gyere, emlék,

Megfogom az üstököd.

—–

Múló Lét makacs szeszélye

Kilencvennyolcadik rész

Az igazi, valóban kibékíthetetlen ellentét az erkölcsi világrend elfogadása és elutasítása közt feszül. Itt nem lehetséges kompromisszum.

Most természetesen ennek elsősorban nem a gazdasági vagy politikai vetülete érdekel, de a különböző dimenziók olyan mértékben fonódtak össze, hogy nehéz lesz ezeket megkerülni.

A legérdekesebb és a számunkra egyik legfontosabb antinómia globális és lokális szembenállása.

Nehéz, lompos bánat-cseppek

Csobbanva zörögnek,

Homályba zárt régi múltak

Jövőt könyörögnek.

——-

Hull az eső,

Egyre hull,

Zakatol a felhő,

Mihelyt a jelenbe lép,

A jövő is felnő.

—-

Püffedt, ólmos, nehéz ködök

Csendesen zörögnek,

Múltban született remények

Fázva ücsörögnek.

——

Hull  az  eső,

Egyre hull,

Megpuhul a kéreg;

Propaganda-hangzavarban

Némul el a lényeg.

—–

Öltögeti a jelen is

A rossz ködgubákat,

XXI. rész

Zrínyi úgy ment-e vadászni 1664. november 18-án, mintha háborúba menne?

Erre a kérdésre Bethlen Miklós ilyen választ ad:

„Õ maga levetvén a nagy bõ csizmát, melyeket a telekes bocskorra is felvonhatott”

A bő csizma illik a hadi ruházathoz, a telkes bocskor talán kevésbé. Arról azonban, hogy a hadjáratok során Zrínyi hogyan öltözködött, több korabeli metszet is van. Vegyük ezeket szemügyre.

Lássuk az elsőt:

http://www.cultiris.com/kepek/adatlap/13451

Drága Feleségem,

Nekem vagy teremtve…

Vagyok-e én olyan jó férj,

Amilyen asszony Te?

——

Őszi alkonyatok

Bölcsessége véli:

Amíg Te megmaradsz nekem,

Mindig jó lesz élni.

——-

Régi, hosszú évek

Kovácsoltak össze;

Egy napon beléptél hozzám,

S Veled a Szerencse.

—–

Isten szeme rajtunk,

Áldás földön-égen;

Csendesek az őszi napok,

Drága Feleségem.

Verőfényes októberben

Szombat délután

Megpihen a fürge szellő

A vén körtefán.

—–

Bár a reggel csikorgóan

Őszi, reszketeg,

Zöldellnek az udvaron a

Nyári díszletek.

—–

Verőfényes októberben

Messze még a tél,

Örülhet az ember lelke,

Midőn hazatér.

—–

Szombati mosolymámorban

Szép a délelőtt;

Napsugarak hada áll őrt

A jelen fölött.

——

Verőfényes októberben

Könnyed a derű,

Még akkor is, ha odakint

Minden keserű.

——

Kilencvenhetedik rész

A szükségszerűség elve az életnek egyfajta fordított, természetellenes szemléletéből adódik. A szükségszerűség – halálközpontú világnézet.

Nehogy azt gondoljuk róla, hogy a szükségszerűség elve különösebben „modern” volna, vagy azt, hogy bármiféle „fejlődés” hozhatta létre. Ez csak a látszat, a kanonizált látszat, a kánon által ránk kényszeríteni akart világlátás. Ha az életet a halál oldaláról próbáljuk értelmezni, „szükségszerűen” jutunk el a szükségszerűség gondolatához.

Ötven felett minden Élet

Októberbe fordul,

Jövő-hitek csendesednek,

S halál gyomra kordul.

——-

Sajognak az eresztékek

Odafent az égen,

Nem oly virgonc már a vén Nap,

Mint valaha régen.

—–

Viszont talán ezerszer is

Több és jobb a munka,

Ötven felett a lustaság

Nem üt a hasunkra.

—-

Az örök Szerelem tüze

Eljut minden szóba,

Ötven felett kéken vált át

Más dimenzióba.

—-

Vénülve baktat az Idő,

Térde felcsikordul,

Ötven felett minden Élet

XX. Rész

 Ez is kiderül Magliani meséjéből. Illetve „Zrínyi utolsó szavaiból”.

Nézzük meg közelebbről:

„Rútul bánék vélem a disznó, de ihol egy fa (melyet csatákon is magával hordozott) sebtében állítsátok meg a sebnek vérét véle, az arra igen jó.”

Fentebb említettem, hogy eredetileg Magliani talán úgy tervezte, hogy Zrínyi utolsó szavai csupán a vadkanról fognak szólni, ahogy ennek a hosszú replikának az első tagmondata. Tehát így:

„„Rútul bánék vélem a disznó”

Megszállt a vén nátha-sátán,

Úszom a nyűgösség hátán.

