Isten jön az éjszakában,
Bakacsin időruhában.
Szederjessé válik a vér,
Idő partján szürkül a dér.
Tiszta Hitek fogyatkoznak,
Profán dogmák sokasodnak,
S degenerált lelkiségek
Önfelszámolásra térnek.
Közeleg a ciklus vége,
Könnypatak omlik az égre.
Régesrégi teremtések
Sorát fedi időkéreg.
Az Ember önmaga foglya?
Előreléphet valaha?
Ciklus végi köd-utakon
Járkál Isten - hallgatagon.
Séta közben felszedeget
Poshadt germán kultúrfölény
Már a végét járja,
Doktrínáiba zárkózva
A végzetét várja.
Nem kell újabb vízözönnek
Jönni a világra,
Elég hozzá a vezetők
Privát butasága.
Bigott oroszellenesség;
Európa kába -
Saját magát zárja szoros
Harci kalitkába.
Vízözön jön?
Vagy valami
Egészen új Élet?
Poshadt germán kultúrfölény
Csúfosan ér véget.
Kiszáradt jövő-partokon
Minden feledés monoton.
Összeszűkült a végtelen,
Sziklán törik szét a jelen.
Kitenyésztett celeb házal
Mű-értékkel,
Művirággal.
Glóriája nőtt a pénznek;
Romtemplomban hazug ének.
A Múlt?
Döglött vén masztodon...
Kiszáradt jövő-partokon.
Ha valamiből nem kérek,
Megköszönöm,
Továbblépek.
Nem kell sáros lövészárok,
Meddő vitába nem szállok.
Hiúság?
Az makrancos ló;
A fiataloknak való,
De ahol még Elvet látok,
Ott sosem kapitulálok.
Ha valamiből nem kérek,
Megköszönöm,
Továbblépek.
Hétköznapi buta gondok;
Mindent tudnak a bolondok..
Isten mindkét keze kérges;
A Teremtés - veszteséges...
Míg élek, szót szóba öltsek...
Talán a lusták a bölcsek...
Totálkáros álszerelmek
Rémképekkel üzletelnek.
Szemorvos lett a vakondok...
Hétköznapi buta gondok...
Májusi esőáradat,
Tócsák gyűlnek a fák alatt.
A vágyakat zápor veri,
Áznak Isten reményei.
Tradíciók szertehullnak,
Divatok semmibe nyúlnak.
Minden út csak körbe vezet?
Megint, megint...
Őrületek...
Sápadt, ködös jövő szakad...
Májusi esőáradat.
Májusi tavasz-reggelen
Talált rám a veszedelem.
Körös-hídon túl nem sokkal
Ütköztem egy kicsi Golffal.
Szegény bácsi elém fordult,
Kerék reccsent, fék csikordult,
Összecsattantunk...
Baleset...
Kitérni már nem lehetett.
Oldalt szép zöld erdőszalag...
Csiripeltek a madarak...
Öröm reggeli ürömben:
Épen maradtunk mindketten.
Szent Mihály arkangyal
Kezében nagy karddal
Vágtat mítosz-réteken.
Kiterjesztett szárnya,
Szárnyas paripája
Talán soha nem pihen.
Kollektív tudatban
Acélkardja villan,
Ima-vacsorákon él.
Létben,
Köztes térben,
Álmokban,
Nemlétben
Erősebb mindenkinél.
Szent Mihály arkangyal
Mennyei hadakkal
Üldözi az ördögöt.
Zivatar képében
Száguld fenn az Égen
Idők és terek fölött.
Merkúr páncéljában,
Mozgósított ukrán ulti,
Divat lett megbolondulni.
Hamis hangú harang kondul,
Stüszi vadász kardot koldul.
Tökfilkó jön énekelve,
Minden lap meg van cinkelve.
Rossz média kibic-hadak
Világháborút szítanak.
Viszket már a világ bőre,
Vörös betli lesz belőle.
Cerberusnak kell tutulni...
Mozgósított ukrán ulti...
Őstörténeti kártyavár
Tudományos misére vár.
Régen, egyszerűbb világban,
Hittek krónikák szavában.
De modern szellem érkezett,
Bölcsesség fő forrása lett,
S mindent jobban tudó szkepszis
Tette gúny-lapátra ezt is.
Nem számít krónikák szava,
Fő a modern teória.
