Blogok

Fenn szikrázó éji sarló,

Égi nagyúr, fényt pazarló,

Dagályt termő ős tudat;

Vándoroknak ő mutatja

Az utat.

—–

Földi élet titkos őre,

Fenn vigyorog nyakra-főre,

Csillagfénnyel hegedül,

A sötétnek mindig

Ellene szegül.

—–

Sötétségben fuldoklónak

Fénnyel járó égi csónak,

Körülötte csillagtenger, uszoda,

Vajon mikor,

S miért került

Fel oda?

——

A Szabadság a Lélekben fogan,

Nem zászlódísz, nem kölcsön kamata,

Nem talált pénz fűszeres zamata,

Nem szolgája sem kénynek, sem piacnak,

Nem felbujtója gyilkos, sötét dacnak,

Nyakunkba nem bombák hegyén szakad;

Ha hírbe hozzák, máris elszalad.

—–

Várjuk már rég,

De nem járt erre még.

—-

Rég hirdetik nevét,

De közelről

Senki se látta még.

——

Még árnyéka is tiszta,

S azzal élnek lépten-nyomon

Hullámmoraj,

Zuhatag,

Vén bugyor;

Öröklétet

Hordoz

Minden

Fodor.

-

Körben

Feszül

A Van

Homályos

Partja;

A Lét

A Semmit

Átkarolva

Tartja.

-

A Holt Tudat

Anyag

Felhőit

Issza;

S a Nemlét

Gomblyukán

Jön újra

Vissza.

—–

A Vén Idő

Büszke

A földi

Létre;

Úgy gondolja,

Nem küzdeni jöttünk,

Halálmagot vetni;

Hanem idejöttünk

Ölelni,

Szeretni.

——-

Nem lökdösni jöttünk,

Ütni, tolakodni,

Hanem a Szerelmünkben

Megállapodni.

——-

Nem gyűlölni jöttünk,

Sanda gáncsot vetni,

Hanem önfeledten

Csókolni

Szeretni.

——–

Nem zsarolni jöttünk,

Pénzért sarat rágni,

Hanem önmagunk előtt

Tisztán

Megállni.

—–

Egy merész csillag néz az éjen át,

Beragyogja az ősz könnyfátyolát.

——-

Hitvány, rossz, viharvert, álnok

Hitehagyott magyar álmok…

Mohács síkja,

Sír és moha,

Úgyse sikerülhet

Soha..

Legyőznek tatárok, vadak,

Globalizált labanchadak…

——

Tejút dobbantja meg az ég szívét,

Nem lehet, csak az igaz, ami Szép.

—-

Mások perverz, rothadt vágya,

Fáradsággal agyalt fáma,

Együnk nyersen ványadt halat,

Hol volt, hol nem volt valaha,

Égig ért, mint minden csoda,

De mára a híres nyárfa

Rég el lett privatizálva.

—-

Bárány volt, ma csupasz birka,

Gyapjat növesztett, míg bírta,

Arany szőre híján béget,

Úgy várja a sivár véget.

—

A király legkisebb lánya

Vénebb, mint egy fonnyadt kánya,

Sok rúzsa és kevés pírja,

Emlékiratait írja.

——-

A kiskondás munka nélkül

Átképzésre került végül,

Tél úr, a vén szkeptikus

Nem hisz a világban,

Nem hisz Isten szavában,

És nem hisz önmagában.

—-

Bár állítása szerint

Régi liberális,

Mégsem tud abban hinni,

Hogy létezik majális.

——

Tél úr makacs szkeptikus,

Fő az anyag elve,

Minden idealizmusnak

Lógjon ki a nyelve!

—–

Csak azt hisz el, amit lát,

Havas a valóság,

Minden trópust, délszakot

Megehet a kórság.

—-

Tűzzel éled a Jövő,

Hideg a Múlt teste,

Kettő között a jelenen

Rohan át az este.

———-

Tűz az Élet lakója,

Várát birtokolja,

S kint a roppant jeges Semmi

Némán ostromolja.

——-

Tűzzel Élet a Világ,

Kályha a teremtő;

Szép nagy halom tűzifa,

S lesz jövő esztendő.

——-

Tűz a Ritmus szelleme,

Melegít az Élet;

Amíg Élet van, a Múlt

Mindig újra éled.

—–

Amíg a kályha tüzel,

Jelen szatócs-erőszaka

Cibál a föld felé,

Nem akarja, hogy felnézzünk

A csillagok felé.

—–

Pedig másképp nem nőhetünk

A kommersz-lét fölé,

Csupán ha gyakran nézünk fel

A csillagok felé.

——

Gyáván sosem húzódhatunk

A vak végzet mögé;

Az életünk miénk marad,

Csak nézzünk felfelé.

—–

Lehunyt szemmel állunk egyszer

Majd önmagunk elé;

Hogy megvagyunk, az dönti e,

Látunk-e felfelé…

Megy, mint a hal a varsába,

Megy a svéddel parolára,

Éjfekete kakasszóra,

Gonosz szóra,

Hamis szóra.

Gonosz órán halál terem,

Mit tervezel, fejedelem?

—–

Akár a hal a varsába,

Indul lengyelek honába.

Aki téged sose bántott,

Megtámadod a barátot?

Folt esik tiszta neveden,

Mit cselekszel, fejedelem?

—–

Akár a hal a varsába,

Indul Krakkó városába.

Sötét felleg gomolyodik,

Isten bennünket nagyon túlbecsül,

Hogy ide, ahol a jövő feszül,

A múlt éppen ezer szilánkra hull,

A csúf jelen vonít gazdátlanul;

És divatot diktál a kárhozat,

Éppen minket tett, és nem másokat.

——–

Isten bennünket nagyon sokra tart,

Ha itt, ahol már nem látszik a part,

Pénz adóztatja a szeretetet,

A szabad csak azt jelenti: lehet;

A bizalmát éppen belénk veti,

S a vízözönt ezért késlelteti.

—-

Errefelé a Remény az Élet,

Az Álom? Örök cseresznyevirág,

A józanság öl, csak a mámor éltet,

S a szkepticizmus?

Tán csak lustaság.

—–

Hangoskodók jönnek-mennek,

Hülye majmok kardot fennek,

Uzsorások uzsorkodnak,

Komprádorok torkoskodnak;

De a Magyar reggelente

Zsúfoltságban

Munkába szalad,

Ölel,

Szeret,

Fogcsikorgat,

Dolgozik – és

Megmarad.

—-

Errefelé a Megváltás: a Csók;

Téridő, a vén pojáca,

Az érdemes veterán,

Memoárját hirdeti

A Vaterán.

——
Csupa prófétikus emlék,

Vegyétek meg, tudós elmék!
A Lét így jön és megy tova,

Gyalog – mivel nincsen lova.

Az üstökös csóvát lógat,

Így irtja a rágcsálókat.

Galaxisok tekeregnek,

Vegyen könyvet a gyereknek.

———

Téridő, az öreg mester,

Övé a vén  penzió:

Tizenegy Dimenzió;

Ott a kertjét műveli,

Porból lettünk,

Porrá leszünk.

Friss, reggeli csók-világban élünk,

Könny és mosoly aranyozza létünk,

És holt anyag

Emel hidat

A Semmi peremére,

Szór füstöt

Tiszta égre,

Életörömre,

Létre;

Élünk és küszködünk,

Porból lettünk,

Porrá leszünk.

—–

Porból lettünk,

S a por lehúz

A porba;

Balsors köt súlyos éveket

Száraz tarló-csokorba,

Anyánk tora,

Rossz csutora,