lnpeters blogja

Messzi, szürke rengeteg,

Vén, nehézkes fellegek.

—-

Fenn az ég szürke kova,

A késő ősz tétova.

——-

Sejtelmes árnyék-bozont

A távoli horizont.

—-

Messzi, szürke rengeteg,

Ott az idő sem pereg.

—–

Pajkos fergeteg-gyerek

Lesi-várja a telet.

—-

A Jelen lusta melák;

Lombjukat vesztik a fák.

—-

Messzi szürke rengeteg

Rossz jövővel fenyeget.

—–

Jövőnk tán pénz-mocsarak

Híg posványába ragad.

—-

Minden kopott pillanat

Öreg őszi napsugár,

Hőség-glédába nem áll.

——

Hűvös marad a világ,

Nyirkosak a  pocsolyák.

——-

Nehéz lábon áll az Ősz,

Karja zsibbadt, feje bősz.

—–

Öreg őszi napsugár

Csendes szél-mankóval jár.

—–

Reggelente sír a dér,

Fagy-alamizsnát remél.

——

Dülöngélnek rossz hitek,

Cseperedik a hideg.

———

Öreg őszi napsugár;

Szép emlék marad a Nyár.

—–

Jeget hoznak rút ködök,

De csak az Élet örök.

—–

Fonnyad hazugságözön ,

Százkettedik rész

A lírai érték mindig egyedi, és mindig megismételhetetlen. A maga módján mindig közösséget teremt, közösséget egyesít, mélyen bennünk élő tartalmakat önt szavakba, visszhangot kelt bennünk, és mindig felvillantja előttünk egy pillanatra a bennünk rejtőző végtelent, az isteni szikrát. A lírai érték talapzata az erkölcs, kisugárzása a szépség, de nem valamely elvont filozófiai, hanem a konkrétságában is megfoghatatlan, de mindannyiunk számára érzelmileg átélhető szépség. A líra a szépséget nem alkalmazza, vagy utánozza, hanem teremti.

Barátságos őszi estén,

Hosszú nap után,

Elcsitul a nosztalgia

A vén körtefán.

——

Éj terül a novemberre,

Mint egy nagykabát,

A Hold is magára húzza

Felhőpaplanát.

—–

Emlék-csillagfények égnek

Távol korokon,

A vén Idő körülvesz, mint

Rozzant hegyorom.

—-

Hever a Göncölszekér, mint

Régi, rossz kanál,

Nemlét-nyugalommal házal

Kint a vén halál.

—-

A Meghitt fájdalmon mereng

Az új homlokredő,

Békét köt a fantázia,

Meg a múló idő.

XXV. rész

A vasvári béke megkötése után – vagy még a béke napjaiban – az érdekelteknek számba kellett venniük, kik azok, akik a vasvári béke megvalósulását a gyakorlatban akadályozhatják. Ezek közül pedig Zrínyi Miklós állt az első helyen.

Itt most újra megállnék egy pillanatra. Ma már el sem tudjuk képzelni, milyen roppant fontossági és minőségi különbség volt Zrínyi tervei és az őt meggyilkoló hitvány haszonleső banda szándékai között. Akármire törekedtek utóbbiak, talán elérték, talán nem, mindenképpen mérhetetlen kárt okoztak.

Ezer hulló falevél

Ezer magyar szubkultúra

Ezer felé

Mendegél.

—-

Ezer hulló falevél,

Mindent szertehord a szél.

——

Az éter káromkodással,

Halandzsával van tele;

Örök vita folyik arról,

Sötét-e

A fekete.

—-

Ezer hulló falevél

Télről és fagyról regél.

——

Régi fáról

Késő ősszel

Szertehullik a levél;

Ezer magyar szubkultúra

Száraz kenyérhéjon él.

——-

Ezer hulló falevél,

Háborút üzen a Tél.

——-

Hull,

Hull,

Egyre hull,

Lassan mind lehull;

Repedezik,

Töredezik,

Barnul,

Pirosul.

—-

A késő Ősz fogyni kezdett,

S gyűlik

Odaát,

De amíg van, élvezheti

A Nap sugarát.

—–

Hull,

Hull,

Mind lehull,

Vénül a világ,

Fehér tél jön,

Amikor mind

Kopaszak a fák.

—–

Morcos zsoldos a vén  Idő,

Folyton menetel;

Tél tátott alagútjában

Sokan tűnnek el.

—-

Hull,

Hull,

Egyre hull,

Százegyedik rész

A költői attitűd alapja a személyes felelősség. Ez voltaképpen három, egymástól elszakíthatatlan dimenzióban érvényesül egyszerre. Ebből fakad tartalomnak, formának és erkölcsi igazságnak a lírában megvalósuló szétválaszthatatlansága, amely itt minden más műnemnél szigorúbban érvényesülő alapkövetelmény. Ha a három közül bármelyik hiányzik, lírai értékről nem beszélhetünk.

A személyes érzelmi hitel dimenziója.

XXIV. Rész

 Vissza kell kanyarodnom a vasvári békéhez. Meg a konstantinápolyi osztrák követ személyéhez.

A korral foglalkozó történészek írásaiban nyomát sem leltem annak, hogy valaki komolyan elgondolkodott volna azon, ki, mikor, miféle módon adott megbízást a szentgotthárdi csata után a nagyvezír táborában elvileg fogolyként tartózkodó Renigernek arra, hogy uralkodója nevében békét kössön a törökkel.

