(Hektór szavai az Idő palackjában – egy régi novemberből)
Trójai tábortűz mellett…
Szürke égen Hold ragyog,
Jövőt váró félelemben
Hallgatnak a csillagok.
———
Lent a völgy párás ködében
Akháj őr szeme kutat,
Isten-protekciós hősök
Fenik ránk a fogukat.
——-
Nekem nincs isteni ősöm,
Apám nemzette fiát,
Szegény asszony volt az anyám,
Nem ízlelt ambróziát.
———
Zsákmányolni jöttek ide,
S acsarkodnak – főleg rám;
Szőre lónak, szép telivérnek, ékes,
Háta fényes, csillog a barna bőre,
Vágtalázban űzte a vére tőlem,
Ösztön a kínja.
Erdejében bújva a hős királynak,
Rejtve ős zuzmók mezején, remegve,
Megpihen már, lanyhul a terhe végre,
Űzi az álma.
Éjre nappal jő, ebek orra nedves,
Érzi, táltos ló nyoma messze kúszik,
Hajtja árkon, űzi a szikla szélen,
Jaj, oda veszne!
Én a vérem hullatom érte mégis,
Tisztem átkos, lenni uraknak kénye,
Szolga sorssal verve lovásza lettem,
Én a gonosznak.
Két hete indult el az új honlapunk. Nekem a lehető legbalszerencsésebb módon alakultak közben a körülményeim, hiszen öt hétig nem volt idehaza este netem, éppen akkor, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá…
Hosszú ideje ma először tudok ebben az időpontban az internet előtt ülni…
Persze, még nyugtával a napot, néhány napnyi bizonyság még kell ahhoz, hogy végre elhiggyem: szolgáltatómnak végre sikerült megtalálnia és kicserélnie a baj vélhető okát, a negatív hőtágulás miatt nem érintkező rossz csatlakozót…
Lassan el merem hinni…
——–
kitárt karokkal én repülni vágytam
de nem szelek jöttek csak kemény fagyok
egy léha fickó szeget ragadott
így maradtam pléh-krisztussá váltan
vállamon Poe örök hollója károg
lábamnál rég elhervadt virágok
állok esőben fagyban hófúvásban
megdermedt ujjam nem érint csillagot
és nem érzek kínt csalódást haragot
de nem is hiszek már a feltámadásban
mint ahogy te sem várod a csodákat
csak nézel csak bámulsz és tátod a szádat
míg állok élek örökös magányban
Kiméretlen szavakból gyúrtál,
Öntötted rám, mint a híg vasat,
Kíméletlen szavakkal küldtél,
Nyitottad szám, adtál hangokat,
Kiáltva rommá Bábel tornyát,
Hogy gyújtsak bensőmből lángokat,
A dallamban, a rímben,
Szóban, mintában, színben,
Játékban,
Hangulatban,
Abban legyél magyar…
—–
A magyar szó nekünk szent,
Másoknak hangulat,
De attól, hogy nekünk szép
Más szépet
Nem tagad.
——-
A ritmusban, a hitben,
Friss, élni vágyó hitben,
Álomban,
Szeretetben;
Abban legyél magyar….
——
Már sokszor fogtunk össze
Történelmünk telén,
S tiszteltek érte minket
Az egész földtekén.
——-
Majdnem elhittem, más vagy, mint a többi,
de az ösztönös gyanakvás idejében szólt,
és a villámlás utáni hirtelen csendben
csak a csalódás ördöge szónokolt.
Elgondolkodva néztem az arcod,
és nem tudtam hinni, pedig ártatlan szemek,
de a huncut csillogás a szemed sarkában
végleg meggyőzött, hogy nem vagy már gyerek.
Tegnap a letépett virágok táncát jártad;
Fájdalom, mi szívem nyomja,
Nyitva áll előttem a halál gyomra!
Mielőtt beleugrom
Életem újra átgondolom.
Neszt hallok,
De semmit nem látok.
Mindenhova nézek,
De hátra nem merek.
Tudom, hogy te állsz ott
S ha leugrok, lehet, hibázok.
Hátra nézek most talán utoljára,
S rám néz szemed szép párja.
Várom,hogy megszólalj, de nem teszed,
S én végre kimondom, SZERETLEK,
Majd leugrom,
Magyar! Én most hozzád szólok!