—–

Hétköznapi magán-pokol,

Az egész világ fuldokol.

—-

Torokfájós, nyamvadt reggel,

Felhő küzd sötét egekkel.

——-

Kopnak a zsebkendő-bércek,

Köhög a Hold, a köd félszeg.

——–

Egy csökött elméjű fazon.

Pöröl velem fent a buszon.

—-

Talán erőszakos vagyok,

S ahol kell,

Az is maradok.

——

A torz, nyálkás fejű nátha

Rücskös szája folyton tátva.

—–

Hűvös-napos őszi kétség,

Idén az Ősz korán vénül,

A hajnal fagyosra kékül,

Reszketnek a fellegek,

Portyára les a hideg.

——–

Ősz fáján sok munka terem,

Káosz van, meg késedelem,

Sok adminisztráció,

Szinte semmi ráció.

—–

Zord, lassú, tohonya napok,

Őszi sejtelem gomolyog,

Gyürkőzünk a hegyre fel,

S a szobor nem énekel.

——

Idén az Ősz korán vénül,

A Nyár mindig hamar évül,

Nem marad utána más,

Jéghideg realitás.

—–

Dermedt őszi tapasztalat

Fürkészi a hideg falat;

Az természetes volt, hogy az elkészült aknafolyosók esetében a gyújtózsinórok sem maradhatnak szabadon. De hogyan léptetjük őket ki onnan?

Kilencvenhatodik rész

Az erkölcsi világrend őrének ugyan Istent tekintjük, de semmiképpen sem a régi vallási elképzelések személyes Istenét, aki felhőtrónon szemléli a világot angyalok és szentek közepette – mint azt a középkori népies vallásosság vélte – hanem a bennünk lakozó isteni elv megszemélyesítőjét, aki isteni mivoltától függetlenül – sőt talán éppen attól vezettetve – elválaszthatatlan részét képezi az emberi lényegnek. Az ember nem isten, de hordozója az isteni princípiumnak, ha akarja, ha nem.

Körülvesz áldott percekkel,

Követ fényes tekintettel.

—–

Perc-mosollyal hozzám simul,

Oltalmaz láthatatlanul.

——-

Létből boldogságot fakaszt,

Életben, reményben maraszt.

——-

Kutyusaim üdvözlete,

Otthonom finom melege,

Feleségem tekintete…

—-

Isten a Jelenben

Éltet;

A jelenben

Ragaszkodik hozzánk

Az Élet.

XIX. RÉSZ

Hogy a frissen érkezők a színpadias látvány helyen mit pillantottak meg, az Magliani meséjéből közvetlenül nem derül ki, de összerakhatjuk.

Még egyszer a színpadi szituáció:

„hát Póka egy horgas fán, az úr arccal a földön, s a kan a hátán; õ hozzálõ, elfut a disznó”

A következő mondatban Magliani a dezinformáció nagyon is modernnek tűnő változatával él: megenged magának egy hatalmas csúsztatást:

„érkezik Guzics és Angelo.”

Koromszínű fellegek

Borítják az egeket;

Tán nem halljuk,

Ha Isten szól,

S ezért nincsen

Felelet.

—–

Fellegszínű őszi nap,

Kárognak a madarak;

Holt-volt Nyárnak

A vén Idő

Sír-obeliszket

Farag.

—–

Koromszínű fellegek

Szállták meg az egeket;

Kapzsi jelen

Pénzre tátott

Világ-jövőt

Emleget.

—–

Hallgatag felhő-sorok,

Távolban köd vigyorog;

Globalizált

Rossz hatalmak

Öltönyös gyomra

Korog.

——-

Csendes őszi Lét pereg,

Benne őszi emberek;

Barátságos verőfényben

Múlt Jelennel

Enyeleg.

—-

Szeptemberi avaron

Sétálgat a nyugalom;

Csendes őszi hétvégémen

Bach zenéjét

Hallgatom.

——-

Csendes őszi délután

A felleg pihen talán,

Minden reggel kopogtatunk

Az Időnek

Ajtaján.

A magyarok és horvátok felháborodtak a vasvári békekötésen. Egyetértek velük, magam is arcpirítónak, kétszínű, gyáva és erkölcstelen lépésnek tartom, erről már annak idején Hohenlohe altábornaggyal is beszélgettünk. Az pedig, hogy ehhez a nevetséges békéhez megszerezték a császár megerősítését is, csak Lipótnak a trónra való alkalmatlanságát bizonyítja. Amúgy is papnak nevelték a rendkívül csúf, csenevész, hitvány és féltékeny természetű uralkodót, most pedig különféle tehetségtelen csoportok koronás bábfigurája lett.