Őstörténeti kártyavár;
Sivatagban felhő se jár...
Csak egyre tudományosabb,
Valóságtól mind távolabb,
Urál jegesebb végébe,
Északi-sark közelébe...
Őstörténeti kártyavár;
Búzaszentelés idején
Fellegek a Jelen egén.
A Reményt az Isten adja,
Néha senki sem fogadja.
Odafent fényes Kikelet;
Lent meg ugató fegyverek...
Búzaszentelés idején
Szép Jövendőt kér az egyén.
A Kegyelem az Istené;
Ima száll négy égtáj felé.
Állunk az Isten elébe,
Termékenység,
Könnyű Béke...
A világpénz koldusszegény...
Búzaszentelés idején.
Örvényes idő-vizeken
Töméntelen zátony terem.
Nyugalmas vizet elhagyva
Vad szorosban jár a sajka.
A mélység több, mint ezer öl,
S buta szirtek mindenfelől.
Jelen?
Fortyogó túlerő...
Zord ködfalak - a jövendő...
Múlt Örömért Jelen fizet?
Látunk-e még nyugodt vizet?
Alattomos, sötét jelen..
Örvényes idő-vizeken.
Világháborús tavaszok
Emléke hangosan zokog.
Tépettek lettek az esték;
Visszatért az esztelenség.
Nem a fegyvert küldözgetni,
Mindkét felet békíteni
Lenne a Jelenhez méltó,
De nincs hozzá sütnivaló.
Világháborús tavaszok;
Április lelke csikorog...
Kihalt a háború népe,
Elhalványult az emléke,
A régen eltűnt romokon
Szertefoszlott a fájdalom,
S politika söpredéke
Újra játszadozik vele...
Idióták és demensek
Aki az Istent elhagyja,
Profán szellemnek lesz rabja,
Doktrína-csapdára akad,
Azon - mint a légy - fennakad,
S profán hitek harcosaként
Fecsérli el az életét.
Aki az Istent elhagyja,
Önmagát olcsón eladja.
Tragikus végzetbe réved,
"Felvilágosulva" téved,
S a beszűkült távlatokat
Látva önmagába szakad.
Aki az Istent elhagyja,
Meztelenül lép a fagyba.
Céltalan világba vetve,
Mint jégtáblán jegesmedve,
Isten már általunk teremt,
Vagyunk a káosz,
Vagy a Rend.
Tavasszal virágban a fák,
Újjászületik a világ.
Isten tavaszi kabátban
Sétál a ritmus-határban.
Fejlődünk-e
Vagy stagnálunk?
Már minden tényező nálunk.
Ami Jó,
Tovább őrizni,
Jóhoz mindig csak
Jót tenni...
Mi minden várhatna még ránk,
Hogyha a Mértéket tudnánk...
Sötét világban
Szürke csend...
Isten csak általunk teremt.
Az írástudók szent
Felelőssége
A Lélek mélyéből bukkan elő,
Egyedi,
Nem örökölhető,
Senki másra át nem ruházható,
Nem osztható,
Tovább sem adható.
Itt mindenki a
Maga Kapitánya,
Még Isten sem áll a kormány mögé;
Hajónk arra halad,
Amerre viszi
A Szabad Akarat.
Írástudó,
Írástudó;
Áldás vagy átok
Minden leírt
Szó,
Írástudó...
Az Igaz Szó
Szerény és
Egyszerű,
Nem hiányzik belőle
A Derű.
Nem mi teremtettünk
Embert
A Földre,
Európa vigaszágon;
Agyát ellepte a mákony.
Kirúgott a hámból újra,
Az ész határain túlra.
Doktrína-poklokat tákol,
Kivetkőzött önmagából.
Valóság lesz a rémálom?
Európa -
Vigaszágon.
A Líra
Isten
Törvénye;
Ritmusa Isten áldását
Hozza el -
Mélységből
A Magasságba
Felemel.
A Líra
Isten
Törvénye;
Zörejében Isten haragja sivít;
Magasságokból
Mélységbe
Letaszít.
Tavaszi idővillámok;
Az Élet mindenkit átfog.
Követeli örök jussát
A visszatérő Ifjúság,
S a beteljesült Szerelem
Új Tavasz-perceket terem.
A Lét fényes csúcsán állok;
Tavaszi idővillámok.