Blogok

Cserépkorsó az emberi élet,
törékeny, hát rája jól vigyázz!

          Lenni még

Meghitt pillanatokért, mert fölér
mindegyik egy heves szeretkezéssel.

Szemcsillogtató örömökért, mert
gyújtólángja minden szerethetőnek!

Figyelemért, mert szeretetről szól,
mind egy önzetlen magunkba ölelés.

Bocsánatkérő kis szünetekért,
amely csak a nagy lelkek egyensúlya.

Bizalomért, mert igazán fölér
egy hitvesi nász boldog körtáncával!

Mysty Kata

Elég volt, Uram! Bűntudat gyötör.

Még messze van tán a torkolat,
mely utunkat bontja kétfelé,
szívembe mar a gondolat,
hogy fontosnak tartott dolgokat

Rút hétfejű sárkányunknak
éhes mind a hét feje;
szájunk néma, világunk vak,

Sikoly. Akár a száj formálta Ó, 
mint Dali képein a lecsorgó
idő. Mint nyolcas, középütt svájfolt,
szabálytalan, mint pörsenés, májfolt.
Nyúlik az út, a ház, a bőr,
mint szenvedés, ha lesújt az ököl,
beáll a kés, s az első pillanat
után csak kín és fájdalom marad,
s az is fogy lassan, mint az öntudat
az elhomályosult szemek alatt.

  Szivárvány hét alapszínét, 
ezt kaptam tőled, Élet,
s belőle más ezer színt még,
mely retinámba égett,
  formák, alakok, mozdulat
ívét, örömét, báját,
s az érzelmek felemelő 
vagy fojtó árapályát.
  Zenét, mely összes sejtemet
részeg örömmel tölti, 
s mely mint forró rónát hegyek 
vize, árjával önti. 
  Hazát, hová születhettem,
otthont, mely hozzám simult,
s időt, bölcsebbé érhetnem.
 
A többi rajtam is múlt.

Magunkban hordozzuk,

Mint örök Szerelmet,

A világteremtő

Isteni Kegyelmet.

——

Nem vágytam még így a csókra.
Melegre, mit adhat gyufaláng.
Arcomtól a Hold fakó ma,

Őrizve aranyát még a gazdag nyárnak,
ezüst ökörnyálat fésül már a szél.

Írószobám ablaka
ég és föld között nyitva áll,
nekem terem az almafa,
nekem perceg a kis bogár,
nekem nyílnak a borvirágok,
szőlőérés idején,
mikor furcsán vígak a lányok

Megjártam már a nincs tovább útját,
visszarántottak onnan, hogy éljek,
és regényem lapján egy bekezdés szerint;
valamiért most vissza kell térjek.

Elaltatnak majd és leszek egy báb,

Megalkuvó az, aki megbocsájt,
azt , ami fájva fáj!?
ami megaláz , majdnem
hogy , meggyaláz ?

Halvány fényű őszi csillag

Pislákol fent szüntelen;

S jól tudja, hogy lent a Földön

Csak a munka bűntelen.

Őszi lombok susogása

Még nyarat idéz;

A világ jövő rejtelmek

Homályába néz.

——

Negyvennegyedik rész