lnpeters blogja

Egyéves vizslánk, Mira
Az ölembe mászik,
Ahogy kiskutya korában,
Továbbra is játszik.

Lassan kezdődik a tél, és
Rég elment a gólya,
Szalad Mira, ha repül a
Sárga pattogója.

Zoeval együtt tapicskol
Bele sárba, hóba,
Aztán másznak a két szemben
Lévő házikóba.

Egyéves vizslánk, Mira -
Talán elkapatva...
Hazatérő gazdit fogad
Boldogan ugatva.

Bevezetés

Gyerekkoromban olvastam először Grandpierre K. Endre Fekete hóesés című könyvét. Még csak azt sem mondhatom, hogy megragadott; sokkal inkább megdöbbentett. Teljesen mást állított, mint amit én olvasmányaimból és tankönyveimből tudtam. Elhűltem, meglepődtem - aztán napirendre tértem.

Bolond lukban mantra terem,
Érik abszurd veszedelem.

Önhitt világ-pénzeszsákok
Kenetteljes szava károg.

Liberál vív groteszk tusát;
Nevelgeti fasizmusát.

Rózsaszín vigyorú jelen;
Bolond lukban  mantra terem...

Ezüstszőrű fagydémonok
Éhes hada kint csámborog.

Farkasfogú sötét reggel
Takarózik a hideggel.

Vén csüggedés-szörnyetegek
Felett az enyészet lebeg.

Ezüstszőrű fagydémonok
Torkából végzet vicsorog.

A vén ateista halál
Fagyserege glédába áll.

Felelőtlenség barangol,
Az árulás készre hangol.

Vonít pár ezer rossz torok;
Ezüstszőrű fagydémonok.

Drága aranyos kicsi Asszonyom!
Leginkább Hozzád,
Hozzád tartozom!

Van Cél és
Értelem,
Míg vagy nekem;
Halálomig Te vagy
A Szerelem.

Te vagy a
Jelenem, a
Holnapom;
Drága,
Aranyos,
Kicsi
Asszonyom!

Ördög Apó ráncos képe
Mindig csupa tréfa,
Úgy véli, hogy a gonoszság
A Föld tartozéka.

Jóságosan azt sugallja,
Csak az anyag áldott,
Szép szavakkal leplezné el
A nyers gonoszságot.

Alamizsnát osztogat. Ha
Elfogadjuk - végünk,
Ördög Apónak nem számít,
Élünk, vagy nem élünk.

Lesz tán még sok nehéz napunk,
De egymásnak megmaradunk.

Őszi napok jégzajlása
Kedvünk sírját meg nem ássa.

Míg Jelen Múlttá nem fakul,
A mindig-múlt végzet - lapul.

Lesz tán még sok nehéz napunk,
De egymásnak megmaradunk.

Hatvan felé közeledve,
Vén kor peremén,
Éjszakánként továbbra is
Jókat alszom én.

A világ legjobb Asszonya
Itt lakik velem,
Élünk - újra édes ketten,
S él a Szerelem.

Hideg, novemberi fények

Csillagtalan éjszakában
Dörmög November apó,
Mert neki meleg ruhákat
Nem varr az Idő-szabó.

Hisztériás hajnalokon
Fagyos, vén könnye pereg,
Derengő horizont-párnán
Ködöt fújva didereg.

Novemberi lelkületben
Mereng a kései Ősz,
Dinnyefölddé fakul a Múlt,
S a Jövő a dinnyecsősz.

Csillagtalan éjszakában
Vén Hold búsan hegedül,
Sötét novemberi égen
Csillagtalan-egyedül.

Csillagtalan éjszakában
Csöndesen dúdol a szél,
Halandzsa-jelenben régi
Szép szavú Múltról regél.

Még infarktus előtt vagyok,
Temetőre nem gondolok.

A hétköznapi frász-sereg
Még lábam előtt hentereg.

Védőpajzsom a Szerelem,
Akárki packázhat velem.

Még infarktus előtt vagyok;
Középkoromban ballagok.

A Jelen még belém mélyed,
Csak azért is szép az Élet.

Elmúlásra nem gondolok;
Még infarktus előtt vagyok.

Hétköznapi lomha próza;
A gond az ördög matróza.

Fekete, mondja a rege,
Minden bürokrata ege.

Groteszk napi gond-seregek
Felett kaján idő lebeg.

A profán márvány tán - agyag,
Líra halála - az anyag.

Disznóvá lesz a rossz kondás;
Hiú minden semmitmondás.

Képmutató szó-mimóza;
Hétköznapi lomha próza.

Haza-mécsesünk pislákol,
A füstje fanyar,
Múltjában megkapaszkodva
Tartja a Magyar.

Tartjuk, hogy ne szórhassa az
Idő szerteszét,
Hogyha elvész, attól kezdve
Céltalan a Lét.

Tán a jövőben nem csupán
Gyász-gyümölcs terem,
Gigantikus hullámverés
A Történelem.

Haza-mécsesünk halovány,
Lángja lekonyult,
Mélységes barázdákat vájt
Testébe a Múlt.

Most is belep minket régi
Nagy bajok pora,
Nem hevertük ki a török
Pusztítást soha.

Függetlenségért véreztünk