Blogok

Mysty Kata
Idővonaton

Idővonaton érkeztél,
Kicsomagoltad a reményt!
Szívem kapuja kinyílott...
Az igen olyan izgatott...
 
 Idővonattal Te jöttél,
vonatoztunk a fény fürtjén.
Visszafelé már épp ezért
jegyekre sem volt szükség.
 
Még áldásadó szerepét
ránk osztotta gondviselés...
Sőt Szeretetnek mezején
a vonzásodnak gyűrűjét.
 

A Kezdetektől egész mostanáig

Itt élünk Európa közepén;

Múltunk véres,

Jövőnk bizonytalan,

Mint minden más népé

E földtekén.

Ezer függönyű homályban

A Kezdet;

Hogy jöttünk, vagy nem jöttünk valahonnan,

A história erről csak dadog,

De itt kell boldogulnunk,

Magyarok.

Itt még a szél is magyarul susog,

Itt lettünk önmagunkká,

Itt rejlik Múltunk,

Jövőnk,

Magyarok.

A Kezdetektől egész mostanáig

Él Nyelvünk,

Él lelkületünk vele

Gondolok egy nyári éjszakára:

ültem a hintában reád várva.

Ott a kerti, lombos cseresznyefa alatt,

amíg a számban olvadt az édes falat.

Lesem jöttödet: égi káprázat,

szívem, lelkem fáradt, eső áztat.

Fejem erős válladra ejteném lágyan,

ha itt lennél mellettem holdfény-ruhádban.

Hallom lépteid ismerős zaját?

Szellő vándorol a bokrokon át.

Hol vagy? Talán valahol nyugalmat leltél?

Eljössz még, hogy ne érjen egyedül a tél?

Halványan megtörik az éji matt,

Elsodorta a sors,
a kaland szerelme,
süllyed bárkaágya,
fuldokol az elme.
Hol a hű anyaöl?
Iszonyúan távol,
csak a hold pislog rá
a nagy éjszakából.
Az is gúnnyal nézi:
Mit remélsz, te balga?

NEGYVENNYOLCADIK RÉSZ

Itt egy pillanatra meg kell állnunk.

Nem árt, ha rögzítünk egy igen fontos tényt. Khadim Ali pasa most tárgyalt, 1556-os hadjárata pontosan modellezhetően megmutatja, mire képesek a magyarországi török haderők a szultáni hadak megjelenése nélkül.

A jelenlegi történetírásunk a kor harcait elemezve a szultán részvételével zajló, nagy török hadjáratokra összpontosít, ezt az esztendőt néhány szóval intézi el. Soha nem olvastam még náluk olyat, hogy Khadim Ali 1556-os hadjáratának sorsdöntő jelentősége lett volna.

A múzsának mindegy, hogy kit

csókolgat éjszaka…

Vajon férfi vagy nő, avagy

tán hermafrodita?

A másság nem zavarja őt,

ez már nyilvánvaló,

egyaránt csókdos férfit, nőt,

ő lovas és a ló…

Íme, itt az ecset, és itt a paletta.
Szemem modellt keres, éppen jön Aletta!
Róla hámozom le én a festővásznat,
mert így a lényegből nem túl sokat láttat.

Esős nyári napokon

Duzzog nyaraló rokon.

Felhőzuhany-vízlepel;

Kánikula szünetel.

Csordogál sok új patak,

A lombok sóhajtanak.

Esős nyári napokon

Fut a toll a papíron.

Frissesség, csöndes eső,

Igazi író-idő.

Csendes eső szemereg,

Kedv és remény enyeleg.

Esős nyári napokon

Lét zenéje monoton.

Botorkálnak vén szelek,

Az Idő is szendereg.

Múlt napok romjainál

Csendben hűsöl a halál.

Szellő űzi a reggel borúját,

az ég könnyázott arcát letörli.

Felragyog a kék, vetve a búját,

napsugárhímes kedvét felölti.

Fénymosolyától Föld szíve dobban,

mozgásba lendül hátán az élet.

Érett gyümölcse lehullva koppan,

nyár heve pezsdül, fest színes képet.

