lnpeters blogja

Százkilencedik rész

 Láttuk, hogy az emberiség csak igen nehezen tudja megfogalmazni, mit is jelent az emberi fejlődés.

Újév a régi hazában,

Fogadkozások, hitek,

XXXII. Rész 

Folytassuk, nézzük tovább Magliani meséjét:

„amíg õk a lovakat kötözték” 

Isten adjon minden jót,

Ehetőt és ihatót,

Száznyolcadik rész

Költészet és nyelv szorosan egybetartozik, kapcsolatuk pontos jellege egyelőre nem tisztázott. Talán soha pontosan nem is állapítható meg, hiszen az ember történelmi fejlődése folyamán a kapcsolat egyre bővül, állandóan új és még újabb funkciókat kap. Nincs olyan definíció, amely képes lenne ezt az időbeli bővülést kellőképpen akceptálni. Nem is beszélve arról, hogy akadnak súlyos filozófiai kérdések is, amelyekre ebben a pillanatban talán nem is lehet válaszolni.

Szent karácsony első napján

Az ég szürke csónak,

Szent Karácsony szelíd fénye

Lelkeink felett lebeg;

A világon

Mindannyian

Lehetünk

Jobb emberek.

—–

Fényes kicsi fenyőfáját

Ülje körül a család,

Boldogságban töltsék el

A szép,

Sejtelmes éjszakát.

—–

 Betlehemi istállóban

Kis jászolban: kisgyerek;

Még van Élet,

Mind lehetünk

Még sokkal jobb

Emberek.

—–

Csillagszórók fényszikrája

Hozzon kedvet,

Örömet,

Isten adjon Mindenkinek

Szebb,

Boldogabb

Életet!

Százhetedik rész

A fentebb mondottak mind csak a költő önmagával szembeni felelősségét taglalják. Ez még azonban közel sem minden.

A költő felelőssége a közönségével szemben

A költő felelősségének különböző dimenziói közt igen sok az átfedés, ezek állandóan egymásba játszanak, mereven elkülöníteni őket sohasem lehet. A közönséggel szembeni felelősség igen sok ponton azonos a költő önmagával szembeni felelősségével; csupán a nézőpont más.

Didereg az éjszaka,

Reszket a köd rajta,

Csengő-bongó ádvent szavát

Talán meg se hallja.

——

Recseg a fagy szólama,

Pökhendi szél fújja,

Kékre fagyott a hidegben

Vén december ujja.

—–

Fent a horizont mögött

Karácsony szikrázik,

Valahol talán a kisded

Jövő kacarászik.

—-

Didereg az éjszaka,

Remegnek a fények,

Szobában bújnak össze a

Fáradt szenvedélyek.

—-

Lomha sötét fellegek

Sejtelmet sodornak;

Új életről ábrándoznak

XXX. Rész

Nem is akármilyeneket:

„ egy balfelõl, a fülén felül, a feje csontján ment csak el a kannak agyara, a homloka felé szakasztotta rútul a feje bõrit; más ugyan a bal fülén alól az orcáján, a szeme felé, rút szakasztás; de e kettõ semmi,”

Miért volt szükség erre az undorító szadizmusra, miért kínozta meg a halottat Magliani?

Ballag a tél,

Suttog a szél;

Emléke kristálytiszta,

Hangja – árva;

Vajon mikor lesz

Rehabilitálva?

—–

Az idő minden gonoszságot átír;

Hullámverésében nyugszik

A mártír.

—–

Volt Istene,

Hite,

Meg igaza;

S az amputált Haza

Nem ápol,

S nem takar….

—–

Szlovák népét és magyar nemzetét

Szerette tisztán,

Mindenekfelett,

S területrabló, rossz önismeret

Féli halálában is

A nevét.

—–

A tisztesség,

S az álom – nem magányos;

Százhatodik rész

A státuszköltő nagyjából olyan viszonyban van a valódi lírával, mint a békebeli hadvezér a győzelemmel.

Fázik a fáradt éjszaka,

Didereg az égbolt,

Lassan minden ködbe borul,

Ami régen szép volt.

—-

Makrancos a vén december,

Bánat hull a jégre,

Egyszer minden létezőnek

Fagyos lesz a vége.

—-

Packázik az élettelen,

Vidul az enyészet,

Friss múltban mosódik össze

Minden apró részlet.

—-

Fennen kárognak a varjak,

Csattognak a szárnyak,

Bürokrata infarktusok

Jelenésre várnak.

—-

Fázik a fáradt éjszaka,

Idő-honát félti,

Elfárad a lelki derű,

XXIX Rész

A vadkan meséjét a gyilkosok találták ki jó előre. Az sem kizárható, hogy a megbízatásuk eleve arra szólt, úgy öljék meg Zrínyi Miklóst, hogy a horvát bán halála vadkantámadásnak tűnjön. Józanul számba véve a lehetőségeket megállapíthatták, ez az egyetlen mód arra, hogy Zrínyi halálában ne lehessen azonnal a bécsi körök kezét felfedezni.

Nehéz évnek

Hosszú vége,

Megbékélés,

Öröm kéne.

—–

A türelem tű fokán is átment;

Simogasd meg a lelkünket,

Ádvent.

—–

Rövidülnek a nappalok,

Kósza reménység andalog.

—

Apad a bűn, fogy a vétek,

Gyülekeznek már a fények.

—–

Idő hepehupás útján

Fürge öröm előttünk jár.

—-

Csendes öröm lelket ment,

Ádvent új reményt teremt.

—-

A világban él a Rend;

Ádvent -

Ahogy fent – úgy lent.

—-

Lelkünk fényesebben ragyog,

Dőltömre vártok,

Még állok.

—–

Még megvagyok,

Csak lövöldözzetek,

S mint meggymagok a pince oldaláról,

Lepattannak egykedvű falaimról

Lövedékeitek.

——

Álarcotok lehet szép, megnyerő,

Nem vagytok más,

Csak

Buta túlerő.

—–

Miattam

Nyugtotok sosem lehet;

Kezdelek sajnálni

Benneteket.

—–

Főhet fejetek miattam,

Bajt hozhatok rátok,

Hogyha szét nem lőtök,

Egyszer

Úgyis

Visszavágok.

—–