Mert hogy ez egy roppant különös békekötés volt.

Ezüstszárnyú vén november,

Falevelet sepreget,

Menetelő felhőrajok

Borítják el az eget.

—–

Repedezik az ősrégi,

Sokat látott Lét-porond,

Éltet minket napról napra,

S megújul a régi Gond.

——-

Megőszült vén esztendőben

Kondul az idő-verem,

Öregedő világunkban

Száz ifjú álom terem.

——

Ezüstszárnyú vén november

Zsörtölődik nagyokat,

Fagy-végzetet, kora telet

Öregesen halogat.

—–

Kemény, őszi munkakedvben

Élet ritmusa kopog;

Századik rész

A jó vers alapja a költő személyes részvétele, hitele. Nincs alibi vers, nincs jó költemény a költő személyes részvétele nélkül.

Természetesen lehet szerepverset írni; amikor a versbe n megszólaló lírai Én hangsúlyosan nem azonos a költővel. A vers alkotója ilyenkor voltaképpen álarcot ölt. A magyar líra számos fontos alkotása ilyen, egyebek között Kölcsey Himnusza is. A költő olyan szerepbe lép, amelytől magánszemélyként különbözik. Ettől szerepvers.

Nagyon hosszú már a poszt;

A piros ász, oszt – nem oszt.

—–

Mindegy már, mit is keresek;

Alsók, felsők, kilencesek.

——

Univerzális riposzt:

A piros ász oszt – nem oszt.

——-

Totál globál multikulti;

Harminchat lapos tök ulti.

—-

Hamis szabadság kifoszt,

A piros ász oszt – nem oszt.

—–

Teljes sorú végső betli;

Kiterítem, ezt fizesd ki.

——-

Nyugalom az élet álma;

A Hídon túl nincsen számla.

——-

Szívós, konok léti poszt;

XXIII. RÉSZ

Az eddigiekből már kiderül, hogy legalább két tettessel kell számolnunk, Pakával és Maglianival. Természetesen az sem lehetetlen, hogy más cinkosok is voltak, de a rendelkezésre álló adatokból ez nem derülhet ki.

Nem hiszem, hogy Pakán kívül bárki más is részt vett volna Zrínyi csáktornyai emberei közül az uruk meggyilkolásában. Nem lehetetlen, hogy akadt volna még más gazember is, de túlságosan veszedelmes egy gyilkosságba túl sok szereplőt bevonni.

Foszladozó őszi lombok,

Fogjátok a kezemet,

Őszi szél csendben nevet;

Ismerős hazai gondok,

Foszladozó őszi lombok.

——

Szomorkás őszi remények,

Tévúton jár a világ,

Susognak az őszi fák,

Isten helyén anyag-féreg,

Szomorkás őszi remények.

——-

Hamvas  fátylú őszi ködök,

Dőzsöl kánon-Döbrögi,

A múltakat röhögi,

Ős butaság lánca csörög,

Hamvas fátylú őszi ködök.

—–

Foszladozó őszi lombok,

Mindig újra jön a tél,

Minden élet véget ér,

Susognak az őszi lombok,

Lassan lehull a levél,

Életútján minden ember

Maga módján mendegél.

—–

Vénül az őszi verőfény,

Néha feltámad a szél,

Az örök ősz öröklétről,

Örök emberről regél.

——-

Magyar őszünk keveset szól,

Szinte sohasem nevet;

Látott már magyar elmúlást

Magyar földön eleget.

—–

Susognak az őszi lombok,

Rövidülnek a napok;

Ember vagyok, apa vagyok,

Férj vagyok, magyar vagyok…

Bő két hete Bán Mórt (polgári nevén Jánost) interjúvoltam a gyulai Mogyoróssy Könyvtár dísztermében.

(Hogy miért Mór? Talán Jókai inspirálta Jánost? Esetleg az első ismert magyarországi író, a néhai Maurus pécsi püspök?

Az előre kigondolt kérdések közt ez is szerepelt, de nem tettem fel, mert félrevitte volna a diskurzust.)

Hosszan beszélgettünk, talán kissé túl hosszan is. A közönség zöme azonban bírta, az érdeklődés nem lanyhult.

Kilencvenkilencedik rész

A fentiekben többször elmondtam már, hogy a líra a személyes nyilvánosság művészete, tárgya pedig a nyilvános személyesség. Ebből adódóan a líra kiindulópontja mindig konkrét és személyes, de ez a konkrétság és személyesség a közösség irányába mozdul, arrafelé alakít ki „szabad vegyértéket”.

Lyukas zászlók, meg rongyos ballonok,

Az Idő gyomra korog;

S a történelemmé vált Múlt

Már nem háborog.

—-

A történelmünk súlyos hegyvidék,

Méltóságteljes,

Tiszteletre méltó

Csúcsok tömkelege,

Messze magasban Hitünk fellege,

S a Magyarok Istene

Ott van vele.

——-

Történelmünk

Sziklás,

Meredek  csúcsban

végződik

Kurtán,

S ormán

Magunk vagyunk

A Vulkán.

——

Lyukas zászlók meg rongyos ballonok….

Az Idő felénk támolyog,