Blogok

Elszakítva társaitól,
magányosan hajt a fa.
Hogyha suttyó szél cibálja,
akkor sincs egy jajszava.

Mert gyümölcsöt sose terem
a természet vad fia,
nagylelkűen elkerüli
a siheder-maffia.

Örülsz? Ezentúl mind többet kapsz…

Lakásból kettőt. Válogathatsz.

Szülőből négyet – több is lehet!

Szeretheted, aki nem szeret,

s akikhez ragaszkodsz, egymásnak

egy kanál vizet se adnának.

Zsebpénz szaporul, hogy a másik

le ne pipálhassa, rogyásig,

a kedvenc ételeid főzik,

lébecolsz júniustól őszig,

kisírhatsz minden divatcuccot,

szóvá sem teszik most a puccot.

De aztán… ennek nagy az ára.

Felnőttnek néznek nemsokára,

vigaszt akarnak, együttérzést.

A Hahotának írom.

Mikulás munkáját megpróbálja megzavarni a Gonosz…

Részlet:

2. Jelenet

Gerzson egyedül

GERZSON:

Ideje bemutatkoznom.

Gonoszvári Gonosz Gerzson

Vagyok, a legfőbb bajdémon.

Hogyha jó nagy bajt okozok,

Azon jó nagyot kacagok!

De nem vagyok telhetetlen,

Mindig kis bajokkal kezdem.

A kis bajból lesz a nagy baj!

Na, lássuk, itt mire megyek?

Biztos, hogy sikeres leszek,

És olyan nagy bajt okozok,

A krumpliföldnek Jézus kellett…

de botcsinálta bábra tellett

csak, és a gazda felesége

adta göncét, hogy elesége

lehessen télre a családnak.

Nem volt tanúja a csalásnak,

az Urat titkon fabrikálták

a konyhában, hogy meg ne lássák,

kiket nem illet. Kalákába

Milyen lesz a vasárnapunk,
ha a héten robotoltunk?
Mit válaszolsz a kérdésre?
vigyázz az egészségedre!

Nem dolgozunk, csak heverünk,
úgy lesz könnyű az életünk.
Gyere velem, sétálgassunk,
attól színes lesz a napunk.

Mert ma úgyis vasárnap van,
hadd töltsük el együtt, vígan!
hétfőn aztán kezdünk újra,
készen állunk a robotra.
 

Fehér dallam ébreszt engem,
ezüst zene a kedvencem,
hallgatom a legjobb zenét,
jellemzője, hogy égszínkék.

Színesen szól a muzsika,
a világot már bejárta,
nincsen annál ezüstösebb,
én rózsaszínt küldök neked.

Hallgasd, mikor egyedül vagy,
nekem érte szerelmet adj!
együtt hallgatjuk a zenét,
s táplálja bennünk a reményt.

Szent karácsony a lelkünkben lakik,

Nem katalógus rejti titkait,

Nem kirakatok profitdzsungele,

Nem vásárlásra intő tanmese,

Nem az ajándék őrzi lényegét,

Csak a lét,

Az élet,

Amely egy pillanatra szép lehet.

Egy meghitt pillanat,

Simogatás,

Tünékeny,

De holtunkig kísérő

Szemvillanás.

Szent karácsony a szívünkben lakik,

Nem üzletsorok sejtik titkait,

Nem reklámok hazug tömkelege,

Nem média-klipek egyvelege,

Csak a szó,

Az álom,

HUSZADIK RÉSZ

Nagyot kiáltottam:

-         Danno!

Azonnal megjelent. Benyitott, és kérdőn nézett rám.

-         Miért nincs kilincs az ajtómon, Danno?

-         Nincs rá szükséged, hiszen én bármikor kész vagyok ajtót nyitni – igyekezett ártatlan képet vágni, de nem hittem neki.

-         Másik szobát akarok, Danno! Olyat, ahol belül is van kilincs az ajtón.

Széttárta a karját.

SZÁZNYOLCVANHETEDIK RÉSZ

v     Valóban nem lehetséges a nagy líra?

A kanonizált költészet premisszái szerint természetesen nem. Ezen vitatkozni sem érdemes, az ő szempontjaik szerint a nagy költészet – azaz a kanonizált elvek szerint felépülő nagy költészet – eleve lehetetlen. Ezt a kánon kultúrája helyenként még hirdeti is.

Nem látják, hogy öngól. Önmagukat minősítik jelentéktelennek – amiről kár volna vitázni velük.

Valóban lehetetlen a nagy költészet?

Elfáradtam élni, halni szeretnék...
a Széllel lebegni szárnyába varrtan -
Napban felébredni sárga hajnalban,
s égkék felhőmézből, ha jól belaktam,

büszke Holdra várni, ködhöz tapadtan.
Szivárvány ívében lilás mennyfenség -
(mit bálványként csodál földi jelenség)
azzá lennék, igen... és onnan jeleznék,

örökké maradva hívatlan vendég.

(2015. augusztus végén)

Hogyha eljönnél, kopognod se kéne,

hiúságod csorbát ne szenvedjen.

Sütire, kávéra is szert tettem

az eltelt évek emlékezetére.

Ne félj, haragnak nem fészke az arcom.

az évek mosták árulásod el,

én már semmit se hánytorgatok fel,

hisz kettőnk dolga nekem is kudarcom.

Sokkal tartozol. Mosolyoghatsz, látod,

ne gyűlölj, mint kölcsönzőt az adós.

A szerelemnek egyszer vége lett.

S ha végül itt hagysz, tán még megtalálod

kint a fogason törődött, fapados,

"Hazádnak rendületlenül
légy híve, ó magyar!"
Állj helyt a vártán emberül,
ha rút vihar kavar.

El ne nyelje vad áradat,
mely életekre tör,
családod, fészked, váradat
tátongó sírgödör…

*

Fehér dallam ébresztett,
csodáltam a színeit,
lila nyugalmat ígért,
s hogy zenélni megtanít.

Bús basszussal kezdődött,
s vidámított a tenor,
ezüst-szoprán csillogott,
és eltűnt, ami komor.

Szín a zene, illatos,
virágzik, és velem van,
zölden zenél a remény,
s trillázgatok magamban.
 

Totyakos, vén Európa

Nézi a sötét eget;

Kenetteljes szólamokkal

Hazát óvni nem lehet.

Túltáplált parádés kocsis,

Cifra szekér-bakon ül,

A Múlt integet, a Jelen

Áll komoran, egyedül.

Látja, hogy sötét szurdokban

Árad a Jövő-patak;

Liberális pocsolyákból

Szemébe ver a latyak.

Totyakos vén Európa

Lelkét zárja rossz lakat,

Anyagelvű dogmatizmus

Profit-horgára akadt.

Öngyilkos életmódjának

Mérgét csócsálgatja rég;

ÖTVENHATODIK RÉSZ

A védők eddig erőn felül kitartottak, lelkesedésük nem apadt el. Nem csüggedtek, nem ijedtek meg, folytatni akarták az ellenállást. Tudták azonban, hogy a helyzetük egyre nehezebb.

A török tábor harci kedve az esőzés után helyreállt. Az egyszerű katonák is úgy érezték, van esély a vár gyors bevételére. Kit a zsákmány reménye tüzelt, kit meg a bosszúvágy. Éjszakai támadásról kezdtek fecsegni.