Blogok

Szomorú köd pityereg,

Téli este didereg,

Vizes a fa – rosszul ég…

Úgyis eljön majd a vég.

—-

Nagyon megnőtt a bizalmam Lengyel József írásaival szemben, amikor annak idején először olvastam tőle a következőt:

Szürkén lebegnek az est falai.

Elcsitultak a tél rohamai.

——

Vad volt az attak, cudar és kemény,

Voltam alig létező,
Te csak tetted dolgodat,
egy kórház és lét között rekedt
jelentett neked oly sokat...

Egy szemüveg,
esztékás keret,
seszínű, elhomályosult.
Ezen át látta a világot,

Faluvégi népnek
fenyő lopott ága,
dérrügyei szépek,
jégcsap a virága…

“A tél iker fia,

Eső és hó szakad.”

——

A vén Tél két vad gyermeke

(I see the King of Glory címére írva)

Ötvenötödik rész

              &nb

Nem hiszek a túlerőnek

Se jobbnak,

Se balnak;

De hiszem, hogy a magyarok

Még élni akarnak.

——

(Gyerekkori emlék)

Széncinke ringott az ágon,
fahasáb a kecskelábon.

Számtalanszor elmondták, leírták a következő maximát: Petőfi Sándor életműve 1849.

Még azt mondják, hogy a pénznek szaga nincs -
áporodott temetetlen dög a kincs.