Blogok

Beköltözött az első

Kemény fagy a Télbe;

Szalad a Múlt a Pokolba,

A sznobok meg Bécsbe.

——-

Gyere, súgok neked valamit;
te József vagy, s én Máriád,

Tél dörömböl a holdablakon,
lázba hozza vad szél-táncosát,
hancúrozva égi pamlagon

   Mysty Kata                             

Még azt mondják, hogy a pénznek szaga nincs -
áporodott temetetlen dög a kincs.

Szakad a hó,

Kifehérlik a Jelen;

Csúszkálhat a posztmodern

A flaszteren.

——

Jégfehéren

(Egy asszony panaszai)

Az én férjem furcsa szerzet,
nem e világra való,
nincsen semmi jó szokása,

Ötvennegyedik rész

Látszólag a líra csaknem teljesen elszakadt a voltaképpeni közönségétől, lényegében a levegőben lóg, egyfajta lombik-költészet lett belőle, steril, műanyag körülmények között, nem állnak mögötte költészetkedvelő tömegek, nincs hátországa, rá van utalva a körülötte burjánzó infrastruktúrára, műviségénél fogva igazi fejlődésre nem képes, bezárkózott önmaga felépítményébe. Önmagán túlmutató hatása nincs, társadalmi befolyása nulla.

                                &nbsp

Van nekem két szép unokám,
egyik Panna, másik Dóra.
Ha ad az Úr még egy kislányt,

Ádventi estén, nehéz nap után

Köd didereg a kopasz körtefán.

——

A magyar irodalom és költészet némely XIX. századi alkotóiról szólván többen is – egymástól homlokegyenesen eltérő nézeteket valló irodalomtörténészek is – nyomatékosan jegyezték meg, hogy a nyugat-európai és a magyar alkotók pesszimizmusa egészen más forrásból táplálkozik.

A nyugat-európai írók és költők borúlátása abból származik, hogy kiábrándultak a haladásból, míg a magyaroké éppenséggel abból, hogy nem bíznak benne, hogy nálunk is megvalósul a “haladás”.

Lent a végen,
zsenge réten
barkaágak intenek;
duzzad kedve, mint a vánkos,
vígan űz egy tarka, táncos
pillangót a kisgyerek.

Tűz tavában
délibáb van,
forr a lég, a nyári ég.
nyelvet ölt a kecskerágó,
táncra perdül száz imágó
szállva mint a tollpihék.

Őszi kertben
rozsdaverten
pár levél az almafán,
hull a rózsa lepkeszirma,
még az ég is mintha sírna,
könnyet ejt a vén platán

Fent a légben,
messzeségben
száll a pille, szárnyra kél,
háztetőkre hóruhát rak,

Már leégett az első gyertyaszál,

Már meghátrált a végzet

A halál;

Magzatomhoz

Angyalszárnyú vágyból valósággá lett,
s megfogant a csendből egy halk dobbanás. 
Ölemben ébredő, édes élet-csepp –
szent forrásból fakadt türkizcsobbanás.

Kiteljesedve vagyok bölcsőd, hited –
míg bennem élsz –, s mint pilleszárnycsapás,
méhemben rezdülnek álmaid – tied 
az ős-reményből kilobbanó varázs.