Neked én most nem szónoklok!
Mondd, tudod, ki volt Árpád apánk?
Vagy olyan, mint Attila? Falánk!
Emlékszel a régi magyar tettekre?
Érted hősi halált halt emberekre?
Büszke vagy arra, hogy magyarnak születtél?
Hazádért fegyvereddel vajon tüzelnél?
Kiállnál-e a magyarok érdekéért?
Tudnál-e tenni az ország népéért?
Nézz mélyen magadba s döntsd el,
Mindenki észrevette, mily szótlan vagyok,
De mit tegyek, ha megszólalni nem tudok?
A fájdalmam elnyomja üvöltő hangom,
Mégis tudom, annyiban ezt nem hagyhatom!
Most nem a szomorúság az, mi szívem nyomja,
Talán ez az élet új, legnagyobb hóbortja!
A düh az, mi most lelkem belülről alkotja,
Mi most érzelmeim ide-oda pakolja!
Teszi a hülyét s nem tudja már, kinek mit beszél!
Tudtam, hogy mellettem nem lesz boldog senki!
Nem hittem volna, ez is véget fog érni!
Hogy soha többet nem akarok majd remélni!
Hogy ebből az álomból fel fogok ébredni!
Nem akartam hallani, de muszáj volt!
Ez a fájdalmas érzés belém hatolt!
Kiről azt hittem, hogy szeret, felkarolt
S most ily könnyen magától elhagyott!
Itt lógok ismét a semmiben egyedül,
Elképzeltem egy verdát,
Mit szívem mindig kívánt.
Egyik nap megláttam,
És azt mondom:
"Igen! Ő az! Megtaláltam őt!"
Ránéztem és megtaláltam benne a jövőt.
Láttam fényszórói tisztaságát,
S a karosszérián az évek fájdalmát.
Akkor közelebb léptem hozzá, hogy lássam,
Biztos-e, hogy őt akartam.A visszapillantó tükre csillogott,
De mégis magából keveset mutatott.
Emberek felemelője,
A mindenek megteremtője,
Válaszolj egy kérdésemre,
Hisz hozzád szólok választ kérve!
Sok mindent láttam,
Mit magamnak kívántam.
Az lehet, hogy sokat sírtam,
De végül mindig felálltam.
Nézz le rám s mondd meg,
Mért így alakítottad életem?
Bolyongtam a világban névtelen
S kerestem az életem.
Hosszú harcokat éltem át,
Szívem tűzére mindig raktam fát.
Szemem már tisztán lát,
Állj fel magyar! Itt az idő!
Lazsálásra nincs több idő!
Álld meg helyed a hazában!
Ha kell légy ott a csatában!
Most háborúba indulunk,
Hisz ez csakis a mi harcunk!
Csukott szemed nyisd ki végre!
Állj te is a nemzet élére!
Légy erős magyar katona,
Hol élsz, becsület otthona!
Hadba hív Urun, Istenünk!
Hazáért kiállás a végzetünk!
Szívünk gyenge, meggyötör!
Ne hagyjunk gyászt, csak örmöt!
Védjük hát most szabadságunk,
Szóljon most versem ahhoz az emberhez,
Ki eljuttat a felső tízezerhez!
Ahhoz, ki meglátja bennem a reményt,
Aki adhat nekem egy nagy esélyt!
Szóljon hozzád, ki engem az égbe emelhetsz,
Aki engem verseimmel újjá éleszthetsz!
Meglátod-e bennem azt, mi másban is ott van,
Kitalálod-e, merre szállok gondolatban?
Verseim által beleláthatsz lelkembe,
ŐSZI SZÉLMÚZSA
verssé vergődik engem a nap
foszlott órákon
rojtosodó rímek keretezik
a hulló napsugarat
lelkembe ivódó ég-kéken
Egy hónapja
Próbálgatja
Hitemet,
Eszi a türelmemet
A net…
——-
Ahogy hűl az idő,
Éles lesz a levegő,
Elmegy
A net;
S én csak nézek,
hogy megint
Hova lett…
——-
Lám, lám,
Dagad a telefonszámlám.
Félórákig várakozom,
Reklámjaikat hallgatom,
Sokára szende női hang:
Szia!
Itt a szolgáltatói
Impotencia!
——–
Ó, net!
Kellesz most nekem
Mindenek felett!
——–