Liliom, rózsa, illatát ontja,

termését adja a búzamező.

Láthatatlan kéz gondokat oldja,

homlokon simul a sűrű redő.

Hálával szegd új kenyered ember,

hajtsd meg fejedet Teremtőd előtt!

Holdviola, kincsem, harmatos a vágyad,

zöld fű tengerében ringatózó ág vagy,

bársony-lila szirmod sóhajokkal merve,

mindenféle szélnek benned telik kedve.

Holdviola, kincsem, körötted a dudva

susogása hallik, mintha titkot tudna,

pedig kinyílt álmok ragyogását szórod,

illatodon égnek az áruló csókok.

Holdviola, kincsem, leszáll az éj lassan,

halkulnak a színek, mint egy nehéz paplant

ránk teríti szárnyát a feledés, s minden

emlékezetté lesz, Holdviola, kincsem.

Állítólag ez megtörtént, méghozzá 1947-ben, a választás előtt, Kecskeméten.

——

Mindszenty József és Rákosi Mátyás egyszerre látogattak Kecskemétre. Ráadásul választás előtt.

Mindszenty érsek hatalmas, szabadtéri misét celebrált. Rákosi politikai nagygyűlést tartott. Légvonalban egy kilométerre sem voltak egymástól.

Elsimulva bársonyfüvön
nézek sápadt holdvilágot -
szememben e láva fénye
arany múltnak pergő éke.

Kezemben a zöldet tartom,
ajkammal a száz csók ízét -
rámtaláltak puha-csendben,
s dereng néma derűcseppem.

Túl vagyok a fájdalmakon,
csalódás hűl, sírás röpül -
átléptem a gyors szorítást,
mely időnként erembe vájt.

Halk ér a vágy, sajgó emlék,
bennem élnek, kik szerettek -
rád gondolok, talán épp rád,
hová lettél, kit ölelsz át.

Nyár derekán

Fényesek az álmok;

Hívogat a Jövő,

Mint egy mosolygó zsarátnok.

Nyár derekán

A színek zenélnek;

Színesebb is, boldogabb is

Ilyenkor az Élet.

Nyár derekán

Zöldebbek a zöldek;

Hallhatjuk boldog sóhaját

A jó öreg Földnek.

Nyár derekán

Kékebbek a kékek;

A Hitek és a Remények

Fütyörészve élnek.

Nyár derekán

Sosem élünk félve;

Isten ilyenkor ad nekünk

Tartalékot

Télre.

TIZENEGYEDIK RÉSZ

A legénység apám embereinek segítségével partra vontatta a Tengerasszonyt, és megkezdődött a hajó átalakítása. A Tengerasszonyt átfestették, megfosztották nagyszerű kényelmi berendezéseitől, kicserélték az evezőket, és kerítettek egy erősen használt vitorlát. A hajó új neve Vízisellő lett. A kormányos irányításával még egy sor változtatást vittek véghez a hajótesten és a fedélzeten. Mindnek ugyanaz volt a célja: a Vízisellő úgy fessen, mint a legközönségesebb kereskedőhajó – amilyenből tizenkettő egy tucat.

SZÁZHETVENNYOLCADIK RÉSZ

Magánügyben a profán és a szakrális éppen annyira különbözik egymástól, mint a kukkoló státusza a résztvevőétől.

Ennek alapján tudjuk felmérni igazán a profán lehetetlenségét a költészetben.

Elhagyva Mennyeket, igazi, szent hazád,
földre jöttél, Uram, égi kincset hoztál.
Sűrű sötétbe fényt  gyújtó Ige Szavát,
tévelygő lelkeket Hozzád közel vontál.

Lobogó tűzlángod szíveket érint meg,
bűn bilincsét törve, Benned a szabadság.
Szerető kezeddel ma is áldást hintesz,
azokra kik hittel igaz voltod vallják.

Világít felettük csillagragyogásod,
mécsesük  olajjal mindenkor feltöltve.
Szerte a világban élesztik a lángot,
megtisztult lélekkel, patyolatot öltve.