Blogok

Sápadt kora őszi égbolt

Beküldte lnpeters - 2018, szeptember 24 - 23:25

Sápadt kora őszi égbolt,
Elvékonyodik a Régvolt.

Őszi ködfátyol kavarog,
Csőstül támadnak a bajok.

Öröm falát ostromolják
A hétköznapi gond-hordák.

Sápadt kora őszi égbolt;
Történelem mélyén: vérfolt.

Felhőn dogma-múltak ülnek,
Véres jövőre készülnek.

Eleve elrendelt idő
Mélyén koslat a túlerő.

Sápadt kora őszi égbolt,
Jövőbe tekint a vén Hold.

Pénz, hatalom, rohadt kender...
Az anyagánál több - az Ember...

Mindig szép lesz,
Ami Szép volt...

Szélcsók

Beküldte Sztancsik Éva - 2018, szeptember 24 - 18:52
 
Szirmokból font álom
szeles éjszakákon -
hamarabb szétfoszlik,
mint egy csók a szájon.
 
 
.....
 
Csókjaidat hajdan
(hajdan volt a napja)
ajkam kölcsön kapta,
s vissza sosem adta.
 
Vissza nem adhatta,
- összetört miatta -
bezárult, elnémult...
kihalt ajkam partja.
 
Halott parton ballag
"szellemes" tanítóm -
messze lát (komorul)

Egy kiskutya emlékére

Beküldte lnpeters - 2018, szeptember 23 - 23:38

Az utolsó ott jártamkor
Láttam, mit tesz Veled a kor.

Rám néztél. Tudtad, nem vitás:
Az utolsó simogatás...

Békében Léttel, világgal,
Eltávoztál - méltósággal...

Ritka bájos kutya voltál,
A végsőkig kitartottál.

Tizenöt évi szolgálat
Után hagytad el a házat.

Idősödő gazdáidat
Éltetted és vigasztaltad.

Ahogy vénségre jutottál,
Egyetlen Társnak maradtál...

Vidám kiskutyaként kezdtél,
Okos aggastyánná lettél.

Romló szemmel, füllel, testtel,

Rua do Paraíso 104

Beküldte Csilla - 2018, szeptember 21 - 19:21
 
Szemközt, a házban klórozott ruhákat
dobálnak szét, a spárga hosszan lendül,
most virrad épp, két asszonyság dumálgat
szélesre tárt, nagy ablakon keresztül.
Enyém is nyitva, félig hallgatózom,
nem értem még, csak érzem nyelvüket,
míg lent, akár egy látomás, az ódon
kövek magányán ír agár üget.
 
Ott, távolabb, a lejtős utcavégen,
ahol betegre hűltek már az álmok,
köhögni kezd az égbolt búzakéken,
– egy kóbor macska néha közbenyávog –,

Csak te hiányzol egyedül

Beküldte Mysty Kata - 2018, szeptember 21 - 17:25

Csak te hiányzol egyedül
 
Csak te hiányzol egyedül,
A szív imákba menekül,
A szó mind, mint a gyász, úgy megfeketül,
Szívbe markol, - enyhül....
Jaj-om legbelül.
 
Csak te hiányzol egyedül,
Üres a fészek, ki nem hűl.
Pereg előttem, el nem rejthet a múlt.
Megszépült emléked,
Napként süt bennem.
 
Egyedül csak Te hiányzol,
Számos adottság;- jóságod,
áldássá válásod - emiatt zárolt,
Végső a szállásod,
Urad szolgálod.

 

Mysty Kata

A VADKANRA FOGOTT GYILKOSSÁG (Hogyan halt meg Zrínyi Miklós?) - 31. rész

Beküldte lnpeters - 2018, szeptember 20 - 23:51

31. Rész

 

Zrínyi koncepciója

 

Zrínyi Miklós a magyar történelem egyik kiemelkedő fontosságú személyisége volt. Terveit, elképzeléseit nem tudta valóra váltani. Emiatt a történetírásban néha olyan ostoba hangok hallatszanak, hogy „nem volt reálpolitikus”.

 

Az én hazám

Beküldte hubart - 2018, szeptember 20 - 13:11
Az én hazám ne bántsa senki sem!
Ki rá emel kezet, meg is lakol, 
jobb lesz, ha messze elkerül, hiszen
nem ordasoknak áll e hű akol. 
 
E népet új igába hajtani
akarja már a bomlott értelem, 
remélem, nem fog itt talajt, ami
e róna szent rögén gyökértelen.
 
Minálunk kézre áll a szorgalom, 
gyümölcsös otthonunk e drága föld; 
s a kedvünk olykor pengő cimbalom, 
ha gyöngyözőn Tokaj kupánkba tölt.
 

Kedvcsináló

Beküldte Mysty Kata - 2018, szeptember 18 - 12:13

 A rózsák
 
A rózsák este üzennek,
Ha alkalmatlannak tűnnek...
A tövisek legyintenek,
majd türelemre intenek,
mint a büszke félistenek!
 
*
 
Mint türelem a rózsát
vigyázom az órát...
Hogy jöttödnek percei
szépségét rám szórják.
 
*
 
Minden, a Minden csupa kék:
az álomút, valóság, bérc...
Reményt alkot a költemény,
Enyém marad - kis szökevény.
 
 
Életdalok, én dalolok!
Pillanatok pilláimon
versszerelmek, ha villantok,
szeretet lesz tánc-motorom.
 

Stagnáló

Beküldte Sztancsik Éva - 2018, szeptember 16 - 19:45
 
Egyhelyben topogás, haladatlan élet,
kéményben rekedt füst, ami ott eltévedt;
megíratlan lapok, szökött-betűs könyvek -
"jó reggelt", "jó napot" üresen köszönnek.
 
Minden változatlan, állandósult színek,
szobor-mozdulatot faarccal készítek;
körös-körül mások ugyanolyan rabok...
Sosem tör fel semmi, mégis folyton sajog.
 
(2018.szeptember)

A szomszéd

Beküldte Csilla - 2018, szeptember 16 - 19:38
 
Jön. Kezében őszirózsa
és penészes bonbonok,
szája szélét törli, mossa,
ottmaradt a déli morzsa;
néha arra gondolok,
itt e nő, szemében báj van,
folyton sír, mégis vidám,
fény zihál ezüst hajában,
túl magányos és anyátlan,
úgy fest, mint egy indián.
Krepp kötényén már e korszak
foltja hígul, visszaköt,
szoknyájában botladoznak:
élet, álom, némi dohszag,
és macskái, mind az öt.
Mint egy réges-régi óda,

Gereblyenyél

Beküldte hubart - 2018, szeptember 13 - 17:12
Nyáridőnek nagy az ára,
úgy iramlik hétre hét;
mikor írtam utoljára?
Nem tudom az idejét!
 
A sors ezer tervet szőhet,
és nem élek hiába,
ha a maradék erőmet
fogom hasznos igába.
 
Kertészkedtem nem keveset,
voltam paraszt, pesztra, ács,
a kezemből ki nem esett
metszőolló, kalapács.
 
Újat azzal most se mondok,
hogy csipkedtem magamat,
néha úgy nőnek a gondok,
mint a kóros daganat.

Oldalak