Irodalomtörténeti szösszenetek - 17.
Beküldte lnpeters - 2012, szeptember 18 - 22:46Az írói hiúság szokatlan dolgokra képes. Művel csodát is, egyebet is.
Az írói hiúság szokatlan dolgokra képes. Művel csodát is, egyebet is.
Debrecen
Itt élni ajándék nekem, benne
Nyárt idéző őszi hétfő;
Vén, kedélyes fellegnéző
Napsugár -
Kacatok mind a feslett szavak,
fülemben gyűlnek lommá
a kéjesen vigasztalók,
s zúzzák álmomat porrá,
A horgász,
nem egy agytornász,
de férfi ő,
s tudja hogy a férfi-nő viszony
sikamlós, akár egy mell-uszony,
Az évek múlnak, nem mi, Kedvesem,
Mysty Kata
Pillangó pillantó
Pillangó pillantó...
rózsaszál - gangra száll,
Lepkekönnyű örömről
a pillanat muzsikál.
Jövőtlen véges Vég,
a vég el nem ér tán...
Szerelmi a líránk
el sosem enyész'(ik)!
Szirének éneklik el
minden dalunk,
Visszhangzani halljuk,
bércről szavunk.
Az Élet is kipattan,
s Termést hoz a Kéz...
Magához öleli
párzók hű szerelmét.
Aranylik bennünk
még a nyár, néz
felénk sok titkos
ág. Bujkál a
nap játszi kedve
Negyvenkettedik rész
Vén malom a hegytetőn,
Őröl szakadatlan;
Zúgó évek
Tűzpatakja
Forr,
Akár a katlan.
Az ősz reménye
Csak egy szép, őszi levél,
ami lassan a földre ér.
Még él, de nem táplál reményt:
Mysty Kata
Mondd, ősz!
Jó-e ez a körforgás neked?!
Elkergeted a nyarat, hogy
csak te uraljad az eget?!
Ellopod a nap fényét, hogy
fölperzselhesd vele fák ékét?!
Kölcsönveszed a szivárvány
összes színét, hogy elkápráztasd
vele tekintetek özönét?!
Szemfényvesztő piktor vagy:
vakon, olykor szájjal festő!
A mesterfodrászok majmolója,
ki sistergőn sárgára, rikítón,
pirítón vörösre színezed át
őszülő lombok tincseit!
Avartemetőt ácsolsz az elmúlásnak,
Csalóka Hold...
Míg a sötét felhő
Elhalad;
Csengő-bongó,
Vigasztaló
Rímeket farag.
Szobámmal határos két világ,
demarkál, hasít a kanapén szét,
Mysty kata
Mint idegen...
Szoborként álltam némán...
Arcomra mosoly dermedt;
Őszi falevél-dal
Dalt fest a néma fényből
az ősz melankólikus keze,
s ágyat vet hullt levélből,
emlékeit fektetvén bele.
Behunyom mindig váró,
csodára tárt, könnyező szemem,
s az elmúlás felsíró
tél-sóhajába temetkezem.
A természet ölében
elringok, míg jő az új tavasz,
s szerelmes ébredésem
fám gyökerében nyarat fakaszt.
(2009)
Emelj magadhoz mennybéli pásztor,
ki rám tekintettél és nevetésem