kékszem blogja

         KUI JÁNOS

Botra támaszkodom, sétálok a csendben,
Sopront figyelgetem a történelemben.
Tették a polgárok, mit a nemzet kívánt,
együtt magasztalták gróf Széchenyi Istvánt.
Figyeli a várost a gazda szemével,
s tanácsait adja élő tekintéllyel.
Régi ez a város, mutatják a házak,
falaikról régen csorog a vakolat.
Újakat remélnek, ma is építkeznek,
gyárak és otthonok szép számmal épülnek.
Építkezők zaja nem bántja a csendet,
késő délutánra végleg elenyésznek.
Rámosolyog a hold az öreg városra,
és a napnál is csendesebb az éjszaka.

Az én botom barátom,
barátom,
ő támogat az úton,
az úton.
Én nélküle nem járok,
nem járok,
megnéznek a szép lányok,
szép lányok.
Csodálják a botomat,
botomat,
az öregnek támaszt ad,
támaszt ad.
Nem hagylak el, barátom,
barátom,
veled könnyebb a napom,
a napom.
Hűséges vagy te hozzám,
te hozzám,
arra kérlek, vigyázz rám,
vigyázz rám!

 A játékot nem vetettem meg,
magam is gyermek voltam, gyermek,
naponta maradtam magamba -
olyankor mentem a szomszédba.
A társaim gyűltek ott össze,
velünk élt a mese, a mese.
Csak télen hallgattuk a csűrben,
tavasszal mások jöttek rendben:
"beállt a körbe egy kis-lányka,
"kettőt-hármat léptem utána:
sáros lett a lányka ruhája",
hazament, s a szoknyát kimosta.
Tiszta az most is, igen tiszta,
lehetne sáros, csak játszana!
Ám de ma már mindez csak emlék:
hiányzik a játék, a játék.
 

Fiú született,
megvált engemet,
Kis Jézuskának
kereszteltetett.

Jordán vizében
várta őt János,
megünnepelte
az egész város.

Atyja áldását
kérte magára,
Ő felruházta
sok-sok csodára.

Nem kellett kérni,
úgyis megtette,
hogy a halottat
felébresztette.

Várom, hogy jöjjön,
szükségem van rá,
tör a testéből,
s vérét önti rá.

Lemossa bűnöm,
mert szeret engem,
ő szent kezében
van az életem.

Kui János

Pünkösdi harangszó

Pünkösd van, vasárnap,
zúgnak a harangok,
hívnak a templomba.
Indulok, elmegyek,
biztosan ott leszek,
hogy lelkem tisztuljon:
úrvacsorát veszek.
Jézus teste, vére
megerősít engem,
bűnömtől megtisztít:
övé az életem!

Tövisbe léptem a réten,
elkóborgott a tehenem,
nem tudtam menni utána,
a kerülő behajtotta.

"Kedves Bimbó, gyere vissza,
hurkot kötök a lábadra,
a kötél a jobb kezemben,
a balban a kedvenc könyvem.

Csodálkozol, öreg jószág? -
ilyet marha nemigen lát,
a helyzeted kivételes,
a te őrződ könyvre éhes.

Máskor, ha el akarsz menni,
ne azt próbáld kihasználni,
hogy nem tudok talpra állni:
azt a tövist ki kell venni"!